DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Külön szilveszterezett a Bottas házaspár?

A szilveszter hagyományosan társasági esemény, a párok pedig szokás szerint együtt köszöntik az új évet. Könnyen lehet, hogy 2016 és 2017 fordulóján nem így volt Bottaséknál.

Akárcsak karácsonykor, szilveszter és az új év első napján is több Forma-1-es pilóta, vagy pilótabarátnő osztott meg fontos, vagy annak vélt pillanatokat a közösségi médiában. Massáéknál szokás szerint hármasban lépett át a család 2017-be, Lewis Hamilton síeléssel ünnepelt, Rosberg pedig vb-trófeáját szorongatva ugrálta végig az éjszakát. Marcus Ericsson és Esteban Ocon is baráti társasággal bulizott, s bár hasonló feltételezhető Max Verstappenről, Felipe Nasrről, Nico Hülkenbergről, vagy épp Rio Haryantóról, ők egyedül üdvözölték követőiket Instagramon. 

Többen házas- és élettársaik oldalán szilvesztereztek, mint például Romain és Marion Grosjean, Esteban Gutierrez és felesége, valamint Jenson Button és Brittny Ward, s hasonlót feltételeztünk Valtteri és Emilia Bottas esetében is. Az úszóhölgy által feltöltött egyik kép tanúsága szerint azonban külön voltak, vagy csak Emilia nem tartotta fontosnak, hogy barátnői mellé odacsempéssze élete párját, akivel idén nyáron mondták ki a boldogító igent.



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: