DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Bemutatta eddigi legerősebb utcai típusát a Ferrari

Több lóerő, több leszorítóerő, kevesebb tömeg – ezt kínálja a szerdán bemutatott Ferrari 812 Competizione, a maranellói márka eddigi legizmosabb utcai autója, amelyből targatetős változat is elérhető.

A Ferrari ismét fejlebb tette a lécet. Az olasz márka a 812 Superfast típust tovább csiszolva állt elő a szerdán részletesen bemutatott 812 Competizione-val, ami több szempontból is túlszárnyalja elődjét. A 6,5 literes V12-es motorblokk 28 lóerővel lett erősebb, így eléri a 830 lóerős teljesítményt, miközben a maximális fordulatszámát percenként 9500-ban határozták meg. Az extra teljesítmény érdekében az erőforrás többek között új dugattyúkat és szívócsonkot, valamint áttervezett főtengelyt és vezérlést kapott.

 

A hihetetlen teljesítmény a hátsó kerekekig egy hétsebességes, duplakuplungos sebességváltón keresztül jut el, ami a gyártó ígérete szerint öt százalékkal gyorsabb sebességváltásokra képes az elődjéhez képest. Az autó 0-ról 100 km/órára 2,85 másodperc alatt gyorsul fel, végsebessége pedig meghaladja a 335 km/órát.

Az alumínium felniknek, a szénszálas karosszériaelemeknek és a pehelysúlyú akkumulátornak köszönhetően a típus 38 kilogrammot fogyott elődjéhez képest, de aki igazán mélyre akar nyúlni a pénztárcájába, az szénszálas felniket is vásárolhat autójához, amellyel további 3,7 kilogrammot faraghat a tömegén. 

A megnövekedett teljesítmény kordában tartása érdekében a Ferrari most először alkalmaz független négykerék-kormányzást, ami az ígéretek szerint teljesen új szintre emeli az autó mozgékonyságát. A fentieken túl a karosszériát is érték változások: egy új első lökhárítót, valamint a motorháztetőn egy szénszálas betétet fedezhetünk fel újdonságként. A típusból targatetős változat is elérhető, ez a Competizione A nevet kapta.

Az autós hírek támogatója az Aquaprofit Zrt.

Aquaprofit_banner_728x90



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: