Steward
Dezső Attila
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. december 16. vasárnap
Autó

A Ford piros lámpa nélkül képzeli el a jövőt

Képzeljünk el egy világot, ahol az útkereszteződésekben nem kell piros lámpáknál várakozni, és az egyetlen ok a megállásra az, hogy megérkeztünk.

A Ford azt kutatja, hogy az egymással kommunikáló autók technológiái közül melyik válthatja ezt valóra – valahogy úgy, ahogyan az emberek utat adnak egymásnak a járdán, lelassítva vagy felgyorsítva lépéseiket, hogy ne ütközzenek egymásnak, de közben egy pillanatra se kelljen megtorpanniuk.

A brit kormány által támogatott UK Autodrive program keretében ezen a héten került sor az angliai Milton Keynes utcáin a Kereszteződési Elsőbbségadás Irányítás (IPM) próbájára, aminek lényege, hogy az autósok folyamatosan haladhassanak, és ne kelljen szükségtelenül megállniuk a kereszteződésekben. Az új megoldás hatékonyabbá teszi a forgalom áramlását, növelve a biztonságot és mérsékelve a járművek üzemanyag-fogyasztását.

“Nem titok, hogy sok autóvezető utálja a kereszteződéseket és a forgalmi lámpákat,” mondta el Christian Ress, a Ford Kutatási és Fejlett Tervezési részlegének vezetéssegítő technológiákért felelős vezetője. “Ezen a héten az egymással kommunikáló autók segítségével bemutattuk, milyennek képzelünk egy világot, amelyben a járművek jobban figyelnek egymásra és környezetükre, s ezáltal képesek intelligensen együttműködni az utakon és az útkereszteződésekben.”

Egy átlagos autós minden évben két teljes napot tölt el a közlekedési lámpáknál várakozva. A kereszteződések ráadásul nemcsak idegesítők, hanem veszélyesek is, hiszen itt történik a közúti balesetek mintegy 60 százaléka. Ha nem kellene a kereszteződésekben ácsorogni, azzal nemcsak időt spórolnánk, hanem üzemanyagot is, mivel az autók állóra fékezése és újra felgyorsítása erősen növeli a fogyasztást.

Az IPM a járművek közti kommunikáció (V2V) segítségével hangolja össze az egymás közelében tartózkodó autók mozgását, jelezve az optimális sebességet, amivel az autók biztonságosan áthaladhatnak egymás előtt anélkül, hogy meg kellene állniuk a kereszteződésnél.

A kísérlet idejére a tesztautókat V2V kommunikációs rendszerrel szerelték fel, ami közvetíti a jármű pontos helyzetét, irányát és sebességét. A fedélzeti IPM rendszerek érzékelik, ha a jármű kereszteződéshez közeledik, és azt is, hogy a többi autó milyen nyomvonalon közelít. A berendezés ekkor minden jármű számára kiszámítja az optimális sebességet, amivel megállás nélkül is biztonságban áthajthatnak.

A kísérletben részt vevő autókat emberek vezetik, de könnyű elképzelni, hogy a technológia az önvezető autók esetében is milyen hasznos lehet. Az automatizálás, aminek köszönhetően a járművek összehangoltan haladhatnak át kereszteződéseken, egy nap azt eredményezheti, hogy teljesen fölöslegessé válnak a közlekedési lámpák és az útjelzések. Napjainkban az önvezető járművek ugyan önálló, független egységként, érzékelők és térképadatok alapján mozognak, ám a járművek egymás közti (V2V) és minden más rendszerrel (V2X) való kommunikációja közelebb hozhatja a vezető nélküli autók megjelenését.

Az IPM működését más, a Ford és projektpartnerei által kidolgozott autókommunikációs technológiák is támogatják. E megoldások kifejlesztése a 20 millió angol font költségvetésű UK Autodrive program keretében történt, amelynek célja, hogy az önvezető járművek és az egymással kommunikáló autók technológiái a tesztpályákról átkerüljenek a közutakra.

Az ezen a héten véget érő, kétéves program során bemutatott technológiák közt szerepel a Kereszteződésben Ütközésre Figyelmeztető jelzés, ami felhívja az útkereszteződésbe behajtó autós figyelmét egy lehetséges balesetre, illetve a Zöldhullámhoz Használható Optimális Sebességválasztó (GLOSA), ami összehangolja az autók sebességét a közeli közlekedési lámpák működésével, hogy ne kapjanak piros jelzést.

Hasonlóan figyelemre méltó megoldás az Egymást Segítő Parkolás, amely közösségi adatgyűjtéssel térképezi fel a szabad parkolóhelyeket, valamint a Megkülönböztető Jelzéssel Haladó Járműre Figyelmeztető rendszer, ami tájékoztatja az autósokat, hogy pontosan honnan és milyen távolságból érkezik egy szirénázó autó.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?