DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCR

Tarquini nyert, Micheliszt a sors verte

Egy jó rajt, aztán lehozni a célvonalig - ennyi kellett Tarquini győzelméhez a WTCR első futamán. Már az első kanyarban baleset történt, de Norbinak nem ez, hanem egy elhagyott kerék tett keresztbe.

Motorcseréjét követően az utolsó helyről volt kénytelen elrajtolni Michelisz Norbert a marokkói első futamon, ám a délutáni időmérőt követően ez volt az egyetlen változás, ami a rajtsorrendben történt.

A rajtot követően mindössze az első kanyarig kellett várnunk a tömegbalesetre. Míg az élen Tarquini a rövid célegyenes végére már Björk előtt fékezhetett, addig a mezőny közepén másodpercek alatt egy sok résztvevős torlódás alakult ki. Frederic Vervisch kiforgatta James Thompsont, de érintett volt rajtuk kívül többek Mato Homola és Tom Coronel is. Michelisz okosan lavírozva a mindenfelé pörgő-forgó autó között néhány kanyar alatt a 17. helyig tudott felkapaszkodni, mielőtt a balesetek miatt biztonsági autóval, majd piros zászlóval állítottak le a futamot. Az első három ekkor Tarquini, Björk és Huff volt, míg a két zengős autó a 20-21. helyen állt Szabó, Nagy sorrendben.

bjork-marokko2



Az újrarajt meglepően simán indult, egy körön keresztül szinte semmilyen helycsere nem történt. Micheliszt ezután büntette tovább a sors, a bal első kereke az egyik kanyarban egyszerűen elköszönt az autójától, és önállóan gurult tovább. Norbi ugyanabban a kanyarban parkolt le, ahol a második szabadedzésen elektromos probléma miatt. Újabb, ezúttal csak biztonsági autós megszakítás történt.

michelisz-marokko-kieses

A verseny harmadik rajtját követően ismét megfagytak a frontvonalak, Tarquini tartotta az előnyét Björk és Huff előtt, míg a tavalyi TCR-bajnok Vernay negyedik, míg a hazai hős Bennani ötödik volt, míg az utolsó pontszerző helyért Ivan Muller próbálkozott korábbi mentoráltjánál, John Filippinél. A tapasztalt francia több környi próbálkozás után túlerőltette az előzést, az egyik kanyart elfékezve majdnem Filippi hátuljába szaladt.

A leintésig már alig történt valami a szűk utcai pályán, bár az első hármas végig közel maradt egymáshoz, végül mindenki maradt a helyén, így Norbi csapattársáé lett a WTCR első futamának trófeája.

 wtcr-marokko-eredmeny

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: