DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WTCR

Michelisz újjászületett a váltással

Új márkánál versenyez idén a magyar túraautós, aki frissen alakult csapatánál úgy érzi, mintha kicserélték volna. Bajnokesélyesként tekint magára a formálódó WTCR-es mezőnyben.

Michelisz Norbert tegnap saját blogján erősítette meg a korábbi sajtóhíreket, mely szerint az idei WTCR-es szezont már a Hyundai Motorsportnál fogja teljesíteni. Az MTVA néhány új információ reményében ma telefonon kereste meg Micheliszt, aki épp üléspróbán vett részt a csapat központjában. Norbi a váltással kapcsolatban elárulta, elsősorban szakmai kihívást keresett, amit mindenképpen egy gyári hátterű gárda tudott megadni számára. Bár folytathatta volna a Hondával is, a japánokén kívül két másik gyártó ajánlata is az asztalán hevert. „Nem volt egyértelmű a döntés, hiszen vezettem már a Honda új TCR-es autóját is, ami borzasztó gyorsnak tűnik” – mesélte. A helyzetet végül a dél-koreai márkánál tett látogatás döntötte el.

tarquini_hyundai_tcr

Régi-új csapattársa, Gabriele Tarquini tavaly már versenyezhetett a dél-koreaiak technikájával


„Miután január elején meglátogattam a Hyundai Motorsport központját Németországban, úgy éreztem, hogy ez a megfelelő pillanat a váltásra. Mindig is úgy gondoltam, hogy ha erre kerül sor, akkor mindenképpen szeretnék gyári csapat mellett maradni.” Michelisz új csapatánál óriási előnyt jelent a Hondával szemben, hogy a motorsportos programjuk teljes egészét az európai bázisukon központosították. Itt dolgozik minden mérnökük, itt készül a motor és a karosszéria is. A Honda esetében a világ két pontján oszlottak meg a feladatok: míg a motort Japánban készítették, addig a karosszériát az olaszországi JAS Motorsportnál fejlesztették. Ez nemcsak jelentős fizikai távolsággal, hanem csapaton belüli kulturális különbségekkel is járt, ami nem szokta elősegíteni a hatékony együttműködést.

Norbi a történelmi első WTCR-es szezonban rögtön bajnokesélyesként indulna, az ehhez szükséges feltételeket pedig a Hyundai-nál találta meg. Felkészülése intenzívnek ígérkezik, amit ő egy percig sem bán. „Kicsit úgy érzem magam, mint aki újjászületett - nagyon motivált vagyok, sok új ember vesz majd körül, és nagyon remélem, hogy ez a sok újdonság pozitív hatással lesz a teljesítményemre” – tette hozzá lelkesen. Norbi jövő héten kedden és szerdán már autóba is ül, ezt az alkalmat pedig a szezon kezdetéig további tesztek fogják követni.  A világkupa szezonja a tervek szerint április nyolcadikán kezdődik Marokkóban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: