DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

A Duna Autó élen jár az elektromos autók értékesítésében

A károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedő, környezetbarát elektromos autók egyre népszerűbbek az utakon. Magyarországon a Duna Autó, mint a legszélesebb márkapalettával rendelkező autókereskedő vállalat, élen jár az elektromos gépjárművek értékestésben is. Már 100 elektromos hajtású autót adott el a hazai piacon, ennek köszönhetően jelentős szaktudással és tapasztalattal rendelkezik a témában.

Átalakuló autópiac

Az alternatív üzemanyag-hajtású gépjárművek gyártására irányuló igyekezet már korábban is tapasztalható volt, viszont az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően egyértelműen kirajzolódni látszik, hogy az alternatív üzemanyaggal működő autók közül az elektromos autó a jövő meghatározó tényezője lesz. Jelenleg évi 500 ezer elektromos autót értékesítenek világviszonylatban, ebből 200 ezret Európában. Hatalmas változást prognosztizálnak a szakemberek az elektromos autók térnyerését illetően: a következő 5-10 évben a tízszeresére fog nőni az értékesített elektromos meghajtású gépkocsik száma. Ez azt jelenti, hogy 2025-ben csak Európában kb. 2 millió elektromos autót fognak értékesíteni. Ezeknek a változásoknak a következtében megdőlnek azok a tévhitek, amelyek jelenleg még kapcsolódnak az elektromos autókhoz.

A Duna Autó Zrt. elektromos márkapalettája



Szertefoszló tévhitek

Az egyik ilyen például, hogy az elektromos autók drágák. Az tény, hogy az elektromos autó árának jelentős részét az akkumulátor teszi ki. Az akkumulátor ára a gyártójától és a kapacitásától függ. Minél több elektromos autót gyártanak, annál olcsóbbak lesznek az alkatrészek, ill. a gyártási volumen növekedésével párhuzamosan csökken majd az akkumulátorok ára is. Ez már látszik a piacon is, hiszen például az új Nissan Leaf nem kerül többe, mint a 4 évvel korábbi modell, pedig nagyobb a hatótávolsága. Azt is meg szokták jegyezni ellenérvként, hogy az akkumulátorok feltöltése időigényes és kicsi a hatótávolságuk. Ez a korábbi modellekre igaz is volt, viszont a gyártók új technológia alkalmazásával jelentősen lerövidítették a töltési idő: a nyilvános gyorstöltőknek köszönhetően akár 30 perc alatt fel lehet tölteni az autó akkumulátorát, míg az otthoni töltés 6-10 órát is igénybe vehet. A hatótávolsággal is hasonló a helyzet. A korai elektromos modellekkel hosszabb utakat nem lehetett tervezni. Mára viszont a legújabb elektromos autók valós hatótávolsága min. 150 km, ami a jövőbeli fejlesztésekkel 300-400 km közé emelkedik majd. További problémát okozott korábban, hogy kevés volt a nyilvános töltőállomás, viszont jelenleg már az ország 200 pontján van ingyenes töltőállomás és további 100 létesítését tervezik.

Csábító előnyök

Az egyik legvonzóbb előny, ami arra irányul, hogy az elektromos autók könnyebben elérhetővé váljanak, az a 1,5 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatás, ami az új elektromos autók vásárlásához cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt felhasználható. További könnyítés, hogy az elektromos autóknál nincs regisztrációs adó és forgalomba helyezési illeték, ahogy cégautó adót, helyi gépjárműadót és visszterhes vagyonszerzési illetéket sem kell fizetni, sőt a biztosításuk is olcsóbb. Sokak számára meggyőző, hogy az elektromos gépkocsik fenntartási és karbantartási költségei is nagyon kedvezőek. Az elektromotor hatásfoka több mint kétszer akkora, mint a hagyományos belsőégésű motoré. Ennek köszönhetően az elektromos autók üzemanyagköltsége is jóval kedvezőbb, melyet az ingyenes töltőállomások használata tovább csökkenthet. A budapesti közterületen ingyen parkolhatnak. Mivel az elektromos autók műszaki felépítése sokkal egyszerűbb, törvényszerű, hogy sokkal kisebb a meghibásodás esélye. Az elektromotor élettartama hosszabb, mivel a működés alatt nincs kitéve sem nyomásnak, sem magas hőfoknak. Nem kell rendszeresen olajat, szűrőket és gyertyákat cserélni, ezért a szervizelésük sokkal olcsóbb, viszont speciális felkészültséget igényel.

Duna Autó - A zöld Autóváros

Alkalmazkodó kínálat a Duna Autó Zrt.-nél

„A nemzetközi trendeket figyelve úgy tűnik, hogy az autógyártók, a törvényhozók és a környezetvédők közös nevezőre jutottak abban, hogy a jövő az elektromos autóké. Azt gondolom, hogy a Duna Autó készen áll a változásokhoz való alkalmazkodásra. Arra törekszünk, hogy minél jobban megismerjük ügyfeleink igényeit és a piaci trendeket követve olyan modelleket forgalmazzunk, amelyek ezeknek megfelelnek. A környezetvédelem elkötelezettjeként a legnagyobb elektromos modellkínálattal rendelkezünk. Jelenleg személyautók közül a Hyundai Ionic Electric, a Kia Soul EV, a Mitsubishi i-Miev, a Nissan Leaf, a Peuegot iOn, a kishaszongépjárművek közül pedig a Nissan e-NV 200 és a Peugeot Partner Electrique szerepel a folyamatosan bővülő kínálatunkban. Szolgáltatásaink tekintetében is felkészültek vagyunk az elektromos autók speciális szervizkarbantartására. Továbbá a növekvő igényeket figyelembe véve, az eddigi 2 töltőállomásunk mellé januárban 2 újabb gyorstöltő pontot hozunk létre, ahol a nálunk vásárolt gépkocsikat ingyenesen tölthetik tulajdonosaik. Ügyfeleink tartós bérlet formájában is kipróbálhatják az elektromos autók nyújtotta kényelmesebb és zöldebb autós életformát.” - nyilatkozta Markó Zoltán, a Duna Autó cégcsoport új kereskedelmi igazgatója.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: