DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Menetpróba - Abarth 695 70. Anniversario

A környezetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően egyre jobban lefojtják a belső égésű motorokat, miközben az autók tömege növekszik. Emiatt alig találni élvezetesen vezethető autót. Szerencsére nagy ritkán azért akadnak kivételek…

A jó felszereltségnek, a magas szintű komfortnak és a növekvő vezetéssegédeknek az egyik mellékhatása, hogy az autók tömege emelkedik. Az átlagos vezetőt ez nem érdekli, és arra sincs tekintettel, hogy a benzinmotorokat is részecskeszűrővel szerelik. Ráadásul az erőforrások többségének a viselkedése, nem túl acélos. Ugye logikus? És ha maradunk ezen a nyomvonalon, kijelenthetjük azt is, hogy az Abarth létrejöttének 70 éves évfordulójára kiadott 182 lóerős 500-as egy feleslegesen erős, túlárazott, hangos, ráadásul kézi váltós prémiumautó.

6P7A8648_resize



Azonnal bukik viszont az érvelés, ha valaki szeret autózni, és élvezetesen vezethető autót keres, hiszen ebben az esetben nagyon kevés, az igényeinek megfelelő járművet talál. Indokolatlanul erős és nehéz autóból számtalan fellelhető, ám egy kézen számba vehetőek azok a modellek, amelyek megalkotásánál a régi iskolát követték. A sportos Fiatból mára csak a kis tömeg maradt (1045 kg), mert a jól pörgő szívómotorok rég eltűntek.

6P7A8644_resize

A konkurenciát jelentő kis méregzsákok között előkelő helyet foglalnak el a Fiat 500-as sportkivitelei. Elsőnek ott a hang, amely érzetre 50-80 lóerőt dob a teljesítményen. A pontosan kapcsolható váltó is áldás. A visszaváltásoknál durrogó kipufogórendszer szintén hozzájárul a hangulat javításához. A kőkemény rugózás és a 17 colos, vékony oldalfalú sportgumik teszik fel az i-re a pontot. Az utóbbi tétel a hazai úthálózattal együtt persze nem csak pluszokkal jár: érdemes nagyon odafigyelni vezetés közben a gödrökre.

6P7A8655_resize

Hogy nem pont ilyennek képzeltünk egy csajozós autót? Tévedtünk! A kicsiny Abarth bizony a hölgyek szívét is megdobogtatja

A fogyasztás erősen függ a jobb láb súlyától. Mindemellett az 500-as sportváltozata igen is igényli a pörgetést, mert a maximális nyomatékát a magasnak számító 3500-as fordulaton adja le.     

Az olasz vérvonal miatt a formaterv szuper dögös. Ezt megfejeli az állítható hátsó szárny ötlete, és az, hogy jubileumi modellről van szó, amelyből mindössze 695 darabot gyártottak. Ezért található az autócska külsején számos Abarth logó, a skorpióval és a limitált szériát hirdető táblácskákkal.

6P7A8654_resize

Belül a vagányság fokozódik, mert előre a kiváló oldaltartású, Sabelt által szállított sportüléseket építették be. Persze ez nem lenne elég: ott van még a sofőrnek a jó fogású sportkormány és a fém pedálsor. Két dolog rondít bele mindössze a kiváló összképbe, egyik a magasra épített vezetőülés, amelyet nem lehet süllyeszteni, a másik pedig a műszerfal, amely csak az átlagos 500-asok színvonalát képviseli.         

Műszaki adatok:

Hossz/szél./mag.: 3571/1627/1488 mm

Motor: 1368 cm3, 182 LE/5500, 250 Nm/3500

Gyorsulás (0–100 km/h): 6,7 s

Ár: 10 763 000 Ft (alapár: 9 650 000 Ft)

Tesztautó: FCA Central and Eastern Europe Kft.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: