DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Pickupváltozatot építenek egy Kodiaq modellből

Látványos pickup épül a Skoda Kodiaq alapjain, ez lesz a Skoda hatodik tanulói autója. A 35 szakmunkástanuló – a csapatnak hat fiatal hölgy is a tagja – célja, hogy 2019-ben első ízben használják fel a Skoda Kodiaq típust a tanulói tanulmányhoz. A Skoda mérnökeinek, valamint a műszaki fejlesztés, a formatervezés és a gyártás területén dolgozó munkatársainak szakszerű támogatásával a cseh autógyártó legnagyobb szabadidő-autóját egy dinamikus, kétajtós pickuppá alakítják. A járművet 2019 júniusában mutatják be az újságíróknak és a nagyközönség számára. A 2014 óta minden évben megvalósított gyakorlati projekt jól szemlélteti a Skoda-akadémia kiemelkedő színvonalú, több mind 90 éves hagyományokkal bíró képzését.

Éppen egy új tanulói tanulmányjárművön munkálkodnak a Skoda gépészeti szakképző iskolájának 17–20 éves tanulói. Hat fiatal hölgy is a tagja annak a csapatnak, amelynek a célja, hogy egy Skoda Kodiaq modellt egy modern, kifejező vonalakkal felvértezett, kétajtós pickuppá alakítsanak. Az alapul szolgáló típusra nem véletlenül esett a választás: ez a döntés jól szemlélteti, mit jelent a Kodiaq a Skoda márka számára. A masszív kerekekkel, a határozott élekkel és a szoborszerű felületekkel egyúttal azt is megmutatja, hogy a Skoda legnagyobb szabadidő-autójának letisztult és érzelemteljes formaterve még tartogat tartalékokat a formai kialakítás terén. Az első alkalommal 2014-ben megvalósított gyakorlati projekt hatodik járművét júniusban mutatják be a nagyközönségnek.

190319-skoda-student-concept-car-will-be-a-pickup-version-of-the-kodiaq-sketch_small



A résztvevők számára ez a gyakorlati projekt a szakképzésük csúcspontja. Ennek keretében lehetőséget kapnak, hogy már a tanulmányaik során bizonyítsák a kreativitásukat és tehetségüket járműfejlesztőként. Az egyik tanuló, Zuzana Otradovská így foglalta ezt össze: „A tanulói tanulmányjármű egy fantasztikus projekt! Hol máshol kap ilyen egyedülálló lehetőséget az ember, hogy már az oktatás során a Skoda mérnökeinek, formatervezőinek és szakoktatóinak segítségével egy kis csapatban a saját autóját építse meg, saját ötleteit és elképzeléseit megvalósítsa?!” Tanulmányaik korai szakaszában a projekt résztvevői a Skoda Design központjában, Mladá Boleslav városában belepillanthattak Oliver Stefani vezető tervező és csapatának munkájába. Az ő pontos iránymutatásukkal alkották meg az első önálló, kézzel rajzolt vázlataikat.

A Mladá Boleslav városában található Skoda gépészeti szakképző iskolájának hallgatói 2014 óta immár minden évben egy új tanulmányautót építenek. A diákok első koncepcióautója a CITIJET volt a Skoda CITIGO alapjain, ezt a FABIA típusra épülő FUNSTAR pickup követte. Ezt követően a RAPID SPACEBACK adta az ATERO kupé alapját. A 2017-es évben ismét egy Skoda CITIGO jelentette a kiindulást, abból épült az ELEMENT villanyautó. A tavalyi évben a Skoda KAROQ kompakt szabadidő-autóból építették meg a SUNROQ kabrióváltozatot. Minden egyes tanulmányautó egyértelművé teszi a Skoda utánpótlásnevelési programjában résztvevők kreativitását, és megmutatja, milyen lehetőségeket teremt a Skoda-akadémia. A ŠKODA Storyboard weboldalon megtalálható a tanulók által eddig készített tanulmányautók áttekintése.

Az 1927-ben alapított Skoda szakképző iskola három- és négyéves képzési programokat kínál számos műszaki szakmában. A kiemelkedő képzési színvonalból és a modern felszereltségből mind a tanulók, mind a későbbi munkaadók profitálnak.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: