DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Elindította autómegosztó szolgáltatását a MOL

A MOL elindította Budapesten a közösségi autómegosztó szolgáltatását a MOL Limot. A háromszáz autóból álló flottában vegyesen találhatók hagyományos és elektromos járművek, amelyeket az indulást követően, 2018. február 25-ig fél áron, percenként 33 forintért vehetnek igénybe a regisztrált felhasználók. A közösségi autómegosztás illeszkedik a MOL 2030-ig tartó stratégiájába, amelyben kitüntetett szerepet kaptak a mobilitási szolgáltatások.

A MOL 2030-as stratégiájában a mobilitást tűzte zászlajára, ennek megfelelően indította el a vállalat most a legújabb szolgáltatását. A MOL Limo közösségi autómegosztó szolgáltatás keretében 100 elektromos, valamint 200 benzinüzemű, kifejezetten városi közlekedésre tervezett, könnyen kezelhető és takarékos Volkswagen up! áll a felhasználók rendelkezésére. A szolgáltatási terület 60 km2-es, amibe a belső kerületek mellett a frekventált külső kerületek (Óbuda, Angyalföld, Zugló és Újbuda) jelentős részei is beletartoznak. A MOL célja, hogy a szolgáltatás működési területét 2020-ra Budapest közigazgatási határáig kiterjessze, továbbá megduplázza a gépkocsi flottát, fokozatosan emelve benne az elektromos autók arányát. Az ehhez szükséges fővárosi fejlesztések mellett a NEXT-E konzorcium tagjaként, a MOL nagy mennyiségű áram gyors felvételét biztosító elektromos töltőhálózatot épít ki a régióban. A 252 berendezés felvonultató rendszer a cseh határtól a Fekete-tengerig és az Adriáig biztosít áramtankolási lehetőséget 2020-tól.

MOL_Limo_Hello_Budapest



„A MOL 2030-ig tartó stratégiájában leszögezte, hogy sokkal nagyobb szerepet szán a mobilitási szolgáltatásoknak: literek helyett kilométereket fog értékesíteni annak érdekében, hogy az úton lévők első számú választása legyen. Minden olyan szolgáltatást elérhetővé tesz, amely az utazásban, a közlekedésben segít, vagy abban, hogy minél kényelmesebb legyen az utunk. Ebbe a stratégiába tökéletesen illeszkedik a közösségi autómegosztás, amelyre kulcsszerep vár a jövő nagyvárosaiban”– fogalmazott Ratatics Péter, a MOL-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója.

mollimo1

A szolgáltatás a mollimo.hu weboldalon keresztül vagy az App Store-ból, Google Play áruházból elérhető alkalmazáson keresztül történő regisztrációval és 5900 forintos regisztrációs díjat megfizetve vehető igénybe, ezt az összeget azonban az első három hónapban a MOL elengedi a felhasználóknak. A szolgáltatást az indulást követő első 30 napban a felhasználók fél áron, percenként 33 forintért vehetik igénybe. A későbbiekben a rendszeres felhasználók 990 Ft havi díj mellett, percenként 66 forintért használhatják a járműveket. Alkalmi felhasználók esetében nem lesz havidíj, viszont ők percenként 77 forintért autózhatnak majd.

_DS79619

„A közösségi autózásba élenjáró európai városok tapasztalatai szerint egyetlen megosztott autó képes öt vagy akár tíz saját gépkocsit kiváltani. Ez a megoldás tökéletes eszköz a forgalom, a városokra jellemző zsúfoltság enyhítésére, ezzel párhuzamosan pedig a környezetre is jótékony hatással van” – véli Ratatics Péter, Bécset hozva fel példaként. Ausztria fővárosában a három nagy piaci szereplő több mint 1500 – ebből 1400 hagyományos belső égésű – autót üzemeltet, ami 2015-ben, a város saját felmérése szerint, hétezer tonna kibocsátott széndioxidtól mentesítette a városlakókat.

Az Android és iOS készülékekre elérhető alkalmazást a nemzetközileg is elismert, független car sharing rendszereket fejlesztő cég, a Vulog készített el, teljesen mértékben a MOL elvárásainak és igényeinek megfelelően.

_DS78892

„Örülünk, hogy Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb vállalatával dolgozhatunk együtt. A MOL-csoport, mint a régió legújabb közösségi autómegosztó szolgáltatója a budapestiek számára új közlekedési alternatívát biztosít, és elősegíti mobilitási kultúra további fejlődését a magyar fővárosban. A MOL Limo a tizenegyedik autómegosztó szolgáltatás, melynek fejlesztésében a VULOG kiemelkedő szerepet vállal, így téve elérhetővé megosztáson alapuló közösségi mobilitást a városlakók számára” – mondta Grégory Ducongé, a Vulog ügyvezető igazgatója. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: