DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WTCR

Hyundai-jal folytatja Michelisz Norbi?

Olasz sajtóhírek szerint a világbajnoki ezüstérmes magyar pilóta szakít a Hondával, s idén már egy Hyundai volánja mögött tűnik fel az új WTCR Túraautó Világkupa mezőnyében.

Michelisz Norbert 2013 óta versenyez Hondával: három évig a Zengő Motorsport privát Civicjével is képes volt felvenni a versenyt a gyári pilótákkal, 2016 óta pedig a JAS Motorsport színeiben indult a Túraautó-világbajnokságon, ahol tavaly épp csak lecsúszott a vb-címről, de így is a magyar autósport történetének első FIA világbajnoki dobogósa lett. Norbi jövőjéről eddig csak annyit tudtunk, hogy WTCC és a TCR egyesülésével létrejövő WTCR Túraautó Világkupában szeretne indulni, hivatalos információ azonban nem látott napvilágot.

michelisz-honda-wtcc-2017-1



Fontos hangsúlyozni, hogy a mostani sem az, a Motorsport.com olasz változata azonban egy meglepő fordulatról számolt be. Értesüléseik szerint ugyanis Michelisz véget vethet az öt éve tartó hondás együttműködésnek, s idén immár egy Hyundai-jal indulna a WTCR-ben – azzal az autóval, amely tavaly rögtön a debütáló versenyét megnyerte a TCR International Seriesben és amelyet épp a magyar versenyző korábbi márkatársa, Gabriele Tarquini segítségével fejlesztettek.

Azért is lenne váratlan lépés ez Norbi részéről, mivel a Hondához nemcsak versenyzőként, hanem csapatmenedzserként is szoros szálak fűzték, hiszen a M1RA 2017-ben Civicekkel nyerte meg a bajnoki címet a TCR-ben. A tavaly alapított istálló sorsa is erősen kérdéses, s ha igaznak bizonyulnak a híresztelések, előállhat akár egy olyan helyzet is, hogy Michelisz saját alakulata ellen fog versenyezni a WTCR-ben, méghozzá egy rivális márkával – persze az sem kizárt, hogy a M1RA is modellt vált, s azt sem lehet tudni, hogy milyen fokú támogatás érkezne a gyártól (a közvetlen gyári csapatok tiltottak az új szériában, de a támogatást nem akarják és nem is tudják meggátolni).

Mindenesetre a WTCR nevezési időszaka január végén zárul a csapatok számára – hivatalos bejelentésre vélhetően csak február elején számíthatunk bármelyik fél részéről. Egyelőre egyetlen alakulat, a Comtoyou Racing indulása biztos: náluk Denis Dupont és Aurelien Panis fog egy-egy Audit vezetni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: