DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Idén 70 éves a Citroen "Kacsa"

A 2018-as Retromobile kiállítás alkalmából, amely február 7-11. között várja látogatóit Párizsban, a Citroen két ikonikus modellt állít a középpontba: az 1948-ban bemutatott 2CV-t, amely a 70. születésnapját ünnepli, és az 1968-ban piacra dobott Méharit, amely idén lesz 50 éves.

A 2018-as Retromobile kiállításon (Párizs, Porte de Versailles Expo), amely február 7-től (szerdától) 11-ig (vasárnapig) tartja nyitva kapuit, a Citroen az 1-es pavilonban várja a kedves látogatókat, hogy megtekintsék a standját.
Ezen kívül, egy vezetett látogatásra is meghívja az érdeklődőket, melynek során időutazást tehetnek, és elmerülhetnek a gyermekkori emlékekben.

2CV



70 ÉVES A 2CV, A MÁRKA IKONIKUS MODELLJE

Az 1948-as Párizsi Autószalonon Vincent Auriol, köztársasági elnök jelenlétében rántották le a leplet a Citroen 2CV modellről, amely nagy meghökkenést keltett a jelenlévő tömegben. Míg egyesek kicsúfolták szokatlan megjelenése miatt, mások az összes olyan tulajdonságot megtalálták benne, melyek sok más modellből még hiányoztak, mint például az egyszerűség, könnyedség, agilitás, kényelem, sokoldalúság...

Már az első napoktól kezdve nagy számban érkező megrendelések igazolták a márka és tervezők jövőbe mutató elképzeléseit.

André Lefebvre, a Citroen tervezőirodájának vezetője számos leleményes technológiai megoldással látta el a 2CV-t, melyek akkoriban egyedülállóak voltak: elsőkerék-hajtás, lágy rugózású, rugalmas felfüggesztés, kéthengeres, léghűtéses motor stb.

A hatalmas népszerűségnek örvendő Citroen 2CV igazi társadalmi jelenséggé vált: a földművelőktől kezdve a papokig, a családapáktól kezdve a diákokig, mindenki által kedvelt autó kivételes karriert futott be 42 év alatt, hiszen 1990-ig több mint 5,1 millió példányban kelt el (beleértve a kisteherautókat is). A Citroen „Kacsa” az autózás történetében még ma is ikonnak számít, és világszerte számtalan gyűjtőt toboroz maga köré.

TPV, a 2CV elődje (1939)

1936-ban született meg a 2CV előfutára, a TPV (Toute Petite Voiture, vagyis „nagyon kicsi autó”) projekt. Az volt a célja, hogy a gépkocsi egy általánosan elterjedt termék legyen, amely hasznos a mezőgazdasági munkában, és széles körben elérhető, egy olyan korban, amikor az autó még luxuscikknek számított. Ehhez az egyszerűséget, a mértékletességet és a leleményességet kellett ötvözni egy cél szolgálatában: „négy személy és ötven kiló burgonya vagy egy hordó szállítása, 60 km/h csúcssebességgel”. Eredmény: az autó saját tömege 370 kg, költsége pedig a 11 CV modell egyharmada volt. Az autónak csak egy fényszórója volt, mivel az akkori jogszabályok még nem követelték meg a két fényszóró használatát!

1939-ben mintegy 250 nullszériás modell állt készen a Párizsi Autószalonra, melynek megrendezését azonban a hadüzenet miatt le kellett mondani. A gépjárműveket szándékosan megsemmisítették vagy elrejtették azokat. Csak négy gépkocsi került a márkához. Közülük a restaurált modell a Retromobile kiállításon látható. A másik hármat 1994-ben a Citroen La Ferté-Vidame településen működő tesztközpontja területén, egy gazdaság megközelíthetetlen padlásterében találták meg…

Mehari01

50 ÉVES A MÉHARI, AZ ÖRÖK NONKONFORMISTA

1968 májusában, miközben egy teljes generáció vonult az utcákra Párizsban, nagyobb szabadságot követelve, a Citroen bemutatta a korát megelőző szabadidő-autóját, a Méharit. A Dyane 6 platformjára épült, tipikus éppen nem nevezhető kabrió majdnem úgy nézett ki az akkori utakon, mint egy azonosítatlan guruló tárgy. Ennek az autó meglepő megjelenése, valamint friss, felszabadult és egyszerű stílusa volt az oka, amely merőben eltért a hagyományos kabriók stílusjegyeitől.

A sokoldalú, praktikus és egyben gazdaságos Citroën Méhari ideális társ egy tengerparti kiruccanáshoz. Ez elsősorban az ABS műanyagból készült, ötletesen kialakított karosszériájának köszönhető, ami nagyon könnyűvé teszi az autót (525 kg), érzéketlen a korrózióra, és nagynyomású vízsugárral mosható. A rendkívüli variálhatóságával és popos színeivel kifejezetten barátságos és optimista kisugárzású, különc megjelenésű kis Citroen nagy sikert aratott, és azonnal népszerűvé vált az emberek körében.

A szabadságot és az egyszerű, gondtalan életformát jelképező Citroën Méhari rövid idő alatt társadalmi jelenséggé vált. Ennek köszönhetően a filmművészetben (többek között a rendkívül népszerű „Csendőr” sorozatban, Louis de Funès-szel) és a világ útjain (1969-ben a Raid Liège-Dakar-Liège, 1970-ben a Raid Paris-Kaboul-Paris stb.) is nagy karriert futott be. Ebből a modellből közel 20 év alatt, 1987-ig 145 000 példányt gyártottak.

Mehari02

KÉT ÚJSZERŰ ALKOTÁS A 2CV ÉS A MÉHARI IRÁNTI NOSZTALGIA JEGYÉBEN

Mivel a 2CV és a Méhari gyakran kapcsolódik össze egy teljes generáció gyermekkori emlékeivel, az autóipar e két ikonjának születésnapját egy művészi alkotással is megünnepli a márka. A modellek elemeit külön-külön bemutató, két monumentális alkotást csodálhatnak meg a látogatók, melyeket Stéphane Gillot készített.

A művész, aki egyébként televíziós rendező, gyermekkorában rajongott a makettekért. Ma, szórakozásképpen azzal foglalkozik, hogy az általa elképzelt formában éleszti újra a múlt, nosztalgiával átitatott ipari tárgyait, kivágva és fémműves módszerekkel keretbe helyezve azok alkotóelemeit. Az elemekre bontott és síkban elhelyezett tárgyak olyan benyomást keltenek, mintha most vették volna ki őket egy új makett dobozból, és dermedt állapotban arra várnának, hogy ismét életre kelhessenek. Míg azonban a hagyományos makettek miniatürizálva vannak, és új elemekből vannak összeállítva, addig Stéphane Gillot alkotásai 1:1 méretarányban készülnek, és történelmi emlékeket hordozó, valódi alkatrészekből állnak. Múlt év októberében a művész ugyanezen az elven készült alkotásokból rendezett kiállítást a párizsi Madeleine Színházban, ahol 12 tárgy „robbantott” és síkban elhelyezett alkotóelemeit csodálhatták meg a látogatók, a VéloSolex-től kezdve egészen a Bonzini csocsóasztalig.

A Retromobile kiállításon a Citroen a művész által az ikonikus Méhariról megálmodott művét, valamint a 2CV-ről készült legújabb alkotását állítja ki. E két modellnek a gyermekkor allegóriájaként értelmezett, művészi eszközökkel megszépített, „robbantott” ábrázolása olyan hatást kelt, mint „Proust madeleine-jei”!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: