DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
WTCC

Akár a WTCC-ben is indulhat Michelisz Norbi csapata

Még elég sok a kérdőjel Michelisz Norbert és csapata, sőt az egész túraautózás jövőjét illetően, de a többszörös világbajnoki futamgyőztes egy rajongói kérdezz-felelek során vázolta a lehetőségeket.

Izgalmas és rendkívül mozgalmas a 2017-es év Michelisz Norbert számára: tavasszal megszületett kislánya, Mira, a TCR-ben vadonatúj és azóta abszolút bajnokesélyes csapatot indított, miközben ő maga a világbajnokságon harcol az összetett elsőségért. A magyar pilóta a saját sportolói Facebook-oldalon hirdetett meg egy rajongói kérdezz-feleleket, amely során több érdekes kérdés is felmerült például a M1RA és saját jövője kapcsán. Az egyik szurkoló például arra volt kíváncsi, hogy előfordulhat-e, hogy amennyiben a WTCC körüli bizonytalanság nem enyhül, jövőre teljes szezont fusson saját csapata színeiben a TCR-ben:

michelisz-blog-tcr-2



„Igen, jelenleg minden elképzelhető” – felelte Norbi az Indexen vezetett versenyzői blogjának legfrissebb bejegyzésében, ahol azt is elárulta, hogy az mindenképp céljuk, hogy 2018-ban már állandóan három autót indítsanak a sorozatban. „Furcsa lehet, de gyári pilótaként nekem sincsenek bennfentes információim arról, hogy a WTCC és a TCR jövője merre mozdul el. Ha bármilyen okból nem kapnék gyári szerződést jövőre, akkor nyilván logikus lépés lenne, ha a M1RA-ban versenyeznék, de ennek az anyagi feltételeit is elő kellene teremteni, ami nem könnyű feladat.”

Egy másik kérdező azt is felvetette, hogy elképzelhető-e, hogy a M1RA hamarosan a WTCC rajtrácsán is feltűnik: „Miért ne? Minden lehetőséget számba veszünk majd. A M1RA-val a legfontosabb célunk, hogy fejlődjünk, és szerintem az nem kérdés, hogy a WTCC a legjobb túraautó-sorozat, tehát szolgálná a csapat előrelépését. Meglátjuk, hogyan alakulnak a rajtunk kívülálló tényezők, de az biztos, hogy csak azért nem vágnánk bele egy WTCC-s projektbe, hogy ott legyünk. Ha indulnánk, akkor győzelmekért akarnánk harcba szállni, mert a mezőny végéért nem érné meg ez az anyagi kockázatvállalás.”

michelisz-blog-tcr-1

Michelisz egyik rajongója kérdésére azt is elárulta, hogy egyik távlati céljuk, hogy a M1RA autókat fejlesszen, ahogy jelenleg például a JAS Motorsport teszi. „Amikor annak idején Bári Dáviddal és Gergővel először leültünk beszélni arról, hogy hozzunk létre valamit közösen, a motorsportos vonal kézenfekvő volt, de már akkor szóba került, hogy autófejlesztéssel is szeretnénk foglalkozni. Ehhez szerintem már most rendelkezünk a szükséges szaktudással, hiszen Gergő mellett rengeteg mérnök van körülöttünk. Ugyanakkor azt látni kell, hogy egy gyári csapat éves WTCC-s költségvetésének csak a fele az üzemeltetés, a másik fele a fejlesztés. Szívünk szerint már holnap építenénk autókat is, de ez pénzfüggő. Két-három év múlva jó lenne eljutni arra a pontra, hogy ez reális is legyen.”

A kérdezz-felelek során nemcsak a M1RA jövője került szóba, hanem Michelisz saját világbajnoki szereplése is. Arra a kérdésre, hogy milyen a viszonya csapattársával, az összetettben vezető, s két héttel ezelőtti tesztbalesete után a kórházból épp most hazatérő Tiago Monteiróval, így felelt Norbi: „Alapvetően jó a viszony köztünk, de azért vannak feszült pillanatok is. Ilyen volt legutóbb, Argentínában az első futamos ütközésünk utáni szituáció. Nyilván én kicsit nehezebben viseltem, hogy nekem jött, de mivel éreztem rajta, hogy nem szándékos manőver volt, és a telemetriából is kiderült, hogy hibázott, meg tudtuk beszélni a dolgot. Számítok arra, hogy lesznek még ilyen feszült helyzetek, de szerintem képesek leszünk kezelni őket.”

michelisz-blog-monteiro-3

Természetesen szóba került Micheliszék néhány hónapos kislánya is: „Fürdetem, pelenkázom, felkelek hozzá éjszaka – próbálom minden fronton megélni az apai szerepet. Az a legszebb, hogy napról napra fedezi fel a világot, folyamatosan változik, hogy mi ragadja meg a figyelmét. Mostanában a kedvenc közös programunk az, hogy körbejárunk a lakásban, és „leltározunk”. Kinyitjuk a szekrényeket, megnézzük, hogy például a játékai ugyanott vannak-e mint azelőtt. Közben folyamatosan beszélek hozzá, és ez annyira leköti, hogy akár egy-egy óráig is tudjuk csinálni” – mesélte Norbi, aki azt is elmondta, hogy nem érzi úgy, hogy Mira miatt kevesebb kockázatot vállalna a versenyeken.

De vajon mit szólt a felesége, Johanna ahhoz, hogy a WTCC mellett most már a TCR-ben is vannak kötelezettségei? „Amikor tavaly döntöttünk a gyermekvállalásról, megfogadtam, hogy több időt töltök majd otthon. Ehhez képest decemberben, januárban jött a saját versenycsapat indításának lehetősége, amit először Johannával beszéltem meg. Annak ellenére, hogy már a legelejétől érezte, hogy ez azt jelenti, hogy nagyon sűrű évem lesz, és nemhogy többet, de még kevesebbet leszek otthon, mindenben támogatott. Amikor tanácsot adott nekem, azt is úgy tette, hogy nem vette figyelembe, hogy annak rá nézve milyen negatív hatásai lehetnek. Sok áldozatot hozott, hálás vagyok, hogy ő a feleségem. Elhatároztam, hogy ha a jövőben én tudom őt így segíteni valamiben, akkor azt örömmel megteszem akkor is, ha visszább kell vennem.”

Forrás: Michelisz Norbert versenyzői blogja

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: