DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Egyéb

BL-csodáknak örültek az F1-esek

A múlt hétre és a mostanira is jutott egy-egy fantasztikus csata a Bajnokok Ligájában – Lewis Hamilton és Felipe Massa is a győztest ünnepelte a 6–5-ös, illetve a 6–6-os párharcok végén.

Különösen emlékezetesre sikeredett a labdarúgó Bajnokok Ligájának idei nyolcaddöntő-fordulója: a gólátlag 3,9 volt (viszonyításként: a tavalyi Eb-n ez a szám például 2,12 volt), s annyi érdekes párharc volt, hogy például az Arsenal 10–2-es lemészárlása a Bayern München által szinte háttérbe szorult.

Természetesen ezek közül is kiemelkedik a Barcelona történelmi fordítása, mely a sorozat történetében először tudta 4–0-s vereség után kiharcolni a továbbjutást. A 6–1-es Barca-sikerrel végződő visszavágón Lewis Hamilton is ott volt, aki a következőképp kommentálta Instagramon a történteket: Nem tudok napirendre térni az elképesztő tegnap este felett. Ez a szabadrúgás egészen epikus, szinte a hangom is elveszítettem. Később aztán együtt is bulizott a brit szupersztár a Barcelona csillagával, Neymarral, akivel régi cimborák:

hamilton-neymar



Felipe Massa ezen a héten szintén belekóstolt a Bajnokok Ligájába: az 5–3-as manchesteri győzelemmel végződő visszavágón a Monaco 3–1-re verte a Cityt, így összességében 6–6-tal zárta a párharcot és továbbjutott az idegenben lőtt góloknak köszönhetően. A brazil kisfiával, Felipinhóval szurkolta végig a mérkőzést, s a végén továbbjutást ünnepelhettek a párharc végén, mely ha annyira nem is volt csodaszámba menő, mint a Barcelona–PSG, szintén helye van a BL történetének klasszikusai között.

massa-meccsen

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: