DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCC

Bejelentette Micheliszék új csapattársát a Honda

Rob Huff váratlan távozását követően megüresedett egy értékes ülés a Honda WTCC-csapatában, a gyári istálló pedig nem is várt sokáig az utód megnevezésével.

Idénre is marad a tavaly bevezetett háromautós felállás a japánoknál, akik most azt remélik, hogy a Citroen gyári távozása nyomán már a bajnoki címért is harcba szállhatnak. Ebben elsősorban Michelisz Norbert és Tiago Monteiro közreműködésére számíthatnak, hiszen a most megnevezett harmadik pilótájuk meglehetősen kevés tapasztalattal rendelkezik a TC1-es technikáról.

A Honda idei harmadik autójába ugyanis egy japán versenyző, Ryon Michigami ülhet majd a teljes szezonra, aki tavaly a Motegiben rendezett versenyhétvégén egy negyedik autóval kapott beugrási lehetőséget a csapattól. Akkor egy 11. és egy 17. hellyel zárt, a gyártó pedig úgy érezte, a 43 éves pilóta érdemes egy egészéves szerződésre.

588225419d85f



Michigami eddig karrierje szinte egészében a japán Super GT bajnokságban szerepelt, ahol még 1995-ben debütált, máig utolsó futamát pedig 2014-ben teljesítette a sorozatban. Egy alkalommal, 2000-ben egészen a bajnoki címig menetelt, noha abban a szezonban egyetlen futamgyőzelmet sem szerzett, egyébként viszont összességében nyolc sikert számlál.

Mivel a világbajnok Huff a Münnich Motorsporthoz csatlakozott, ahol egy privát Citroennel bizonyára továbbra is a fő esélyesek között kell majd vele számolni, Michigami érkezésével a gyári Honda felállása összességében bizonyára gyengült valamelyest, viszont a vezetőség számára akár előnyös is lehet, hogy immár nem három, hanem Monteiro és Michelisz képében csak két élversenyzőt kell majd kordában tartani.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: