DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Tippek két kerékre - Tekerj jótékonyan idén is!

A biciklizés napjainkra valóságos trenddé vált, egyre többen és egyre többet tekerünk. Nem csoda, hiszen amellett, hogy rugalmas és költséghatékony formája a közlekedésnek, testedzésnek sem utolsó, ráadásul bringázással még a környezetet is kíméled. Sőt, a Hankook a megtett kilométereket pénzadományra váltja, amellyel idén a Tábitha Házat támogatja.

Remek dolog a bringázás, legyen szó a napi munkába járásról vagy hétvégi kerékpártúrákról. Persze nagyon fontos, hogy helyesen használd a kétkerekűdet, hiszen akár balesetveszélyes is lehet, vagy a testednek is árthatsz vele. A szabályok és az útviszonyok figyelembevétele mellett a jól kiválasztott és karbantartott bicikli is fontos, illetve az is, hogy komfortosan ülj a nyeregben, és a lehető legfelkészültebb legyél a váratlan helyzetekre. Megmutatjuk, mire érdemes figyelj bringásként, és azt is, hogy hogyan jótékonykodhatsz a tekeréssel!

20190723_Illusztracio_Tippek_bringazoknak



Biztos alapok

Az első és legfontosabb lépés, hogy számodra megfelelő biciklid legyen. Kérd szakértő segítségét a megfelelő méret és az igényeidhez igazodó típus kiválasztásához. Próbálj ki többféle üléstípust, válaszd a számodra legkényelmesebbet, és állíttasd be számodra megfelelő magasságúra. Gyerekek esetében nagyon fontos ezt rendszeresen ellenőrizni, hiszen a lurkók növekedésével az ülésmagasságot és a kerékpárt is változtatni kell. Figyelj oda, hogy mindig jól látható legyél: szerelj fel lámpákat, és ha kell, viselj láthatósági mellényt! Ha hosszabb ideig tekersz, válassz speciális sportruházatot, ha teheted tusolj le és öltözz át inkább a munkahelyeden. Ezen kívül nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mindig viselj megfelelő méretű, jól illeszkedő bukósisakot.

Fő a biztonság

A megfelelő ruházat és védőfelszerelés mellett nagyon fontos, hogy a környezetedre is légy tekintettel. Ismerd a közlekedési szabályokat és tartsd is be őket. Figyeld a forgalmat, mindig nézz kellő távolságban előre, és kalkulálj az időjárási viszonyokkal is: esős időben könnyebben megcsúszhatsz, napos időben pedig szükséges a napszemüveg, hogy ne vakítson el a nap. Ha teheted, tervezz előre bringabarát útvonalat, és felejtsd el a fülhallgatót tekerés közben – minden érzékszervedet a közlekedésre összpontosítsd.

Egészség hosszú távon

Alapvető, hogy mindig legyen nálad víz, hiszen a testmozgás során vesztett folyadékot pótolni kell, különösen a nyári, meleg hónapokban. Kíméld a testedet, hogy megelőzd az izületi problémákat. A jól kiválasztott és beállított bicikli már sokat számít, de még többet is tehetsz az egészséged megőrzése érdekében. Használd a sebességváltót, például emelkedőn, hogy ne terheld túl a térdeidet. Ha pedig hosszabb útra indulsz, néha változtass az ülési pozíción és a kéztartáson, hogy ne gémberedjenek el a tagjaid.

Légy felkészült!

Figyelj oda a rendszeres karbantartásra! Csakúgy, mint az autók esetében egy ilyen járgánynál is fontos a jó minőségű kerekek és gumik használata, és az is, hogy megelőzésként időnként ellenőrizd a keréknyomást. A biztonság kedvéért jó, ha van nálad javítókészlet, így akár útközben is orvosolhatsz egy-egy defektet. Ezen kívül pedig nagyon fontos a lánc rendszeres ellenőrzése és olajozása, hogy sokáig használhasd a bringád.

Tekerj jótékony célért!

Nemcsak az egészséged és a környezet óvása szempontjából jó, ha kerékpározol, még jótékonykodhatsz is vele! A Hankook immár negyedik alkalommal hirdeti meg a Tekerd Jobbra! elnevezésű jótékonysági programját, melynek során idén 2019. szeptember 29-ig gyűjthetik a megtett kilométereket a résztvevők, amit a vállalat pénzadományként ad át a Tábitha Háznak. Használd a Hello Bringás applikációt, és gyűjtsd a jótékony kilométereket! Ne felejtsd el a az engedélyeztetést az alkalmazás számára, hogy hozzáférhessen a beépített Android vagy iOS tracker applikációhoz, hiszen az ott tárolt adatokat tudod minden belépéskor szinkronizálással elszámolni és hozzájárulni az akcióhoz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: