DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Menetpróba - Mercedes-Benz S500 4matic Lange

Nem könnyű az újságíró munkája az autótechnika csúcsát jelentő csillagos jármű esetében. A hatalmas mennyiségű tapasztalást és élményt, amelyet ebbe a négykerekűbe süllyesztettek, lehetetlen röviden leírni.

Az aktuális Mercedes S hagyományosan mindig a legfrissebb technológiát vonultatja fel. Példának ott a harmadik generációs S, azaz a bálna Merci, amelyben már 1991-ben megjelent a menetstabilizáló program (ESP). Hasonló a helyzet az idén piacra került hetedik generációval: az itt megjelent innovációkkal csak sok év múlva találkozhatunk majd az átlagos járművekben.

menetproba-mercedes-s500-2021-12-01



A tesztautónknak igen jó a közúti jelenléte, komoly tiszteletet ébreszt a közlekedőkben. Szerencsére ezt nem agresszivitással éri el, hanem a méret és a kellemes forma együttműködésével. A Merci csúcsmodellje vonzza a figyelmet, aki észrevétlen akar maradni, annak nem ezt a típust kell választania.

A friss változat egyébként külsőleg alig különbözik az elődtől, de azért fel lehet fedezni eltéréseket. A megnőtt hűtőrács után ott a kilincs, amely már belesimul a karosszériába. Ennek is köszönhető, hogy a W233-as légellenállási együtthatója mindössze 0,22. A kilincsnél azonnal beköszöntött az űrkorszak, ugyanis a közeledésre életre kel. Megjegyzendő, hogy éppen az ajtónyitó az egyik alkatrész, amelynél nem volt tökéletes a működés: a vezetőoldali becsukódás csak kis késéssel történt meg.

menetproba-mercedes-s500-2021-12-04

Az utastér helyett szerencsésebb élettérnek nevezni a kifinomult ízléssel berendezett fülkét. A barna bőrkárpit, a fabetétek és az őket elválasztó vékony fémelemek összhangja, hangulata előtt fejet kell hajtani. Az összeszerelés minősége természetesen elsőrangú, csak néhány apró dolgot furcsálltunk a beltérben. Az egyik, hogy pár helyen megmaradt a zongoralakknak kinéző borítás, amely ugyanúgy gyűjti az ujjlenyomatot, mint a tűéles képpel rendelkező OLED érintőképernyő.

A másik fura tapasztalat az érintésérzékeny kormánykapcsolók kezelése, a régi, klasszikus gombos megoldás egyértelműbben működött. A régóta használt ülésállítás is átalakult: az ülésforma az ajtón már nem mozog, simítással tudjuk mozgatni a foteleket. A régi, drágább, mozgógombos megoldással egyszerűbben ment az állítás, de talán megszokjuk ezt is…

menetproba-mercedes-s500-2021-12-02

A Mercedes csúcsmodelljének története minden tekintetben más, mint az átlagember és az átlag üzletember autóvásárlása

A műszerfal tetejére került érintőképernyő menürendszere, annak mélysége, részletessége, remekül lefordított magyar feliratai is mutatják, hogy elsőrangú az elvégzett munka. Az autó minden apró szegletére figyeltek, ez a teljes mértékű átgondoltság mutatja, hogy az S osztály nem véletlenül vezeti a kategória eladásait.

A navigáció és a vezető elé vetített menetadatok (HUD) léptek egy szintet. Előttük szintén fejet kell hajtani, mert a vezető elé, a sávra vagy a körforgalom kijáratára vetített nyilak teljesen élethűek. A sofőr elé került kivetítés minősége is parádés, mintha az autó előtt sok méterre lévő térhatású, óriási LCD-tévét nézne az ember. A fél kilométernél is távolabb világító, másokat el nem vakító lámpák szintén zseniálisan működnek.   

menetproba-mercedes-s500-2021-12-05

Az autóban történő zenehallgatás csúcsa lehet a Mercedes S által nyújtotta élmény, de szellőztetés, fűtés, hűtés és masszírozó funkciók is biztosítják az elsőrangú kényeztetést

Az utastér kényelmének leírásából nem maradhatnak ki az ülések. Bennük található a Burmeister hifi egy eleme, amelynek az a hatása, hogy szó szerint a testünkben érezzük az ütemet.

A főnöki hely természetesen a jobb hátsó ülés, ahol ötcsillagos a kiszolgálás. A napfényrolók hang nélküli mozgása és a személyre szabhatóság előtt le a kalappal. Itt is klappol minden részlet – de azért a sofőrök sem fognak a szakszervezetnél panaszkodni.

A kisteherautónyi hosszúsággal büszkélkedő S osztály leparkolásától többen szívrohamot kapnának. Szerencsére megérkezett a 10 fokos elmozdulást engedélyező hátsókerék-kormányzás, így a fordulókör-átmérő lecsökkent a C osztály vagy a CLA szintjére. Egyébként fura látvány a ferdén álló hátsó kerék.

menetproba-mercedes-s500-2021-12-03

Az élettérhez kapcsolódik a fülke szuper csendessége, ahol a 4,9 másodperces százas sprint csak az ülésbe nyomódástól észlelhető. A nyugi akkora, hogy a gázpedált nyomva és beszélgetve, „észrevétlenül” érhető el a 200 km/óra fölötti sebesség: a tempó az utasok számára alig érzékelhető.

Az S500-as típusjelzés mögött 2021-ben már a friss fejlesztésű sorhatos, háromliteres, lágy-hibrid turbómotor található, nem 5 literes V8-as, mint régen. Erőhiányra nem lehet panasz, miközben az autó fogyasztása már-már vicces. Országúti andalgáskor a 7 liter sem elérhetetlen, a tesztátlagunk valamivel 10 liter fölött állt meg – ami jól mutatja a mai autótechnika színvonalát. A példamutató projektek közé tartoznak a jól dolgozó vezetési segédek is, amelyek teszik a dolgukat, de hagyják vezetni a sofőrt, viszont megkönnyítik és óvják az utasok életét.

Az S áráról felesleges vitatkozni és elmélkedni, ez a liga mindig arról szólt és szól, ahol a vevőnek igen sok pénzzel kell rendelkeznie.

Műszaki adatok:

Hossz/szél./mag.: 4289/1954/1503 mm

Motor: 2999 cm3, 345 LE/5900–6100, 520 Nm/1800–5500

Gyorsulás (0–100 km/h): 4,9 s

Ár: 58 282 890 Ft (alapár: 43 829 000 Ft)

Tesztautó: Mercedes-Benz Magyarország Kft.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: