DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Visszavonult a japán sportautó-gyártás egyik legnagyobb alakja

Jagucsi Jukihiko 43 éven át dolgozott az autóiparban, az első perctől az utolsóig a Toyota kötelékében. Nélküle nem létezett volna a Supra, és neki köszönhetjük a Lexus F sportautó-család megszületését is.

Amikor Jagucsi Jukihiko 1955-ben megszületett, Japánban éppen fellendülőben volt az autógyártás. A kormány védővámokkal támogatta a hazai gyártókat, így a japán márkák gyorsan erőre kaphattak. A kicsi Jukihiko élt-halt az automobilokért: látnia sem kellett az utcán közeledő modellt, pusztán a hangjáról megismerte. Mind közül a Toyopet Crown volt a kedvence; a vele egyidős modell kettős keresztlengőkaros első futóművével, megbízhatóságával és bőséges helykínálatával a kor legkiválóbb japán típusának számított – igazi álomautó olyasvalakinek, aki már kisiskolás korában tudta, hogy az autóiparban szeretne dolgozni.

1977-ben, friss gépészmérnöki diplomával a zsebében be is kopogtatott a Toyotához. A tehetséges és szorgalmas fiatalembert nemcsak felvették, de rögtön be is dobták a mélyvízbe: a Supra fejlesztőcsapatában kapott feladatot. Ahogy teltek az évek és a modellgenerációk, úgy bíztak rá egyre nagyobb feladatokat, míg végül a negyedik generációs Supra 1989-ben útjára indított projektjét már ő vezette. Rajongott a sportautókért, ám bosszantotta, hogy a kupékban csak másodmagával osztozhat a vezetési élményen. Ezért gondolt egy merészet, és a Supra turbómotorját, valamint futóművét átültette a Chaser limuzinba, ezzel a japán autóiparban is meghonosítva a prémium sportszedán műfaját.

Innen már csak egyetlen, ám annál hosszabb lépés volt az IS F. Jagucsi Jukihiko a Toyota megbecsült munkatársaként először a Lexus márka megteremtésében (eleve ő javasolta, hogy külön márkát hozzanak létre a luxusmodelleknek), majd annak termékfejlesztésében is részt vett. Ő felelt a kor legcsendesebb autójaként legendássá vált Lexus LS400 zaj- és rezgéscsillapításáért, majd akusztikai szakértelmét a márka további termékeinél is kamatoztatta. Amikor pedig látta a Chaser pozitív fogadtatását, minden figyelmét egy még fényűzőbb, még sportosabb szedán megalkotására fordította.

 



A Lexus akkori vezetése azonban értetlenül fogadta a mérnök ötletét. „Nem hibáztattam őket, ha valamit nem ismerünk, és el sem tudunk képzelni, arra automatikusan nemet mondunk” – emlékezett vissza egy későbbi interjúban. Ahelyett, hogy kétségbe esett volna, szabadidejében kezdett hozzá a fejlesztéshez. Egyre több mérnöktársát sikerült bevonnia a munkába, és bár lassabban haladtak, mintha hivatalos projekten dolgoztak volna, három év alatt így is elkészültek. „Olyasvalamit akartam, amin rögtön látszik, hogy sportos, mégsem kihívó. Egy külső formatervező stúdióval dolgoztam, akik azonnal ráéreztek, hogy mit szeretnék. Amikor aztán elkészült a prototípus, már csak egy dolgom volt: rábeszélni a döntéshozókat, hogy próbálják ki. A próbakör után egytől egyig mosolyogva szálltak ki a kocsiból – tudtam, hogy nyertünk.”

A Lexus IS F még Jagucsi-szan személyes indíttatásából született, az ezt követő modelleket azonban már a Lexus is kiemelt projektként kezelte. Az irányt mutató szakember az LFA szupersportkocsi, majd az RC F GT3 versenyautó fejlesztésében is részt vett, de szívéhez mindig is közelebb álltak a majdnem-hétköznapi sportautók. „Ha egy autó túlságosan gyors, olyan mértékben kitolódnak a határai, amivel az átlagos földi halandók már nem tudnak mit kezdeni” – emlékeztette filozófiájára az RC F kupé 2016-os világpremierjére összesereglett újságírókat. Ugyanitt a szívómotorok iránti rajongásáról is beszélt. „A szívómotorok lineáris nyomatékgörbéje élvezetesebb vezethetőséget nyújt. Egy turbómotoros autó gyorsabb, talán még jobb is, de korántsem olyan szórakoztató. És persze a hangjuk sem ugyanolyan. Ez persze nem jelenti azt, hogy a turbótechnológia idővel ne dolgozhatná le ezeket a hátrányokat. Ha racionális és érzelmi szempontból egyaránt jobb lesz a szívómotoroknál, egy percig sem fogok habozni, hogy átálljunk a feltöltött motorokra.”

A jelek szerint nem is habozott. Jagucsi-szan 2020 április elsejével nyugdíjba vonult, így sem az LC F sportkupét, sem a következő kiadású IS F sportlimuzint nem kísérheti végig a fejlesztés útján. Mégis biztosak lehetünk abban, hogy a 2022 táján debütáló utcai sportmodellek az ő jóváhagyásával kapják meg azokat a vadonatúj erőforrásokat, amelyek a – meg soha nem erősített, ám hivatalosan nem is cáfolt – hírek szerint turbófeltöltéssel nyitnak új korszakot az F modellek történetében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: