Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 16. péntek
WTCR

WTCR: Homola nyert, Michelisz ötödik

Szlovák futamgyőztes született a WTCR mai első futamán Vila Realban, miközben Michelisz a kilencedik helyről rajtolva sérült kézzel, de jól taktikázva küzdötte fel magát a mezőnyben.

A Túraautó-világkupa portugáliai fordulójának második futama bár a tegnapi roncsderbihez képest sokkal békésebben indult, azt nem mondhatjuk, hogy eseménytelenül zajlott. A szűk utcai versenyen a ma délutáni főfutamot figyelembe véve sokkal óvatosabban rajtolt fordított rajtrácsos mezőny, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy az első kör végére ne végezzék többen is a pálya szélén. 

Az indítást követően a több kanyart is elfékező pole-pozíciós, Gordon Shedden lassította a maga mögött érkezőket, nagy tömörülést okozva a korlátok között. A kör vége felé az utolsó sikánhoz érkezve meg is történtek az első nagyobb ütközések, Michelisz mögött a magát dodgem pályán érző Frederic Vervisch végzett nagyobb pusztítást maga körül, lenullázva az előtte lassabban haladó Esteban Guerrieri Hondáját.

muller-vilareal-act

Michelisz Norbert, Nagy Norbert és Szabó Zsolt sértetlenül keveredtek ki az első körök tumultusából, így a híresen kevés előzési lehetőséggel szolgáló pályán innentől elsősorban az volt a kérdés, ki hogyan taktikázik az egy kötelező jokerkörrel. Michelisz ebből is kiválóan jött ki: a hetedik körben ezt teljesítve ugyanis az eddig előtte lévő, a hosszabb vonalvezetést már korábban megjáró Gabriele Tarquini elé tudott visszatérni. Norbi ezzel a húzásával összesen három pozíciót javított, de a végére egy további is az ölébe hullott, ugyanis a sokáig élen haladó Sheddent a pálya többszöri levágása miatt 5 másodperces időbüntetésre ítélték.

Homola a végén óriásit küzdött az őt sokáig szorongató Mullerrel, nagy kérdés volt, melyikük taktikázott jobban a hosszabb vonalvezetés letöltésével. A francia egészen az utolsó előtti körig várt ezzel, ami hibának bizonyult: Homola jó szektoridőket autózva végül Muller előtt tudott maradni, behúzva ezzel élete első WTCR-futamgyőzelmét.

A zengősök közül Szabó jó köridőket produkált, ám a vége előtt három körrel műszaki hiba miatt állt ki, míg Nagy már az első körben a tizenharmadik helyig zárkózott fel, és a leintésig meg is tartotta ezt a pozíciót. 

  wtcr-vilareal-2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?