DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Hyundai SEVEN tanulmányautó: kategóriateremtő elektromos szabadidőjármű

A Hyundai Motor Company az AutoMobility LA kiállításon mutatta be új elektromos szabadidőjármű koncepcióját, a SEVEN tanulmányautót. A kategóriáján belül új távlatokat feltérképező elektromos szabadidő-tanulmány a Los Angeles-i konferenciaközpontban, a Hyundai Motor standján lesz megtekinthető november 19-28. között. A SEVEN mellett olyan kategóriaelső termékek is kiállításra kerülnek itt, mint az IONIQ 5 vagy az XCIENT Fuel Cell.

A 2019-ben bemutatott '45' és a 2020-as Prophecy tanulmányautók után érkező SEVEN új fejezetet nyit a Hyundai tisztán elektromos járműveket (BEV) tömörítő IONIQ almárkájának az életében. Ezen koncepciójárművek egyedi formai és innovatív technológiai megoldásaikkal az ügyfelek igényeit és elvárásait elébe helyezik az iparági szokásoknak. A SEVEN a Hyundai azon elkötelezettségét is egyértelműen megtestesíti, hogy 2045-re elérje a szénsemlegességet. 

„A SEVEN tanulmányautó jól demonstrálja, milyen kreatív szemlélettel és fejlett technológiákkal segíti elő a Hyundai a villamosított mobilitást.” – mondta José Muñoz, a Hyundai Motor North America elnök-vezérigazgatója. „A modell innovatív belső tere, környezetbarát hajtáslánca, valamint élvonalbeli biztonsági és kényelmi technológiái izgalmas jövőt ígérnek a Hyundai ügyfelei számára.”

A SEVEN világpremierjének helyt adó sajtókonferencia a Hyundai Motor America weboldalán megtekinthető. A Hyundai Motor emellett egy életmód-videót is közzétett, amelynek története a SEVEN ügyfélélmény koncepcióját és számos fedélzeti funkcióját mutatja be. A film megtekinthető a HyundaiWorldwide YouTube csatornán.

hyundai-seven-1



A kifejezetten elektromos modelleket tömörítő IONIQ márka a Hyundai intelligens mobilitási jövőképét testesíti meg

Az IONIQ márka minden egyes típusa olyan új generációs ügyfélélményt kínál, amely zökkenőmentesen illeszti bele a legfejlettebb technológiákat a mindennapi élethelyzetekbe. A SEVEN tanulmányautó tökéletesen példázza az IONIQ szellemiségét: innovatív helykihasználása és higiéniai szolgáltatásai innovatív, négykerekű élettérként értelmezik újra a gépkocsi fogalmát. 

„A Hyundai 'Emberiséget szolgáló fejlődés' jövőképének kézzel fogható bizonyítékaként az IONIQ márka újraalkotja a villanyautózás élményéről alkotott elképzeléseinket, és kompromisszumok nélkül alkalmazkodik a legváltozatosabb életstílusokhoz.” – mondta Thomas Schemera, a Hyundai Motor Company alelnöke és globális marketing igazgatója. „A SEVEN tanulmányautó a Hyundai emberközpontú szemlélet iránti elkötelezettségét jelképezi, amely újraalkotja mindennapi élményeinket.”

Aerodinamikai szempontból letisztult külső formavilág és erőteljes kiállás alkotja újra a szabadidőjármű fogalmát 

A SEVEN tanulmányautó a Hyundai Motor Group által, kifejezetten akkumulátoros elektromos járművek számára kifejlesztett elektromos globális moduláris platformra (E-GMP) épül. Az E-GMP hosszú tengelytávolsága és sík padlója olyan, korábban ismeretlen járműkategóriát teremt, amely vadonatúj élményeket tartogat az ügyfelek számára.

A SEVEN aerodinamikai szempontból letisztult sziluettje eltér az átlagos szabadidőjárművek formavilágától. A motorházfedél alacsonyan húzódó belépő éle, az egyetlen folytonos, kecses vonalban végigfutó tetőlemez és a nyújtott tengelytáv egyértelműen szakít a belső égésű motorral hajtott szabadidőjárművek közhelyes megjelenésével. A SEVEN minimalista formavilága, a jármű letisztult tömege éles kontrasztot alkot a modell erőt sugárzó, tekintélyt parancsoló, robusztus kiállásával. 

A SEVEN energikus megjelenésében fontos szerep jut a keréktárcsáknak, amelyek aktív légcsappantyúi annak függvényében nyílnak vagy záródnak, hogy éppen a fékek hűtésére vagy csekély légellenállásra van-e szükség.

A SEVEN még az éjszaka sötétjében is könnyen felismerhető, köszönhetően az IONIQ modellekre jellemző parametrikus pixel fényszóróknak, amelyek indításkor üdvözlő fényfutammal köszöntik a vezetőt. A parametrikus pixel világítás közös formai motívumként kapcsolja össze a digitális és analóg stílust, emlékeztetve arra, hogy a dizájnerek a SEVEN formavilágának minden elemét gondosan kidolgozták, egészen a legapróbb pixelig.

hyundai-seven-2

Hívogató, prémium klubhelyiségre emlékeztető belső tér az autonóm mobilitás korában

A SEVEN belső terének innovatív kialakítása során az volt a legfontosabb szempont, hogy az utasok minden korábbinál nagyobb szabadságot élvezhessenek. A SEVEN tengelytávja eléri a 3,2 métert: a tervezők a kerekeket a karosszéria végpontjaihoz minél közelebb tolták, így biztosítva a lehető leghosszabb tengelytávot.

A sík padlónak köszönhetően a Hyundai Motor szakíthatott a hagyományos, üléssorokon alapuló belső berendezéssel, és sokkal lendületesebb, természetesebb belső teret alkothatott. A B-oszlop nélküli, két irányban nyíló oldalajtókon keresztül teljes pompájában tárul fel a soha nem látott méretű, hívogató belső tér. Az áramvonalas kialakítású tetővonal, a hosszú tengelytáv és a harmadik üléssorig húzódó, sík padló vadonatúj lehetőségeket teremt a belsőépítészek számára, hogy prémium klubhelyiségként rendezzék be az utasteret. 

A SEVEN a Hyundai autonóm mobilitásról alkotott elképzeléseit is megtestesíti. A vezetőülésben kapott helyet a jármű irányítására szolgáló kar, amely használaton kívül eltüntethető. A szokásos vezetői kezelőszerveket nélkülöző környezetben a különösen keskeny kialakítású műszerfal és az integrált monitorok hamisítatlan klubszoba-hangulatot teremtenek. Az üléselrendezés sem hasonlít az átlagos szabadidőjárművektől megszokottra: helyettük forgófotelek és sarokkanapé várják az utasokat. Ez az üléselrendezés attól függően variálható, hogy a vezető irányítja-e a gépkocsit, vagy az autonóm üzemmódban közlekedik. 

A SEVEN a rugalmasan alakítható férőhely mellett számos olyan fedélzeti eszközt is kínál, amelyek az egyes utasok igényei szerint testre szabhatók. Ennek az emberközpontú megközelítésnek köszönhetően a SEVEN a mobilitás és a kapcsolódás lehetséges jövőjét jeleníti meg, miközben lefekteti a leendő IONIQ modellek alapjait.

A SEVEN 'univerzális sziget' padlókonzollal, különleges kialakítású háztartási eszközökkel, valamint multifunkciós Smart Hub intelligens központi grafikus kezelőfelülettel rendelkezik. Az intelligens központot és az első üléseket a hátsó kanapéval összeforgatva a SEVEN olyan környezetet kínál, amelyben az utasok az oldalajtókból áradó hangulatvilágítás fényében tölthetnek el minőségi időt, akár egymagunkban, akár társaságban. Menet közben a SEVEN beépített minihűtője gondoskodik a frissítőkről, míg az utasok cipőjét speciális tárolórekesz frissíti fel.

A tanulmányautó utastere fölé egy panoráma kijelző borul. Ezen nem csupán az utasok ízlésének megfelelő, különböző tartalmak jeleníthetők meg, de a belső tér teljes hangulatát is megváltoztathatjuk a segítségével, így garantálva útközben a maximális kikapcsolódást és/vagy szórakozást.  

„A SEVEN nem fél elhagyni a járt utat.” – mondta SangYup Lee, a Hyundai globális formatervezési központjának igazgatója, a vállalat alelnöke. „A SEVEN megmutatja, milyenné kell válnia a szabadidőjárműveknek az elektromos mobilitás korában: különleges, áramlástanilag letisztult formavilággal rendelkezik, amely azonban nem csorbítja a jármű robusztus karakterét. Az autóban a tér olyan új dimenziója nyílik meg, amely családi élettérként gondoskodik az utasokról.”

hyundai-seven-4

Fenntartható, higiénikus mobilitási környezet

A Hyundai Motor járműveinek fejlesztése során minden esetben biztonságos, egészséges utazási élmény biztosítására törekszik. A SEVEN különböző környezetbarát anyagok használata mellett olyan kategóriaelső higiéniai funkciókat kínál, mint a higiénikus légáramoltatási rendszer, vagy az UVC sterilizálás. 

A Hyundai SEVEN külső felületeit bio-festékkel kezelték, míg a belső térben higiénikusan újrahasznosított, illetve megújuló anyagokkal találkozhatunk. Ezek között említést érdemel az ásványi gipszborítás, a bambuszfa és -szőnyeg, a biogyanta és a festékanyagok. Ezek mind olyan megújuló forrásokból készülnek, amelyek alkalmazásával csökkenthető a gyártás környezeti terhelése. A bizonyítottan antibakteriális hatású anyagok – így a vörösréz és a higiénikusan kezelt szövet – széles körű alkalmazásának köszönhetően a SEVEN belső felületei mindenkor tiszták maradnak.

A higiénikus légáramoltatási rendszert az utasszállító repülőgépek kifinomult légáramlás-szabályozó technológiája ihlette. Függőleges üzemmódban a rendszer a tetősíneken kialakított beömlőkön keresztül szívja be a levegőt, amely aztán felülről lefelé áramlik, hogy aztán a hátsó kerekek mögötti, külső nyíláson keresztül távozzon. Vízszintes üzemmódban a keskeny műszerfaltól áramlik a hátsó kivezető nyílások felé a levegő. 

A legfontosabb, hogy a rendszer a jármű álló helyzetében is képes működni, valamint hogy megakadályozza az átfertőzést az utasok között, képes elhatárolni egymástól az első és hátsó szakasz szellőztetését.

Az UVC sterilizáló funkció azt követően lép működésbe, hogy az utasok kiszálltak a járműből. A rendszer először kiemeli rejtekükből a vezérlőkart és a hangszórókat, valamint kinyitja az elülső tároló fiókot. Ezt követően a beépített UVC fényforrás elpusztítja a belső térben lévő baktériumokat és vírusokat. Ezen túlmenően a személyes tárgyak sterilizálására alkalmas rekeszeket alakítottak ki az üléspadon, valamint az intelligens kezelőkonzolon.

hyundai-seven-3

Nagy motorteljesítmény, több mint 480 kilométeres megcélzott hatótávolság 

A sokoldalú E-GMP platformnak köszönhetően a SEVEN kiemelkedő hatótávolságot és ultra gyors tölthetőséget kínál, így biztosítva az ügyfelek igényeihez igazodó vezetési élményt. A SEVEN akkumulátorcsomagja valós körülmények között, 350 kW-os villámtöltő alkalmazásával mintegy 20 perc alatt tölthető 10%-ról 80 %-ra. A tanulmányautó elméleti hatótávolsága meghaladja a 480 kilométert. 

Az XCIENT Fuel Cell nehéz teherjármű premierje az AutoMobility LA kiállításon

A Hyundai Motor új XCIENT Fuel Cell nehéz teherjárműve az AutoMobility LA kiállításon tartja észak-amerikai közönségpremierjét. A Hyundai partnerei segítségével az egész világon be kívánja vezetni az XCIENT Fuel Cell teherjárművet, amelynek 46 példánya már szolgálatot teljesít Svájcban. A Hyundai Motor most Kalifornia államra is kiterjeszti ezt a programot; az Egyesült Államokon belül itt várható a típus legnagyobb flottájának a bevezetésre. Az XCIENT a Hyundai standjának főhelyén tekinthető meg, az érdeklődők kérdéseit a helyszínen tartózkodó szakértők válaszolják meg.

IONIQ 5 premier a AutoMobility LA kiállításon

Az IONIQ 5 az AutoMobility LA kiállításon tartja észak-amerikai közönségpremierjét. Az IONIQ 5 a Hyundai vadonatúj tisztán elektromos, középkategóriás szabadidőjárműve. A modell kialakítása olyan új élményeket kínál, amelyek kizárólag az E-GMP platform alkalmazásával valósulhattak meg. A hátsókerék-hajtású változat elméleti hatótávolsága eléri a 480 kilométert. A belső térben nem szokványos arányok várnak az utasokra, a 3000 mm-es tengelytáv és a teljesen sík padló minden eddiginél magasabb szintű kényelmet és használati értéket kínál. A beltérben számos gyakran érintett felületen környezetbarát anyagokkal és a természet által ihletett színekkel találkozhatunk, összhangban a Hyundai fenntarthatósági elkötelezettségével. Az IONIQ 5 emellett V2L ("Járműből a fogyasztóra") funkcióval is rendelkezik. Ez a szolgáltatás négy keréken járó töltőt varázsol az autóból, amelyről így menet közben különféle kompakt szerszámokat és berendezéseket tölthetünk, illetve üzemeltethetünk.

* Megjegyzés: A SEVEN tanulmányautó, műszaki jellemzői nem feltétlenül azonosak a később bemutatásra kerülő sorozatgyártású modellével.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: