Steward
Vaszilykó Péter
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. április 3. péntek
Autó

Tizenkettő, de nem tucat: minden idők legnagyszerűbb közúti versenyautói

Azok számára, akik szívből rajonganak az autókért és a motorsportért, nincs szebb szó, mint a homologizáció. Röviden áttekintjük a legcsodálatosabb autókat, amelyek a közúti közlekedés és az autóversenyzés szenvedélyes szerelméből születtek.

2020 fordulópontnak ígérkezik a hosszú távú világbajnokságok történetében, és nem is feltétlenül technológiai, sokkal inkább érzelmi szempontból. Az idén szeptemberben induló és 2021 nyaráig tartó évadban kezdik felváltani az LMP1-es csúcs-versenyautókat a Hypercar kategória képviselői. Itt ugyanis a gyártóknak lehetősége van olyan típusok nevezésére, amelyek közúti modelleken alapulnak – műszaki és formai szempontból egyaránt. Ezekből a homologizációs verziókból két év alatt legalább húszat kell majd gyártani, és kétség sem férhet hozzá, hogy a tehetős gyűjtők és rajongók kedvencei lesznek.

A Hypercar géposztály bevezetésével ismét olyan közel kerülhet egymáshoz a motorsport és a hétköznapi autózás, mint a hőskorban, amikor nem különleges szlogen, hanem tényszerű valóság volt a „vasárnap a versenypályán, hétfőn az autópályán” filozófia. Az alábbiakban ennek a műfajnak 12 nagyszerű képviselőjére emlékezünk: némelyiket a boxutcából idomították közútra, mások előbb kaptak rendszámot, mint rajtszámot, de közös jellemzőjük, hogy sehol máshol nem tapasztalható élményben részesítették azokat a szerencsés keveseket, akik magukénak tudhatták egy-egy példányukat.

audi_sport_quattro_3



Audi Quattro (1980-1991)

Amikor a rali-világbajnokság szabálykönyve engedélyezte az összkerékhajtású modellek rajthoz állítását, az ingolstadti márka elsőként reagált, és bevezette a Quattrót. A modell különböző kiviteleiben tíz éven át uralta a WRC világát, miközben más sportágakban is domináns jelenségnek számított. Különösen emlékezetes a rövidebb tengelytávval, kisebb motorral szerelt, 1984-től elérhető Audi Sport Quattro, amely versenykivitelében karbon-kevlár karosszériával és 450 lóerős motorral frusztrálta ellenfeleit. Közúti verziója 306 lóerőre volt képes. Utóbbiból 204 darabot gyártottak, amelyekért fájdalmasan sokat, közel 204 ezer német márkát kértek.

ferrari_250_gto_48

Ferrari 250 GTO (1962-1964)

Amilyen rövid életű volt, olyan legendásan sikeresnek bizonyult a Ferrari könnyű versenyautója, amely pályafutása alatt gyakorlatilag minden fontos bajnokságot megnyert. 3.0 literes V12-es motorja 300 lóerőt adott le, alumínium karosszériája nem csak szépséges, de különlegesen áramvonalas is volt. A mindössze 33 darabos szériában gyártott Gran Turismo Omologato fennmaradt példányai ma a bolygó legértékesebb autóinak számítanak.

ford_sierra_rs_cosworth_6

Ford Sierra RS Cosworth (1986-1992)

Az FIA legalább 5000 darabos  homologizációs szériát követelt meg az A-csoportos versenyautók gyártóitól, abban bízva, hogy ezzel szelídebbé teheti a kategóriát. A Ford Sierra RS Cosworth azonban minden volt, csak nem visszafogott: Németországtól Japánig, Új-Zélandtól Nagy-Britanniáig számos túraautó-bajnokságban aratott sikereket. A kétliteres, 375 lóerős versenymotor a közúti verzióban 204 lóerőt adott le.

fiat_abarth_131_rally_3

Fiat 131 Abarth Rally (1976)

Kevésből sokat kihozni: ez volt Carlo Abarth specialitása. A Fiat 131 Abarth Rally mindössze 400 példányban elkészült közúti kivitele 140 lóerős DOHC motort, szinkronizálatlan versenyváltót és független hátsó felfüggesztést kapott. A versenyverzió mechanikus befecskendezéssel elérte a 240 lóerőt, kevesen tudják, hogy 1980-ban Walter Röhrl világbajnoki címet ért el az autóval.

jaguar_xjr15_10

Jaguar XJR-15 (1990-1992)

Nem homologizációs modell, egy ilyen összeállításból mégis kihagyhatatlan ez a különleges Jaguar modell, amely gyakorlatilag a Le Mans-győztes XJR-9 utcára idomított kivitele volt. A csupán 53 példányban gyártott, egyenként félmillió angol fontért kínált szupersportkocsi az első olyan közúti jármű volt a világon, amelynek karosszériáját teljes egészében szénszálas kompozitokból készítették. A C-csoportos előírásoknak megfelelően fejlesztett típus menetkész tömege mindössze 1050 kilogramm volt, a 6.0 V12-es motor 450 lóerőt adott le.

lancia_stratos_hf_22

Lancia Stratos HF Stradale (1973–1978)

Pontosan 500 darabot építettek a Bertone futurisztikus karosszériáját a Ferrari Dino V6-os motorjával kombináló kupéból. A rali-világbajnoki címre törekvő Lancia közúti verziója 320 helyett 190 lóerőt teljesített, de a minimális tömeg (980 kg) és az extrém rövid tengelytáv (218 cm) félelmetesen mozgékony autót eredményezett.

lexus_rc_f_track_edition_9

Lexus RC F Track Edition (2019-)

Az alapmodellel párhuzamosan, 2014-ben bevezetett Lexus RC F utolsó szamurájként védelmezi a mai napig a szívómotor becsületét az egyre inkább elturbósodó világban. A Track Edition annyira közel került a GT3-as versenyverzióhoz, amennyire az közúti körülmények között elképzelhető; fejlesztésében a márka japán és észak-amerikai versenycsapatai is közreműködtek. Karbon-kerámia fékeket, hiperdrága titán hangtompítót, valamint számos szénszálas alkatrészt találunk a modellen; ezek összességében 80 kilogrammal csökkentették a kupé tömegét.

mercedes-benz_clk_gtr_amg_road_version_15

Mercedes-Benz CLK GTR (1999)

A Mercedes addig halogatta a sikeres CLK GTR homológ példányainak a legyártását, hogy mire végül hozzáfogtak a 25 darabos szériához, érdeklődés hiányában megszűnt az a géposztály, amiben a versenyautó indult. Ez azonban semmit nem von le a közúti torpedó erényeiből: versenypályáról származó motorjának lökettérfogatát 6.0-ról 6.9 literre növelték, a csúcsteljesítmény elérte a 612 lóerőt, a végsebesség a 344 km/h-t.

peugeot_205_t16_8

Peugeot 205 T16 (1982-1986)

A rali-világbajnokság híres-hírhedt B-csoportjának szabálykönyve előírta, hogy a versenyautóknak egy legalább 200 darabos közúti szériára kell épülniük. Így született a Peugeot egyik legvadabb alapmodellje: a középmotoros, összkerékhajtású 205 T16, amely voltaképp csak az A- és B-oszlopok közötti szakaszában egyezett meg a városi kisautó hétköznapi kiviteleivel. A térhálós csővázból, illetve acél válaszfalakból konstruált szörny kizárólag szürke színben volt elérhető, a versenyautóból származó, 1.8 literes motor teljesítményét az utcai változatban 560-ról 200 lóerőre csökkentették.

porsche_959_coupe_31

Porsche 959 (1986-1988)

Bevezetésekor a világ leggyorsabb közúti autójának (339 km/h) számított, ami nem csoda, hiszen egy B-csoportos rali-versenyautó homologizációs típusáról volt szó. A márka első turbómotoros, összkerékhajtású típusaként valódi mozgó laboratóriumnak számított, amelyből a kötelező 200 helyett 292 példányt értékesítettek. 2.8 literes boxermotorja 450 lóerőt adott le.

toyota_gr_yaris_75

Toyota GR Yaris (2020-)

Aki azt hitte, hogy a kompresszoros Yaris GRMN után már nem tudja meglepni a világot a Toyota, az hatalmasat tévedett: az új generációs városi kisautó WRC homológ különkiadása igazi elvetemült jószág. Tetejét 9 centiméterrel mélyebbre hozták, és karbon kompozit lemezre cserélték, az ajtók keret nélküliek, a hátsó futómű a Corollából származik. Az igazi különlegesség azonban az az összkerékhajtási rendszer, amely három különböző arányban (30:70, 50:50 vagy 60:40) osztja meg a hajtott tengelyek között a 261 lóerős, háromhengeres turbómotor 360 Nm-es nyomatékát.

toyota_gr_super_sport_concept_7

Toyota GR Super Sport (2020?-)

Zárjuk az összeállítást azzal, amivel elkezdtük, azaz az idén ősszel színre lépő Hypercar géposztály egyik képviselőjével. A GR Super Sport egyelőre csak koncepció, de minden jel arra utal, hogy a Toyota erre alapozza leendő versenyautóját. Míg az utóbbi a szabályok értelmében nem lehet erősebb 750 lóerőnél, a legalább húsz példányban készülő utcai verzió akár 1000 lóerős is lehet – a tanulmányautó legalábbis a világbajnok Toyota TS050 Hybrid hajtásláncát kapta meg.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?