DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

700 lóerős csoda Csehországból

Mindössze 89 darab készül a legendás Praga márka csúcstechnikájából, ami a Bohema nevet kapta. Az autót a korábbi F1-es pilóta, Romain Grosjean segítségével fejlesztették, a teljesítménye pedig magért beszél.

A Praga egykoron sokféle járművet, többek között buszokat és repülőgépeket is gyártott, de a versenysportban is szerepet vállalt. Éppen 89 esztendővel ezelőtt nyerték meg a 1000 Miles of Czechoslovakia nevű versenyt Petr Muchával a volánnál, így ennek emlékére pontosan 89 példányt állítanak elő legújabb fejlesztésükből.

praga-bohema-exterior-1



A Bohema nevű gépezet már a küllemével is tekintélyt parancsol, de a benne rejlő megoldások és a teljesítmény is lenyűgözővé teszi a modellt, amelynek megépítését az IndyCar mezőnyét erősítő Romain Grosjean is szorgalmazta, aki a márka egyik nagyköveteként a tesztelésben is aktívan részt vett.

A cég egy hosszabb kihagyás után az előző évtizedben vágott bele a versenyautók gyártásába, a dizájn pedig egy korábbi prototípusuk, az R1R kinézetére emlékezteti az embert, ám a formák ezúttal már jóval modernebbre sikerültek. A felhasznált alkatrészek jelentős része karbonból készült, így nem véletlen, hogy összsúlya mindössze 982 kilogramm, vagyis gyakorlatilag csak egy LMP1-es és egy Formula–1-es gép könnyebb nála.

praga-bohema-exterior-3

A Bohema nem állt be a sorba, helyette a Nissan GT-R-ből ismerős V6-os hajtja

Az autó egészen áramvonalas lett, így a rajta lévő aerodinamikai elemekkel akár 900 kilogrammnyi leszorítóerőt tud termelni 250 km/h fölött. Ehhez a tempóhoz persze komoly munkára van szükség az erőforrás részéről is, aminél a tervezők szembementek a jelenlegi trendekkel. A turbómotorokra és az elektromos hajtásra sem gondoltak, egy 3,8 literes V6-os motor teljesít szolgálatot, mely 700 lóerő és 725 Nm leadására képes, ezáltal 300 km/h-nál is magasabb végsebességet képes elérni, a sebességváltó feladatait pedig egy Hewland szekvenciális váltó látja el.

praga-bohema-exterior-4

A hétköznapi autózásra és a versenypályán való körözésre egyaránt alkalmas a Praga alkotása

Ilyen értékeknél többen egy versenyautóra asszociálnának, ám Grosjean véleménye szerint az utcai használat során is kellemesen lehet autózni a Bohemával, miközben a praktikumra is gondoltak. A hátsó kerekek előtt egy csomagtartót is kialakítottak, de a navigáció miatt az okostelefonoknak jól látható helyet terveztek.

praga-bohema-exterior-2

Véleményük szerint a luxust, a praktikumot és a versenypályákra kívánkozó teljesítményt sikerült ezzel ötvözniük, de ennek a hihetetlen élménynek természetesen megkérik az árát, ráadásul a gyártás sem lesz túl gyors. Aki ilyenre vágyik, annak 1,28 millió eurót kell kifizetnie, és érdemes csipkednie magát, mivel a Praga jövőre csak tíz darabot gyárt le, és később is mindössze évi húsz gurul majd ki a Luhačovicében található Kresta Racing műhelyéből.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: