DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Egyesíti erejét a Toyota és BYD

A Toyota és a BYD tavaly novemberi megállapodásuknak megfelelően megkezdte az új, akkumulátoros elektromos autók (BEV) kutatására és fejlesztésére szolgáló közös vállalkozás előkészítő munkáit. Az 50-50%-ban a Toyota és a BYD által tulajdonolt közös vállalat bejegyzése már meg is történt, és a cég dolgozói a tervek szerint májusban kezdik meg a munkát. A BYD TOYOTA EV TECHNOLOGY nevű új vállalat elnöke a Toyota által delegált Hirohisa Kishi, vezérigazgatója pedig a BYD munkatársa, Zhao Binggen.

Az újonnan alapított, mintegy 300 alkalmazottal rajtoló kutatás-fejlesztési vállalkozással a részben vagy teljesen elektromos technológiák fejlesztésében vezető szerepet betöltő Toyota és a kínai pia villamosításában élenjáró, egyben a világ egyik vezető akkumulátorgyártójaként is ismert BYD célja, hogy olyan BEV-ket fejlesszenek közösen, amelyek vonzók a kínai vásárlók számára, segítik az elektromos járművek elterjedését, és ezáltal Kínában is hozzájárulnak a környezet védelméhez. A vállalat tevékenységi körébe az akkumulátoros elektromos járművek, platformok és egyéb részegységek tervezése, fejlesztése tartozik majd.

 



“A BYD és a Toyota mérnökei immár ugyanabban az intézményben, közösen dolgoznak majd azon, hogy olyan BEV-ket fejleszthessünk ki, amelyek a két márka erősségeinek egyesítésével a lehető legjobb teljesítményt nyújtják, kielégítve a kínai vásárlók elvárásait.” – avat be a Toyota által delegált új elnök, Hirohisa Kishi

“Ez a vegyesvállalat a kínai és japán technológiát és tudást hasznosítva folytatja az akkumulátoros elektromos autók kutatás-fejlesztését. Elkötelezetten dolgozunk azon, hogy széles körben megismertessük és elterjesszük azokat a csúcstechnológiákat, amelyek révén az elektromos autók még környezetbarátabbá, biztonságosabbá, kényelmesebbé és intelligensebbé válnak. Elképzelésünk alapja egy ‘az ügyfél az első’ stílusú mobilitás kialakítása, ezen keresztül pedig az ember és a természet harmonikus összhangjának megteremtése.”- teszi hozzá Zhao Binggen, a BYD által delegált újonnan kinevezett vezérigazgató.

 

A vegyesvállalat legfontosabb adatai

(1)       Név

BYD TOYOTA EV TECHNOLOGY CO., LTD (BTET)

(2)       Helyszín

Központ: Pingshan körzet, Shenzhen város, Guangdong tartomány

(3)       Tisztségviselők

Elnök: Hirohisa Kishi

(ügyvezető alelnök, Toyota Motor Engineering & Manufacturing (China) Co., Ltd.)

Vezérigazgató: Zhao Binggen (BYD Company Ltd.)

Igazgatók: 6 (3 a Toyota és 3 a BYD részéről)

Könyvvizsgálók: 2 (1 a Toyota és 1 a BYD részéről)

(4)       Üzleti tevékenység

 

(5)       Tőke részarány

Toyota Motor Corporation (50%), BYD (50%)

(6)       Alkalmazottak

kb. 300

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: