DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Két közlekedési problémára fejlesztett abroncsot a Bridgestone

Vidéken már megteltek az abroncsszervizek a koronavírus miatt elrendelt korlátozások feloldását követően, de Budapesten is egyre nehezebb időpontot kapni abroncscserére. Ezekben a hetekben 3 millió autós cseréli le téli abroncsait a jobban tapadó gumikeverékből készült nyári gumikra, közülük pedig többszázezer autós új nyári abroncsot is vásárol járművére. Számukra, a két legfontosabb közlekedésbiztonsági problémára nyújt egyszerre megoldást a Bridgestone innovációja. A vállalat ugyanis olyan gumiabroncsot fejlesztett ki és gyárt tatabányai üzemében, amely kiválóan tapad vizes úton, emellett pedig védelmet nyújt a nem várt defektek következményeivel szemben is.

Késve indult az abroncscsere, még a téli gumikat koptatjuk

A koronavírus-járvány miatt, az elmúlt hónapokban 60-70%-kal kevesebb autó futott az utakon, emiatt pedig az abroncscsere időszak is késve kezdődött meg, a legtöbb autós ezért még a téli abroncsait koptatja. A lágyabb keverékből gyártott téli gumi viszont kifejezetten rosszul tűri a tavaszi-nyári időszakot, így a felgyorsuló kopás miatt akár 1-2 szezont is „lefaragunk” az élettartamukból. Ha pedig abroncsunk profilmélysége 3 mm alá csökken, saját biztonságunk érdekében új abroncsot kell felszereltetnünk gépkocsinkra.

Kép4



Két közlekedési problémára egy abroncs

A szervizekben és webáruházakban kifejezetten széles a nyári abroncs választék, eddig azonban olyan abroncs, amely a két legnagyobb közlekedési problémára egyszerre nyújt megoldást nem volt kiskereskedelmi forgalomban.

Kép2

„Az abroncsgyártók közül először a Bridgestone kínált a másodlagos piacon is elérhető olyan gumit, amely a vizes úton való biztonságos közlekedésre és a nem várt defektek következményeire egyszerre kínál megoldást” – mondta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Europe NV/SA, Magyarországi Fióktelepének személygépjármű-abroncs üzletág vezetője. „A Bridgestone Turanza T005 Driveguard gumiabroncs a 2017-ben bevezetett defekttűrő abroncsunk továbbfejlesztett változata, amely immár vizes úton is jobb tapadást és irányíthatóságot biztosít és komfortosabb vezetést tesz lehetővé. Ezzel az abronccsal az autósok vizes úton és defekt esetén is megőrizhetik uralmukat a jármű felett, és akár további 80 km-t is megtehetnek 80 km/óra sebességgel” – tette hozzá a szakember.

Kép3

Autós rémálom: esőben defektes kereket cserélni

Esőben defektes kereket cserélni a legtöbb autós rémálma, amit a Bridgestone felmérései is visszaigazolnak. Az abroncsgyártó 25.000 autós megkérdezésével készített felméréséből ugyanis kiderült, hogy az autójukat naponta használó autósok 43%-a a kanyarokban való jó irányíthatóságot, valamint a rövid féktávot tartja a nyári gumiabroncsok legfontosabb tulajdonságának, különösen a tavaszi évszakra jellemző esős időszakokban.

Kép1

A cég statisztikáiból az is kiderült, hogy 10-ből 4 autósnak volt már legalább egy defektje az elmúlt öt évben. Egy-egy defekt megjavítása és a kerékcsere akár 1 órát is tarthat, ami rendkívül veszélyes lehet az autópályákon, vagy országutakon, különösen akkor, amikor esik az eső, mivel a megkérdezett autósok 60%-a helyszíni kerékcserével volt kénytelen elhárítani a defektet.

Kép5

A defekttűrő technológiával gyártott Bridgestone Turanza T005 Driveguard abroncsok 16-tól 19 coll-ig, összesen 25 méretben elérhetők. A méretválaszték 65%-a Magyarországon, a Bridgestone tatabányai gyárában készül. Az abroncs minden olyan gépkocsin alkalmazható, amely abroncsnyomás-érzékelő rendszerrel fel van szerelve.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: