DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Hollywoodi szupersztár játszhatja Enzo Ferrarit egy új életrajzi drámában

Az elmúlt években többször is felmerült már az ötlete, hogy filmet készítsenek Enzo Ferrari életéről - most egy újabb színész neve merült fel lehetséges főszereplőként

Két évvel ezelőtt mi is írtunk róla, hogy filmalkotók egy új szuperprodukcióban szeretnék megfilmesíteni a Ferrari alapítójának életét, mely projekthez sikerült is megnyerniük Robert de Nirót, aki nagyon lázba jött a tervektől. Nos, azóta sem hallani az elvben „Ferrari”-címmel forgatott alkotásról, más fronton viszont zajlott az élet.



Michael Mann az Oscar-jelölt filmrendező szintén vászonra szerette volna vinni Enzo Ferrari életét, melynek főszerepére Christian Bale-t kérte meg, az egykori Batman azonban visszautasította az ajánlatot, mivel nem szeretett volna súlyt magára szedni a forgatás idejére. Sajtóhírek szerint Mann nem tett le a Ferrari-filmről, és a Logan című alkotásban jelenleg is mozikban látható Hugh Jackmant képzeli el Enzóként.

Sőt, állítólag már az autóiparos felesége, Linda alakítója is megvan már, méghozzá a svéd Noomi Rapace (Millenium-trilógia, Piszkos Pénz, 44. Gyermek, Prometheus) személyében. A film a tervek szerint 1957-ben veszi fel a történet fonalát, amikor Ferrari komoly rivalizálásban van a Maseratival, egyelőre azonban nem tudni, hogy mikor indul el a forgatás.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: