DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Nyárigumiteszt 2019: a Hungaroringen mérkőztek a legnépszerűbb abroncsok

Az első tavaszi napsugarakkal együtt szinte menetrendszerűen szállítja a Használtautó.hu és a Nonstopgumi.hu csapata az aktuális nyárigumitesztet, immár 2012 óta. Idén hirtelen nyáriasra fordult az idő, így ezen felbuzdulva 18 abroncsgarnitúrát vetettek össze a Hungaroring szívében, a mogyoródi Tanpályán.

Minden évben kiderül, hogy mennyire fontos a jó gumiabroncs, de az mindig kérdés, hogy vajon melyik fog a legjobban szerepelni az aktuális teszten. Lássuk tehát a legfrissebb eredményeket!

Az idei teszt a 205/55 R16 méretben készült, hiszen ebből fogy a legtöbb. A teszthez ezúttal is Skoda Octavia kombik szolgáltak, és a mérések sem változtak az előző évekhez képest. A tesztelők megmérték a fékutat száraz és nedves aszfalton, 60 km/óráról lassítva, a kanyarjellemzőket, a gördülési ellenállást, a beltéri zajt, és végül az abroncsok kopási képét is pontozták a többszöri vészfékezés után.

Száraz és nedves teszt

Száraz aszfalton a mezőny kétharmada 1 méteres szóráson belül maradt, ott tehát még nem kell vészes különbségre számítani, legalábbis a nyári abroncsok között. A téli és a téli alapú négyévszakos gumik viszont kompromisszumosak. Már 60 km/óráról vészfékezve is akár 3,8 méteres, tehát autóhossznyi többlet fékutat adhatnak. Ráadásul kopásuk is átlag feletti, így az is kiderült, hogy egy nyáron használt téli gumi a következő télen már nem lesz használható.

Ha valakinek leginkább a száraz úton mért fékezhetőség (és/vagy a tartósság) számít, akkor válassza a Michelin Primacy 4-et. Vízen fékezhetőségben már nagyobb különbségek adódhatnak. Ne tévesszen meg senkit, hogy itt a Goodyear EfficientGrip Performance lett az első, ugyanis az mutatta az egyik legjelentősebb amortizációt a teszt során. Az erősen kopó Goodyearhoz mérten 1 méteren belül maradt a Continental PremiumContact 6, a Bridgestone Turanza T005, a Michelin Primacy 4 és a Hankook Kinergy Eco2 K435 is. A használt és az új, télen tesztgyőztes téli gumi, valamint a négyévszakos abroncsok zöme itt is rosszul, még a száraz úton tapasztaltnál is rosszabbul szerepelt. Fontos információ, hogy az átlagos fékúthossz nőtt a felület nedvessé válásával: vizes úton nagyobb fékútra kell számítani, így követési távolságból is fokozottat ajánlott tartani.

Kanyar és kigurulás

A kanyarban elérhető legmagasabb sebesség, esetén egy biztos: a prémium abroncsok elég stabilan tartották a velük elérhető csúcstempót, míg az olcsóbb gumik kiszámíthatatlanabbak voltak. A teszt összértékeléséhez használt súlyozás szerint abszolút értékben is a Michelin Primacy 4 lett a győztes, de a tavaly is elsőként végzett abroncs előnye már nem olyan jelentős, mint az előző évben volt.

Mondd, te mit választanál?

Nem nyúlunk mellé, ha a dobogón szereplő prémiummárkák abroncsaiból választunk, de ha az ár-érték arányt nézzük, a negyedik helyezett Hankook tűnik a legjobbnak. „Fontos hozzátenni, hogy hiába szerepelnek a középmezőnyben négyévszakos abroncsok is, azok egyrészt drágák, másrészt a havas tesztünkből és az összes nyáriból is kiderült, hogy átlag feletti kopást mutatnak. A használt, lustaságból vagy időhiány miatt fent hagyott téli gumi pedig a létező legrosszabb és leginkább rizikós választás, amit a legkevésbé sem ajánlunk” – összegezte a teszt eredményeit Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.

A teszt részletes eredményei és változtatható súlyozású kalkulátora a https://bit.ly/2HXLEyu címen találhatók. A tesztről készült videó a https://www.youtube.com/watch?v=oEbk_p66-zs címen látható, szabadon felhasználható, nagy felbontású fotók a https://bit.ly/2YOwnoR címen találhatók.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: