DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCC

Michelisz ütközött, Chilton nyert

A magyar pilóta és Mehdi Bennani a verseny felénél együtt szánkázott a bukótérbe, így a brit pilóta örökölte meg a győzelmet a túraautó-vb monzai nyitófutamán.

Gyönyörű, napsütéses időben kezdődött a WTCC idei harmadik futama Monzában, ám a Zengő Motorsport inkább sötét felhőket látott, hiszen Aurélien Panis olajszivárgás miatt el sem tudott indulni a felvezető körre. Úgy, ahogyan a nyitófutam pole-ját megkaparintó Tom Coronel sem, de a holland lefulladása csak pillanatokig tartott, és még a rajt előtt vissza tudta venni pozícióját.



A történelem azonban gyorsan ismételte magát: mialatt Ryo Michigami is visszatért a Honda bokszához, a Chevy ismét nem tudott elrugaszkodni az első helyről. Így a két SLR-Citroen, Mehdi Bennani és Tom Chilton örökölte meg az első két pozíciót, Michelisz Norbert pedig a harmadik helyen fordult el az első kanyarban. A magyar versenyző egy körrel később pozíciót fogott, és átlépte brit riválisát. Noha a volvós Nestor Girolami egy ideig szorongatta őt, az argentin a Roggia-sikánból már nem tudott kigyorsítani törött jobb hátsó felfüggesztése miatt.

Egyértelműen látszott, hogy Norbi gyorsabb az élen haladó Bennaninál, ezért gyorsan dűlőre akarta vinni a dolgot: a harmadik kör végén, a Parabolicánál bebújt a Citroen mellé, a marokkói azonban nem hagyta magát, a két autó pedig párosan csúszott a bukótérbe. Autóik sérülése miatt mindketten a bokszba hajtottak, értelemszerűen kiesve az erős pontszerző helyekért zajló csatából, Chiltonra hagyva a vezetést.

A britre ezt követően senki sem jelentett veszélyt, még a második helyre fellépő, és a végén folyamatosan felzárkózó, szintén C-Elysée-t hajtó Robert Huff sem, így megszerezte ötödik WTCC-diadalát honfitársa és Tiago Monteiro előtt.

Michelisz incidense ellenére nem maradt el a magyar siker, ugyanis a Zengő egyetlen állva maradt autójával Nagy Dániel kemény csatában, megszerezte első pontját a túraautó-világbajnokságon!

 

A nyitóverseny végeredménye: 

# Versenyző Csapat Autó Idő/Hátrány
1 Tom Chilton Sebastien Loeb Racing Citroen 17:17.330
2 Rob Huff Munnich Motorsport Citroen 0.329
3 Tiago Monteiro Honda Racing Team JAS Honda 2.630
4 Thed Bjork Polestar Cyan Racing Volvo 6.793
5 Esteban Guerrieri Campos Racing Chevrolet 6.899
6 Tom Coronel ROAL Motorsport Chevrolet 11.100
7 John Filippi Sebastien Loeb Racing Citroen 12.928
8 Nicky Catsburg Polestar Cyan Racing Volvo 18.067
9 Kevin Gleason RC Motorsport Lada 18.449
10 Daniel Nagy Zengo Motorsport Honda 19.200
11 Yann Ehrlacher RC Motorsport Lada 20.207
- Norbert Michelisz Honda Racing Team JAS Honda -
- Mehdi Bennani Sebastien Loeb Racing Citroen -
- Nestor Girolami Polestar Cyan Racing Volvo -
- Ryo Michigami Honda Racing Team JAS Honda -
- Aurelien Panis Zengo Motorsport Honda -

 

A második verseny végeredménye

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: