DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCR

Tarquini: a Hyundainál már nem vagyok öreg

Pár éve a Honda az életkorával indokolta az elküldését, a Hyundainál azonban már nem találnak kifogásolnivalót az 55 éves olasz versenyeztetésével. Gabriele Tarquini mondta el a véleményét a helyzetről.

A WTCC 2009-es világbajnoka tényleg örök fiatalnak számít az autóversenyzés palettáján, főleg ha abba is belegondolunk, hogy rövid Formula-1-es karrierjét 1987-ben kezdte meg, azóta pedig kitörölhetetlen szereplője a nemzetközi versenyéletnek. Bár 2015 végén úgy tűnt, véget érhet az elképesztő hosszúságú karrier, amikor a Honda túraautós csapata elbocsátotta őt (Michelisz Norbert érkezése miatt), nem is olyan nagyon finom célzást téve az olasz számára arra, hogy életkora miatt egyébként is ideje lenne elgondolkodnia a visszavonuláson. Tarquini azonban még nem érezte magát készen a nyugdíjra, és nemcsak a világbajnokságban volt képes további sikerekre, de a mára WTCR-ré alakult TCR révén új sorozatba is belevágott. Bár mint februári beszélgetésünk során elismerte, eleinte nem volt tervben, hogy újra felálljon a rajtrácsra.

DXZaEgcW4AA-1GF



„A Hondával való együttműködésem véget ért, aztán a Ladával is versenyeztem még egy évet a WTCC-ben, az pedig egy nagyon jó év volt számomra, hiszen azzal a kis csapattal is két futamot tudtam nyerni” – emlékezett vissza. „Ezt követően vágtam bele az autó fejlesztésébe a Hyundainál, ahol éreztem, hogy megbíznak bennem és szükségük van a tapasztalatomra. Először tényleg csak arról szólt a szerződésem, hogy segédkezek a fejlesztésben, de aztán amikor a csapat úgy döntött, hogy benevez a tavalyi év utolsó futamaira, én voltam a logikus választás a versenyzésre. Végül pedig megbíztak azzal, hogy a teljes előttünk álló szezonban vezessem az egyik autót.”

Arra a kérdésre, hogy a Hyundainál osztják-e a Honda által pár éve megfogalmazott aggodalmakat az életkorával kapcsolatban, Michelisz idei csapattársa így felelt: „Nem hiszem, hogy így gondolnák.”

Az egy pillanatig sem volt kérdés, hogy Tarquini lesz a WTCR idei szezonjának legidősebb tagja, hiszen ő az egyetlen, aki ilyen magas szinten képes még ténykedni a túraautózásban ebben a korban, viszont ahogy közeledik az április 8-i szezonnyitó hétvége, bejelentette részvételét néhány versenyző, akik korban nem állnak tőle olyan messze. A 48 éves Yvan Muller is visszatér a versenyzéshez a szintén Hyundaiokat használó saját csapatával, és a sorozat frissen jelentette be az olasz Fabrizio Giovanardi érkezését is, aki 51 évesen lehelt ismét életet karrierjébe.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: