DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Continental: A pitypangból készült gumi sorozatgyártása a cél

Tavaly decemberben a Continental technológiai vállalat a németországi Anklamban ünnepélyes keretek között átadta Taraxagum laboratóriumát. A 30 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény alapkövét 2017 novemberében tették le, vagyis egy éven belül sikerült felépíteni a speciális laboratóriumot. Az új komplexumban a gumipitypang termesztési és kinyerési folyamatát kutatják annak érdekében, hogy a trópusokon termő kaucsukfa nedvét ezzel helyettesítsék a gumiabroncsok gyártása során.

Amennyiben a kísérletek eredményesnek bizonyulnak, a Continental tíz éven belül bevezeti a nyersanyagot sorozatgyártásába. Ennek eredményeképpen a jövőben már az abroncsok nagyobb része készülhet természetes forrásból.  „A Continental az első gumiabroncsgyártó a világon, amely ilyen jelentős mértékben fektet be a gumipitypanggal kapcsolatos kutatásba” – jegyezte meg Nikolai Setzer, a Continental AG igazgatótanácsának tagja és a gumiabroncs divízió vezetője. Hozzátette: „az új laboratórium fontos állomásnak tekinthető a technológiai vállalat Vision Zero koncepciójának megvalósításához vezető úton.”

WinterContact TS 850 P Taraxagum Logo



A létesítményben középtávon húsz, mezőgazdaságban, vegyiparban, gyártásban és feldolgozásban jártas szakember foglalkozik majd a gumipitypang kutatásával. „Évek óta dolgozunk azon, hogy megértsük a gumipitypang bioszintézisének molekuláris alapját. A kutatásaink mára elérték azt a szintet, hogy a folyamat ipari felhasználása elérhető közelségbe került” – emelte ki Dirk Prüfer, a münsteri egyetem (WWU) növényi biotechnológia professzora és a Fraunhofer Intézet münsteri divíziójának igazgatója.

02_Loewenzahn-Kautschuk

A technológiai vállalat 2011 óta folytat kutatásokat azzal a céllal, hogy mérsékelt éghajlatokon is termeszthető növényekkel helyettesítse a trópusokról származó természetes gumit, többek között a Fraunhofer Intézet, a Julius Kühn Intézet, az EKUSA növénytermesztő társaság bevonásával, valamint a Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium és a Német Szövetségi Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Minisztérium által támogatott kutatási projektek közreműködésével. A technológiai vállalat világszerte több mint 2 milliárd eurót fektetett a kutatás és a gyártásfejlesztésbe, valamint új munkahelyek létrehozásába. A Taraxagum laboratóriumot a Mecklenburg-Pomeránia tartomány gazdasági minisztériuma is támogatta 11,6 millió euróval.

Az első prémium téli gumiabroncsot, amelynek futófelületét teljes egészében gumipitypang nedvének felhasználásával készítették, 2014-ben mutatták be. Az első Taraxagum-ból gyártott teherautó abroncsot pedig a 2016-os IAA kiállításon leplezték le a nagyközönség előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: