DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Magyar bronzérmes a Toyota álomautó rajzversenyén

A Toyota idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg az Álomautó Rajzversenyt, amelyre a világ bármely országából nevezhettek a gyermekek inspiráló pályaműveikkel. A Tokóiban megrendezésre került idei döntőre két magyar gyermek is kiutazhatott szülői kísérettel ami már önmagában is hatalmas eredmény, egyikük ugyanakkor még bronzérmet is szerzett a versenyen, amelyre idén 76 országból 650.000 pályamű érkezett.

Ünnepélyes keretek közt hirdette ki az immáron világszinten is meghatározó eseménnyé vált 12. Toyota Álomautó Rajzverseny győzteseit a Toyota: a vállalat járműélmény központjában, a tokiói Mega Web létesítményben átadták át a helyezetteknek járó díjakat. A 2004-ben alapított Álomautó Rajzverseny (Toyota Dream Car művészeti pályázat) lehetőséget kínál a világ gyermekeinek, hogy megtapasztalják az álmok örömét és jelentőségét. Emellett az autók iránti érdeklődés csíráit is elülteti bennük. A lelkesen rajzoló / festő, majd munkáikat a világ minden zugából a pályázatra beküldő kicsik támogatásának és együttműködésének, valamint az országos vagy regionális versenyeket helyben megszervező forgalmazók és leányvállalatok erőfeszítéseinek köszönhetően a művészeti verseny 2018-ban már tizenkettedik évét ünnepelhette. Idén 76 országból és térségből mintegy 650 ezer pályázat érkezett. Az országos versenyekre 2017 októbere és 2018 márciusa között került sor, majd a helyi győztesek munkái az áprilisban, Japánban megrendezett döntőn kerültek a zsűri elé. Akio Toyoda, a Toyota világszintű elnöke, művészeti szakértők, valamint a Toyotától független autóipari szakemberek minősítették az alkotásokat, és választották ki három korosztályban az aranyérmeseket. A három korosztályban - 7 éves és fiatalabb, 8-11 éves, és 12-15 éves – egy-egy aranyérmet, két-két ezüstöt, valamint három-három bronzot, továbbá négy-négy elismerő oklevelet osztottak ki. A versenyen három különdíj is gazdára talál: az Akio Toyoda elnöki különdíj (Akio Toyoda elnök döntése alapján), a Fejlesztési ihletadó díj (Didier Leroy alelnök döntése alapján), valamint a Mosolyt csal az arcomra! - díj (online közönségszavazat alapján).

Toyota_Alomauto_Rajzverseny_8_magyar_dijazottak



A 12. Álomautó Rajzversenyre beérkezett 650.000 pályaműből a díjnyertes pályázatokat a nemzeti fordulók győztesei közül választották ki. Összesen 30, Európából pedig mindössze 6 gyermek utazhatott ki a tokiói döntőre, ebből Magyarországot 2 hihetetlenül tehetséges gyermek képviselte. A pályaműveket kategóriánként értékelték, a 7 éves és fiatalabb kategóriában Magyarországról Csiszár Dániel Attila (7 éves) „Sivatagtisztító autó” című rajzával került be a 10 legjobb közé, míg a 8-11 éves kategóriában Nagypál Borbála (11 éves) „Környezettisztító Toyota” című művével jutott be a TOP10-be, így mindkettejük szülői kísérettel utazhatott ki Tokióba, ahol Dániel rajzával végül bronzérmet szerzett.   A 7 éves és fiatalabb kategóriában végül egy indonéziai, a 8-11 éves kategóriában egy lengyel, míg a 12-15 éves kategóriában egy laoszi gyermek pályaművét ítélte a zsűri a legjobbnak.

A 12. Toyota Álomautó művészeti versenyre beküldött alkotások kiemelkedő minősége lenyűgözte a zsűrit. Figyelemre méltó, hogy a korábbi években jellemző, élénk színvilág után idén a pályázók visszafogottabban bántak a tónusokkal, ugyanakkor jóval szélesebb palettáról dolgoztak, mint korábban. Jól megfigyelhető, hogy a hűvösebb éghajlatú országokban – például Ukrajnában – élő alkotók karakteresen más színeket használtak, mint mondjuk egy trópusi országból, például Kenyából érkezett pályázó. A zsűri tagjait az is meglepte, hogy az idei pályamunkákban egészen más üzenetek tükröződnek, mint eddig. Tavaly a valóságtól elrugaszkodó munkák – repülő autók, űrutazásra képes járművek – uralták a mezőnyt. Idén ezzel szemben számos pályázat ismerős, valóság közeli témát dolgozott fel, a környezetvédelemtől az oktatásig, az egészségtől a gyógyításig. Ez arra enged következtetni - hívta fel a figyelmet a zsűri -, hogy a gyermekek a fantázia világában tett kalandozásokon túl a következő generációt érintő, sürgető problémák súlyával is pontosan tisztában vannak.

„Hihetetlenül inspiráló volt látni, hogy ezek a fiatal gyermekek mennyire felelősen és környezettudatosan gondolkodnak, egyként foglalkoztatják őket a társadalmi egyenlőtlenségek kérdései, a környezettudatosság és a fenntartható jövő problémaköre, vagy épp a mozgáskorlátozottak számára nyújtott segítségnyújtás lehetősége. Éppen ezért külön megtiszteltetés és büszkeség volt számunkra hogy ebben a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben két magyar gyermek is képviselhette pályaművével hazánkat, és a nemzetközi döntőn is jó eredménnyel szerepeltek.” – fogalmaz Holland Éva BTL kommunikációs és rendezvényszakértő, aki a magyarországi képviseletében elkísérte a döntőre a gyermekeket.

Toyota_Dream_Car_Contest_2_ABC_auto

7 éves és fiatalabb kategória ― Aranyérem / Fejlesztési ihletadó díj: „ABC-autó”

XYLONE MARGARETH ANDARISKA (Indonézia, 7 éves)

„Azért terveztem az ABC-autót, mert szeretném, ha Indonézia különböző térségeiben csökkenne az írástudatlanok száma. Célom, hogy ezek az autók a mindennapi élet részeként megkönnyítsék az embereknek az ABC elsajátítását. Hiszem, hogy az írás és olvasás képessége az élet számtalan területén megnyitja az ajtót az emberek előtt, és jobb életminőséget szavatol a számukra.”

Az ABC-autó emellett a Fejlesztési ihletadó díjat is elnyerte. Ezt az elismerést (Didier Leroy alelnök úr döntése alapján) az a pályamunka kapja, amelyik a legnagyobb hatást gyakorolja a Toyota autógyártó tevékenységeit irányító munkatársakra. A pályázó olyan autót kívánt megalkotni, amely elősegíti az angol ABC elsajátítását, ezért a Toyota elkészítette az ABC-autó háromdimenziós, interaktív modelljét: ebben 26 autó található, az ABC összes betűjére A-tól Z-ig. Az autók, valamint az alattuk húzódó út mágnesesek. A mágnesek villanymotor segítségével mozgathatók, így az autók egyenesen és kanyarodva is képesek haladni. Az autók szabadon átrendezhetők, belőlük tetszőleges szavak alakíthatók ki, megteremtve a korlátlan lehetőséget a tanulásra.

Toyota_Dream_Car_Contest_3_Pavakert

8-11 éves kategória ― Aranyérem: „Pávás kert”

GAJEWSKA ZUZANNA LILA (Lengyelország, 11 éves)

„Abban a nagyvárosban, ahol élek, nemigen vannak parkok, zöld területek. Imádom viszont a varsói Łazienki-parkot és az ott élő pávákat. Ebből jött az ötlet, hogy tervezzek egy mozgó kertet, zöldellő dombbal, tavacskákkal, piknikhelyekkel, és olyan területekkel, ahová az emberek saját maguk ültethetnek fákat, virágokat. Mozgó pávám eljuthat az összes szürke, unalmas kerületbe. Szépséges és csodálatos, szabadon mozog, és mindig alkalmazkodik a környezetéhez.”

Toyota_Dream_Car_Contest_4_Epiteszet_es_tortenelem_auto

12-15 éves kategória ― Aranyérem: „Építészeti és történelmi autó”

MANIVONGXAY SOUKSAVANH (Laosz, 14 éves)

„Az autó képes helyreállítani az öreg épületeket, és restaurálni a szentélyek falán található rajzokat, így mindenki megcsodálhatja azokat. Az emberek az autó segítségével megismerhetik a fontos történelmi eseményeket, a múlt nagyszerű emberalakjait.”

Toyota_Dream_Car_Contest_7_elnoki_dij

Akio Toyoda elnöki különdíj: „Gazdálkodó autó testi fogyatékkal élők számára”

MAYAR RABEEA FAEZ AL AZI (Irak, 7 éves)

„Álomautóm a testi fogyatékkal élő gazdálkodóknak képes segíteni a mezőgazdasági munkákban.”

Akio Toyoda ekként kommentálta a rajzot: „MAYAR RABEEA FAEZ AL AZI alkotását áthatja a vágy, hogy szeretett családját és édesapját szebb élethez segítse hozzá. Ezen túlmenően a kép a Toyota azon törekvését is kifejezte számomra, hogy olyan világot teremtsünk, ahol mindenki szabadon közlekedhet a Toyota mobilitási megoldásai révén. Ezért ítéltem ennek a rajznak az Akio Toyoda elnöki különdíjat.”

Mosolyt csal az arcomra! - díj (online közönségszavazás): „Toyota időutazó autó”

YATAGAMA LOKUGE MALINDU MIHISARA (Sri Lanka, 14 éves)

Két éve indult útjára a „Mosolyt csal az arcomra! - díj”, amely a nagyközönség számára is lehetőség kínál, hogy részt vegyen a pályázatra beérkezett pályaművek értékelésében. A díjat a verseny hivatalos weboldalán leadott szavazatok alapján ítélik oda. Idén 122 országból és térségből szavaztak.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: