DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Hamilton újabb elismerést vehetett át

Ezúttal a brit GQ magazin választotta meg az év sportolójának a Mercedes kétszeres F1-es bajnokát, melynek átvétele után Hamilton közösségi csatornáin is köszönetet mondott mindenkinek.

Lewis Hamiltont választotta az év sportolójának a brit GQ magazin. Az elismerést tegnap vehette át a pilóta, aki a díjátadón is szőke hajjal jelent meg, akárcsak a hétvégi Olasz Nagydíjon, ahol általános feltűnést keltett új frizurájával. A britek kétszeres világbajnok a tavalyi év után másodszor kapta meg e díjat. A GQ honlapján a következő méltatás olvasható:

pf_hamilton_gq



A kétszeres világbajnok, Lewis Hamilton kétségtelenül generációja egyik vezető sportolója. Felejthetetlen 2007-es bemutatkozó szezonja, melyben úgy tűnt, hogy neki kell megnyernie a világbajnoki címet, és csak az utolsó akadályon bukott el, már jelezte, hogy megérkezett egy új szupersztár. 2008-ban már ő nyerte a címet, az utolsó kör utolsó kanyarjában szerezve meg a győzelmet, s úgy tűnt, hogy a következő években is dominálhat, ám balszerencséje és autója problémái miatt kénytelen volt végignézni, amint Vettel zsinórban négyszer megnyeri a bajnokságot.

Az lett volna Hamilton sorsa, hogy egyszeres bajnok legyen, mint honfitársai, James Hunt és valószínűleg Jenson Button is? Semmiképp! A Mercedeshez igazolás ihletett lépés volt, s Hamilton tavaly egy klasszikus bajnoki párbajban legyőzte csapattársát, Nico Rosberget. A kinézete, a híres barátnői – köztük mindenekelőtt Nicole Scherzinger – és szókimondó természete Hamiltont mindi a mezőny egyik legjellegzetesebb alakjává tették, de most végre a sikerei is visszatértek. E sorok írásakor 29 ponttal vezeti a 2015-ös bajnokságot. Határozottan útban van a harmadik bajnokság felé.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: