DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCR

Lehet-e Micheliszről esélyesként beszélni a WTCR-ben?

A WTCC megszűnésével, illetve átalakulásával idéntől a WTCR vált a klasszikus túraautózás királykategóriájává. Látszólag nincs nagy különbség, hiszen itt is a szakág legjobbjai csapnak össze egymással, az erőviszonyok fogalma azonban itt teljesen mást jelent.

A túraautós versenyzés szinte elkerülhetetlen velejárója a bizonyos fokú esélykiegyenlítés. A múltban ez főként az autók tömegével való játszadozást jelentette, a kisebb-nagyobb sorozatok szabálykönyvébe ugyanis bele volt foglalva, hogy az erősebbnek tűnő, általában az előző versenyeken jobban teljesítő autóknak a következő fordulóban extra ballasztot kell viselnie a riválisokkal szemben, amely által jelentősen csökken az előnye, vagy akár hátra is csúszik az erőrangsorban.

A Marcello Lotti által 2015-ben életre hívott TCR-kategória szabályrendszere azonban még ennél is jó pár szinttel magasabban űzi az esélykiegyenlítést – olyannyira, hogy egyesek már egyenesen azt is megkérdőjelezik, mennyire vehetők komolyan az autóversenyzés nemzetközi porondján a TCR-sorozatok, illetve mennyit ér egy itt begyűjtött bajnoki cím. A számos regionális sorozatban jelen lévő, és idéntől a WTCC-vel való összeolvadás révén a túraautózás csúcsát is meghódító TCR-szabályrendszer ugyanis úgy rendelkezik, hogy a büntetősúlyok mellett az autók technikai paramétereibe is szabadon belenyúlhatnak a bajnokság technikai megbízottjai, ezzel minél jobban próbálva kiegyenlíteni a különböző márkák olykor egészen eltérő teljesítménymutatókkal rendelkező autóit. Persze ez a feltétele annak, hogy a gyártók komoly szabadságot kapnak azt illetően, milyen autóval is neveznek a bajnokságban, ami a költségeket csökkenti, a részvételi kedvet pedig növeli, ezzel biztosítva a szakág élhetőségét.

h1



2018-ban azonban sokaknak, főként a WTCC-ből érkezőknek újdonság lesz ez a nagy kiegyenlítősdi, hiszen többé talán nem is lehetséges erőviszonyokról beszélni velük kapcsolatban. Michelisz Norbert is belecsöppent ebbe a világba a Hyundaijal, de csapattársának, a hamarosan 56 éves Gabriele Tarquininek is viszonylag újságság lesz még ez a terep, hiszen ő is csak tavaly csatlakozott a körforgáshoz.

Az esélykiegyenlítés (Balance of Performance) érdekében még külön tesztet is tartanak minden szezon elején, amit kifejezetten annak szentel a sorozat, hogy felmérje az autók közötti teljesítménykülönbségeket, és megállapítsa, melyik modellen milyen módosításokat végezzen annak érdekében, hogy egy Alfa Romeo Giulieta, egy Volkswagen Golf vagy egy Audi RS 3 méltó ellenfelei lehessenek egymásnak.

A Hyundai komoly felkészüléséről és a legerősebbek közé tartozó autójáról sokat lehetett hallani az elmúlt hónapokban, de a körülmények fényében jelent-e ez egyáltalán valamit? Mennyire lehet bárkit is esélyesnek tartani a WTCR első szezonjában? Erről kérdeztük még a teszt előtt Micheliszt és Tarquinit.

„Ez a kulcskérdés, hogy mennyire lesz hatékony és igazságos a BoP-teszt. Ezzel kapcsolatban mi is sötétben tapogatózunk” – mondta a magyar versenyző. „Lehet, hogy kiegyenlítettebb lesz a bajnokság, mint tavaly a WTCC volt, ugyanakkor az is látszik, hogy nagyon nehéz lesz felmérni a pontos erőviszonyokat. Én úgy érzem, hogy hiába próbálják kiegyenlíteni a teljesítményt, így is a legjobb és leggyorsabb autó fogja nyerni a bajnokságot.”

h2

A Valenciában 11 márka részvételével zajló teszt az elmúlt hét szerdáján véget ért, de az eredményei még mindig titkosak, a szakemberek még elemzik a háttérben a számokat, és majd valamikor márciusban hozzák nyilvánosságra, hogy melyik autó milyen paraméterekkel versenyezhet.

„A BoP intézményével együtt kell élnünk a TCR kategóriáiban, és kétségtelen, hogy az előnyei mellett hátrányai is vannak” – kezdte fejtegetését Tarquini a Formula.hu által készített exkluzív interjúban. „A pozitívum, hogy az autók teljesítménye többé-kevésbé azonos lesz, így a csaták, a show, az autók egymás elleni harca kiemelkedően jó a sorozatban. A negatívuma viszont, hogy ha valaki kiváló autóval rendelkezik, tulajdonképpen büntetést kap a pluszsúly, a motorerő vagy a hasmagasság terén.”

„Ez is része a játéknak, de persze attól még nem árt, ha az ember a szezon előtt a leggyorsabb autóval rendelkezik. Már a GT-versenyzésben is hasonló szabályokat alkalmaznak, és ma már eszerint működik az összes túraautós sorozat. Az egyetlen, amely nem alkalmazta ezt a rendszert, a WTCC volt, aminek viszont mostanra vége.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: