DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCR

Michelisz a leggyorsabb a második időmérőn, Nagyé a fordított pole!

Az első szlovák futam hyundai-os és magyar szempontból is csalódást keltő eredménye után nem volt megállás, délután már jött is a második időmérő edzés, ahol lehetőség volt a javításra.

Négyből három Hyundai számára rettenetesen indult a szombati nap, ugyanis, mint az hajnalban kiderült, elvették minden időmérős eredményüket, így csak a rajtrács végéről vághattak neki az első futamnak. Számunkra sajnálatos módon köztük volt Michelisz Norbert is, aki pedig csapattársa, Gabriele Tarquini mellől, az első sorból vághatott volna neki az ebédidőben rendezett futamnak.

Ami végül nem is sikerült jól, Michelisznél ráadásul a BRC úgy döntött, nincs is értelme végigfutni a versenyt, így két körrel a leintés előtt a magyar sztár ki is jött a bokszba.

Q1

03718007_148



Délután már a második időmérőt rendezték, ahol rögtön lehetett is javítani. Úgy nézett ki, ez sikerül is, ugyanis a Q1 első mért köreiben Michelisz bizonyult a leggyorsabbnak, ráadásul első igazán gyors körével adott is négy tizedet a csapattárs Tarquininek, a többiek lemaradása pedig nyolc tizednél kezdődött. Az első futamhoz hasonlóan kiválóan ment az alfás túraautó-legenda, Fabrizio Giovanardi, aki elsőre egy kiváló negyedik idővel jelentkezett.

Comte is jól ment, a Peugeot franciája mindössze két ezreddel maradt el első nekifutásra Tarquini idejétől. A Q1 felénél aztán az első futam győztese, Pepe Oriola állt az élre, néhány ezredet adva az addig élen álló Michelisznek.

Az élen aztán maradt minden változatlan, annyiban mindenképp, hogy Oriola és Michelisz trónolt az első két helyen, mögéjük viszont felzárkózott Comte. Valamivel hátrébb, de még a top 10-ben hihetetlenül szoros volt a csata, az ötödiktől a tizedik pozícióig elhelyezkedő versenyzőket még egy tizedmásodperc különbség sem választotta el.

Q2

03718007_111

Michelisz végül elsőként jutott tovább a Q2-be, hozzá hasonlóan ráadásul megtette ezt névrokona, a másik Norbi, Nagy is, aki egy kiváló idővel vétette észre magát a zengős Cuprában, alig elmaradva a többiektől.

Ezt a szakaszt is Michelisz kezdte a legjobban, elsőre Comte-on kívül mindenkinek legalább fél másodpercet adott 2:10.330-as idejével.

Nagy megint kiválóan állt, a 10 perc leteltekor egészen pontosan a kilencedik helyen, ehhez képest pedig, bár egyet visszacsúszott, ez a tizedik hely jobb is, ugyanis így a holnapi főversenyt a pole-ból kezdheti majd. A Q3-ba Michelisz mellett három francia (Comte, Filippi és Muller), valamint Esteban Guerrieri jutott be.

Q3

Esteban Guerrieri nem futott kimondottan jó időt első pályára gurulóként, csak 2:11-en kívül ért célba, ezzel pedig jó esélye volt mindenkinek, hogy megelőzzék. Ez végül nem sikerült mindenkinek, de ami a legfontosabb: Michelisz volt a leggyorsabb a második időmérőn! Mellé-mögé Comte, Guerrieri, Muller és Filippi sorakozhatnak fel, ebben a sorrendben kaptak pontokat is 5-től 1-ig visszafelé haladva.

Az első öt rajthely sorsát eldöntő Q3 végeredménye:

 wtcridőmérő2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: