DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Schumacher: Kártérítés a bulvárfotókért

Engedély nélkül közölt fényképek miatt indított kártérítési pert a Schumacher-család egy német lapkiadó ellen, melynek a bírósági döntés értelmében közel 20 millió forintot kell fizetnie ezért.

Elutasította a hamburgi tartományi legfelsőbb bíróság a Funke Mediengruppe fellebbezését egy regionális bíróság ítélete ügyében, miszerint Michael Schumacher családja 60 ezer eurós, azaz közel 20 millió forintos kártérítésre jogosult engedély nélkül közölt fotók miatt.

A csoport lapjaiban megjelentek ugyanis olyan képek, melyek Corinna Schumachert ábrázolják, amint éppen a grenoble-i kórházban kezelt férjéhez tart – azaz a képek még nem sokkal a 2013. decemberi síbalesetet követően, a hétszeres világbajnok hazaszállítása előtt készültek. Az egykori versenyző feleségének ügyvédje elmondta, hogy a fotókat az első megjelenésüket követő egyértelmű tiltást követően is felhasználták, ezért lett különösen magas az összeg.

schumacher-corinna



„A nagyszámú közlés miatt volt joga a bíróságnak ilyen viszonylag magas kártérítést megítélni” – nyilatkozta Felix Damm ügyvéd, aki szerint ez azért is szükséges, mert a kártérítési összegek visszatartó ereje nélkül az érintettek védtelenek lennének az ilyen esetekkel szemben.

Az ítélettel szemben további fellebbezésnek helye nincs.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: