Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2020. december 5. szombat
Autó

Két Toyota Supra blokkból építettek V12-es erőművet

Egy amerikai nyugdíjas mérnök immár hatodik éve építi azt a különleges autót, amely a Forma-1 hőskorát idézi, beleértve a pilóta mögött dolgozó erőforrást is, ami valójában nem egy motor, hanem kettő – legalábbis az volt eredetileg.

Don Groff évtizedeken át dolgozott gépészmérnökként, ám amikor nyugdíjba ment, akkor kezdődött csak életében az igazi munka – pontosabban ekkor már szórakozásként élte meg amit csinált. A Minnesotában élő mérnöknek 2011-ben jött az ötlet: megépíti saját versenyautóját, méghozzá a semmiből, beleértve a motort is. Annyi könnyítést azért engedélyezett magának, hogy az erőforrás alapjait másoktól kölcsönözze, és mivel tudta, hogy valami rendkívül robusztus, hosszútávon is megbízható, strapabíró és megbocsátó hardverre lesz szüksége, a Toyota egyik legendás motorjához nyúlt.

garage-f1-v12-from-two-toyota-1jz-i6-engines-55



A JZ motorcsalád soros hathengeres blokkjait a Supra harmadik és negyedik generációja tette világhírűvé. Don a motorcsalád egyik korai tagját választotta: az 1JZ lökettérfogata 2,5 liter, szemben a többség által ismert 2JZ 3,0 literjével. Hogy azonban izgalmasabb legyen a történet, nem egy, hanem két blokkot szerzett be, majd azokat egy közös forgattyúsházra építette rá. Ez nem példa nélkül álló gyakorlat: a Toyota Century 1GZ-FE kódjelű V12-es motorja szintén hasonlóképpen született meg, ám azt mérnökök hada tervezte, és korának egyik legmodernebb motorgyárában kelt életre, míg Don egymaga, egy garázsban kívánta újraalkotni azt.

A Centurytől vette azt az ötletet is, hogy a két hengersort külön-külön motorvezérlő elektronika gondjaira bízza: így akkor is üzemképes marad az erőforrás, ha az egyik fele valamiért meghibásodik. A 120 fokos hengerszögű motorhoz egyedi alumínium olajteknőt tervezett, méghozzá száraz kartereset. A főtengelyt a Scat Crankshafts építette kifejezetten az ő kérésére. A hengerfejeket megfordította, így a kipufogó oldalak befelé néznek. Az égéstérből távozó gázoknak fontos szerepet szánt: két darab Garrett GTX 3076 turbófeltöltővel lélegezteti az ötliteres V12-es szörnyet.

Miután a motor alapjai megvoltak, elkezdte köré építeni a hajtásláncot, hatfokozatú sebességváltóval kiegészítve. 2015 tavaszára már a leendő autó térhálós csőváza is kezdett körvonalazódni, és nem telt bele két év, máris 80 százalékos készültségen állt a projekt. Építője biztos volt benne, hogy 2017 nyarán már vizsgáztathatja is az autót – hiszen bár a fa sablonok köré formázott alumínium lemezekkel burkolt, szűk nyomtávú jármű egyértelműen versenypályára termett, Donnak feltett szándéka volt, hogy közúton is használni fogja.

twin-turbo-v12-project-car-packs-810-hp-from-two-1jz-engines_5

Ahogy azonban az ilyen építéseknél lenni szokott, menet közben milliónyi apróság merült fel, amelyet Don Groff kedélyes nyugalommal vett tudomásul és oldott meg – végső soron nem volt hova sietnie. A motort először 2017 decemberében indították be; ekkor még etanollal üzemelt. 

Ezt követően a különleges monoposto eltűnt a radarról, hogy aztán a napokban diadalmasan bukkanjon fel újra. A nyers alumínium karosszéria különleges British Racing Green fényezést kapott, a legfontosabb azonban, hogy másfél évnyi utánajárás után felrendszámozták – ez legalább annyira köszönhető az alkotó műszaki maximalizmusának, mint Minnesota állam laza szabályozásának.

garage-f1-v12-from-two-toyota-1jz-i6-engines-57

Don Groff ahhoz az Nth Moto műhelyhez kanyarodott be gyönyörű közúti versenyautójával, amely annak idején a motorvezérlés finomhangolását végezte. A blokk immár átlagos E85-ös benzinnel jár, így sem okoz azonban gondot számára a 810 lóerő és 948 Nm elérése – ezek az értékek pontosan meg is felelnek az eredeti elképzeléseknek: Don soha nem kergetett ugyanis ezer lóerős álmokat, legalábbis ezzel az autóval nem.

 

Fotó és videó: Don Groff, NthMoto

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?