Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. április 22. vasárnap
Autó

Közel egy éve vezet hibrid Lexust Sebestyén Balázs

A hazai Forbes által nemrégiben a ’legértékesebb hazai hírességként’ jegyzett rádiós és televíziós műsorvezető, Sebestyén Balázs immár közel egy éve letette a voksát a környezetbarát autózás mellett. Választása a világ vezető hibrid prémium márkájára, a Lexusra esett, azon belül is egy RX crossover mellett döntött.

A Rádió1 Balázsék című műsorának műsorvezetője, az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő Sebestyén Balázs közismert arról, hogy szereti a nagyméretű, robosztus, és nem utolsósorban nagyteljesítményű, mégis elegáns autókat. Ennek ismeretében az talán nem annyira meglepő, hogy a nagyméretű crossoverek piacának egyik vezető modellje, a letisztult, futurisztikus dizájnjával, és az elvárásokon túlmutató prémium kivitelével a Lexusnak az elmúlt években számos új ügyfelet szerző RX nyerte el a tetszését. Az azonban nem feltétlenül volt egyértelmű, hogy Balázs a környezetbarát hibrid hajtás mellett dönt majd.

Sebestyen_Balazs_Lexus_RX_1

„Családapaként az ember sok mindent átértékel, és a korábbinál sokkal hangsúlyosabbá válnak bizonyos szempontok – ilyen az általunk vezetett autó környezetbarát volta is. Éppen ezért egy ideje motoszkált bennem, hogy elektromos, vagy hibrid autóra kellene váltanom. Fontos volt számomra ugyanakkor, hogy ne kelljen kompromisszumot kötnöm: ha az ember megszokott egy bizonyos teljesítményt, nem szívesen mond le róla, de épp ez a helyzet a megszokott hatótávval is: az életmódomba nehezen férne bele, hogy töltőponttól töltőpontig autózom, és ott akár egy fél órát is elveszítek, mire újra indulhatok. Így kis utánajárás után a tisztán elektromos autó, és a szintén töltést igénylő plug-in hibrid hajtás kiesett, maradt a full hibrid, azt pedig sok helyről hallottam, hogy abban egyértelműen a Lexus a legjobb.” – avat be Balázs.

„Ettől függetlenül volt bennem némi szkepticizmus, amikor beültem az RX hibrid változatába, a nagyjából 6 liter körüli fogyasztással, és minimális károsanyag-kibocsátással kombinált 313 lóerő, a hihetetlenül dinamikus gyorsulás azonban azonnal meggyőzött. Nem mondom persze, hogy nem kellett némi idő megszokni azt, hogy a városban legtöbbször teljesen csendesen, tisztán elektromos módban suhan az autó, és szabályosan figyelni kell, hogy a gyalogosok észreveszik-e, hogy közeledem.” – teszi hozzá a népszerű műsorvezető.

Sebestyen_Balazs_Lexus_RX_4

Balázs egyébként időközben szabályos hibrid-szakértővé vált, és nem egyszer a műsorban is igyekezett eloszlatni műsorvezető-társai vagy épp a hallgatók ezzel kapcsolatos tévhiteit. A népszerű rádiós mindemellett azt is elmondta, hogy korábbi negatív tapasztalatai miatt az autó megbízhatósága, alacsony szervizigénye is nagy súllyal esik latba nála, az ezen a területen is a világon vezető japán prémium márka pedig garancia arra, hogy e miatt nem kell fájjon a feje. Családapaként emellett legalább ilyen fontos számára a biztonság is, e tekintetben pedig szintén nyugodt lehet: az autójában az (Lexus Safety System részeként) ütközési előtti biztonsági rendszerhez, a radaros sebességhatároló rendszerhez, vagy épp a sávtartást segítő rendszerhez hasonló forradalmi aktív biztonsági technológiák egész sora található. Amint Balázs elárulta, a közlekedési táblákat felismerő rendszernek hála ma már jóval ritkább az is, hogy belefusson egy-egy kisebb gyorshajtásba.

„Természetesen, amellett, hogy a mindennapokban környezettudatosan közlekedik, az ember így, negyven éves fejjel is vágyik időnként egy-egy igazi élményautózásra. A Lexus e tekintetben is kellemesen meglepett: jóllehet a márka neve idehaza is szinte egybeforrt a környezetbarát hibrid autózással, alkalmam volt kipróbálni az egyik brutális sportmodellt, az RC-F-et is. Nos, az öt literes V8-as benzinmotor hangja, a 4.5 másodperces, szó szerint az ülésbe préselő gyorsulás 100-ra, és a csak a német autópályákon kiautózható 270 km/órás végsebesség után azért nehéz volt letörölni a mosolyt az arcomról.” – árulja el mosolyogva Balázs.

Sebestyen_Balazs_Lexus_RX_3

„Balázs az egyik legnépszerűbb hazai hírességként egyfajta közösségformáló, véleményvezér szereppel is bír, rengetegen odafigyelnek arra, amit mond. Éppen ezért nagyon örültünk, amikor a Lexusra esett a választása.” – fogalmaz Kárpáti László, a Lexus magyarországi vezetője.

„A legfontosabb ugyanakkor talán mégis az, hogy Balázsnak sikerült egyfajta párbeszédet elindítania, és nagyon sokak tévhiteit eloszlatnia a hibrid technológiával kapcsolatban, aminek hatására sokan nyitottak a környezetbarát technológia felé. Ha ennek eredményeként vannak olyanok, akik kipróbálják a hibrid hajtást, és új autójuk vásárlásakor e mellett döntenek, nagy lépést tettünk a hazai autópark zöldebbé válása felé.” – teszi hozzá a szakember.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?