DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCC

Muller győzött, Micheliszé a Yokohama Kupa

A balesetekkel és hosszú biztonsági autós szakasszal kezdődő WTCC-szezonzáró Yvan Muller győzelmét hozta, miközben a dobogóra felálló Michelisz Norbert a privát bajnoki címnek örülhetett.

(Az első verseny történései)

A fordított rajtrács értelmében az időmérőn 10. helyen végző John Filippi rajtolhatott a pole-ból, aki mellett Tom Coronelnek kellett volna állnia, ám a holland nem foglalhatta el a pozícióját, mivel autójának szerelése miatt nem tudta időben elhagyni a bokszutcát, így csak a mezőny után eredhetett. Rajthelye így üresen maradt, a mögötte lévő sorban pedig Yvan Muller és Ma Csing-hua állt, akiket Michelisz Norbert követett.

Dppi_03715016_069



Filippi elizgulta a rajtot, és a piros lámpák kialvása előtt bemozdult, így hiába tudta az 1-es kanyarban visszaverni az őt az egyenesben legyorsuló Muller támadását, tudni lehetett, hogy büntetés vár rá. Az első kört nem úszta meg balesetek nélkül a mezőny, aminek következtében Nicky Catsburg és Stefano d’Aste is kiesett, az eset harmadik résztvevőjének, Tom Chiltonnak pedig a kavicságyon kellett átszánkáznia. A történtek miatt pályára lépett a biztonsági autó, és csak öt kör után tért vissza a bokszba.

Az újraindítás pillanatában Muller azonnal támadást indított Filippi ellen, és belső ívre került az 1-es kanyarban, a Chevrolet fiatal pilótája pedig meg is pördült, amivel a mezőny végére esett. Gondjait pedig csak tovább tetézte, hogy szinte ezzel egy pillanatban kirótták rá az áthajtásos büntetést az elrontott rajtért.

Innentől Muller kontrollálta a versenyt, aki lassan le is szakította magáról Mát és Micheliszt. A harmadik helyet birtokló magyart Sebastien Loeb üldözte, de ismét bizonyítékát láttuk annak, hogy mennyire is nehéz az előzés a losaili pályán, ami nem csak itt, hanem a mezőny más részein is ellehetetlenítette a csatákat.

A leintésig így már nem is változott érdemben a sorrend, Muller nyert Ma előtt, Michelisz pedig bejött a dobogó alsó fokára, amivel be is húzta az első helyet a privát csapatok versenyzőinek kiírt Yokohama Kupa értékelésében - ehhez Mehdi Bennani előtt kellett végeznie a futamon, a marokkói pedig csak 5. lett. A Zengő Motorsport pilótája 2012 után másodszor nyerte meg ezt a címet. Michelisz számára az összetettben a 6. hely jutott, miután a hetedikként befutó, gyenge hétvégét teljesítő Gabriele Tarquini meg tudta őrizni vele szembeni pontelőnyét. 

 

A második verseny végeredménye:

EasyCapture2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: