Steward
Balogh Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. július 23. vasárnap
WTCC

Michelisz megnyerte a főversenyt Catsburg defektje után

Michelisz Norbert karrierje hetedik WTCC-győzelmét aratta Argentínában, amiben a rajtnál Tiago Monteiro támadásainak kivédekezése, majd később az élen álló Nicky Catsburg balszerencséje is kellett.

michelisz

Tiago Monteiro már a rajtrácsra kivezető körében borzolta egy kicsit a kedélyeket, amikor egyenesen keresztülszáguldott az egyik kavicságyon. A portugál hamar jelezte, hogy saját hibájából történt az eset, egyszerűen elfékezte magát a hideg fékekkel, s miután visszatért a bokszba egy kis takarításra, időben visszaérkezett a rajtprocedúrára.

A startnál Catsburg kihasználta a pole-pozíció előnyeit és megőrizte a vezetést, mögötte viszont a két Honda nagy csatába kezdett: az első körben Monteiro gyorsabbnak tűnt Michelisznél, de többszöri próbálkozás ellenére sem tudott előzni, így idővel visszasorolt magyar csapattársa mögé.

A Volvo hollandja fokozatosan előnyt kezdett kiépíteni, és ahogy az a WTCC rövid futamain lenni szokott, egyre inkább úgy tűnt, hogy ez a futam zsebben van Catsburg számára. Ám az első után a termasi második futam is hozott még fordulatot az élen: Catsburg rendkívüli balszerencse áldozata lett, hiszen ezen a versenyen is defektet kapott az autója, így elveszítette a vezetést, hiszen a bokszba kellett hajtania egy új bal elsőért.

DE4VeLvWAAAzn8t

Az első helyet ezáltal Michelisz örökölte meg, aki innentől már nem is engedte magához veszélyes közelségbe Monteirót, a futam második felét magabiztosan vezetve elsőként érte el a kockás zászlót, így idei második győzelmét aratta. A Honda kettős győzelmet ünnepelhetett Monteiro második helye révén, a dobogó alsó fokára pedig Thed Björk állhatott fel.

A verseny egyébként nem bővelkedett akciókban, bár Bennani és Girolami, valamint mögöttük Chilton, az első futamon nyerő Ehrlacher, valamint Huff hosszú időn át szorongatták egymást. A mezőny végén a két magyar is a figyelem középpontjába került egy időre, Nagy Dániel és Szabó Zsolt egymással, valamint Kevin Gleasonnal csatázott egy ideig, de végül az amerikai túl tudott jutni mindkét Zengőn.

 

A második verseny végeredménye:

 EasyCapture55ű

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?