DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Gazdára talált az ötmillimodik Lexus SUV

Az első Lexus SUV, az LX modell 1996-ben mutatkozott be, majd 1998-ban a Lexus forradalmi újdonsággal jelentkezett a luxus crossoverek piacán: ez volt az első RX, amely nagyon hamar az öntöltő hibrid elektromos modelljeiről ismert környezetbarát japán luxusautómárka legnépszerűbb modellje lett. Mára a márka globális kínálatában hat SUV és crossover szerepel: az UX, az NX, az RX, az RX L, a GX és az LX, ezek közül az első négy Európában és így hazánkban is elérhető. A Nyugat-Európában értékesített Lexus SUV-k 96%-át hibrid hajtással rendelik meg, hazánkban a 100%-hoz közelít ez az arány. A kínálat jövőre Magyarországon is tovább bővül majd a Lexus Európában legkelendőbb modellje, a sláger crossover UX akkumulátoros elektromos hajtású, UX 300e elnevezésű modellváltozatának bevezetésével.

Idén nyáron a Lexus fontos választóvonalat lépett át, hiszen luxus-SUV és crossover modelljeinek globális értékesítése meghaladta az 5 milliós darabszámot. Az 1989-ben alapított márka 1996-ban mutatta be első SUV modelljét, az LX-et. Két évvel később lépett színre az RX, új utat jelölve ki a luxus crossoverek szegmense számára, ami hamarosan az egyik legvonzóbb kategóriává fejlődött a prémium autók piacán. Ahogy a vásárlók egyre élénkebben érdeklődtek az ilyen járművek iránt, a Lexus a kemény GX modellel, a közepes méretű NX crossoverrel és az UV városi crossoverrel gazdagította kínálatát. Ma már ezek az autók teszik ki a gyár eladásainak jó kétharmadát, és a japán luxusmárka a világ 90 piacán forgalmazza SUV és crossover modelljeit. Az évek során kifejezetten karakteressé váltak e járművek, látványosan reprezentálva a márka merész formavilágát, jól ismert kézműves kidolgozását és kifinomult technológiáját – és mindezt abba a sikeres szabadidőautó-stílusba csomagolva, ami egyre gyarapítja a hűséges Lexus-vásárlók táborát.

Lexus_SUV_kinalat



A Lexus-crossoverek (az RX, az RXL, az NX és az UX) népszerűsége világszerte látványosan nő, amiben komoly szerepet játszik, hogy a vevők a modern benzinmotorok mellett full hybrid hajtást is választhatnak. Az új korszakot teremtő RX 400h hibrid SUV 2005-ben mutatkozott be, és a hibridek azóta a Lexus globális SUV-értékesítésének kétharmadát teszik ki, sőt Nyugat- és Közép-Európában ez az arány mára a 96 százalékot is elérte.

A Lexus összesített globális SUV-eladásai:

Modell

Bemutatás éve

2020. június 30-ig értékesített autók száma

LX

1996

487.229

RX és RX L

1998 (RX)

2017 (RX L)

3.136.223

GX

2002

445.965

NX

2014

853.035

UX

2018

110.899

ÖSSZESEN

 

5.033.351

 

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: