DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WTCC

Michelisz: Gyomorgörcs és steril győzelem

Magyar diadal Magyarországon: Michelisz Norbi nem sokat aludt szombat éjszaka, a Honda azonban tökéletesen működött, és ő sem hibázott a túraautó-vb második hungaroringi futamán.

Michelisz Norbert vasárnap délután újabb fontos fejezetet írt a magyar WTCC-futamok történetébe azzal, hogy második győzelmét szerezte meg hazai pályán. A verseny utáni sajtótájékoztatón a Zengő Motorsport magyar versenyzője beszélt az eredményhez vezető útról, valamint a benne kavargó érzésekről.

Norbi a fordított rajtrács első kockájából indulva, a verseny minden egyes körét vezetve, hét másodperces fölénnyel szerezte meg a győzelmet. „Onnantól kezdve, hogy az első kanyar után vezettem, tudtam, hogy a saját kezemben van a sorsom. Szerencsére az autó tökéletesen működött. Az első futam után kicsit aggódtam, mert Tom Chilton mögött alulkormányzott volt az autó. Apróságokat módosítottunk a második futamra, nem akartunk nagy kockázatokat vállalni. Szerencsére sikerült a jó irányba menni, és ennek volt köszönhető ez a látszólag könnyed második futam.”



„Kísértetiesen hasonló volt az egész verseny, mint a 2012-es” – vont párhuzamot Michelisz első hazai győzelmével, amelyet szintén a második futamon szerzett meg. „De hogyha nagyon őszinte vagyok, ez egy kicsit könnyebb volt. Azért, mert az első pillanattól fogva éreztem, hogy az autó most partner mindenben. A futam második felében nem is nyomtam annyira. Egy-két alkalom volt, amikor éreztem, hogy kezdek kimenni a ritmusból, és csak azért mentem gyorsan, hogy ne kalandozzanak el a gondolataim. Nagyon ritka egy versenyző életében, az én életemben, hogy minden úgy alakul az elsőtől az utolsó pillanatig, ahogy eltervezted.”

„Nagyon nehéz szavakba önteni. Kicsit… sterilnek érzem, mert minden úgy alakult, ahogy elterveztem. Nyilván nagyon ritka, amikor ez így történik, és csak örülni tudok, hogy minden ennyire tökéletesen alakult, mert nagyon fontos, hogy ez az eredmény ismét a hazai szurkolók előtt érkezett el. Bízom benne, hogy az autó olyan formát mutat a következő versenyeken is, mint a második futamon” – zárt optimistán Michelisz, aki elsőként szakította meg a Citroen szezonkezdet óta tartó győzelmi szériáját, és valószínűleg nem lenne ellenére, ha meg tudná ismételni a sikert.

A sajtótájékoztatón megjelenteket érdekelte az is, mennyit állított a csapat a két futam között Norbi autóján. „Minimálisat. Az alulkormányzottság megoldására nagyon kevés módunk van ezeknél az autóknál, a versenyzőnek egy elsőkerék-meghajtású kocsinál valahogy meg kell tanulnia boldogulni. Az első futamon sajnos kicsit alulkormányzottabb volt, mint amire számítottunk. Van eszközünk, amivel javíthatunk ezen, de túl sem lőhetsz a célon.”

Az F1-hez szokott közönségnek talán furcsa lehet: a 14 kör során csapatrádión egy szót sem mondtak Michelisznek. „Nem is szólnak, tudják nagyon jól, hogy nem kell hozzám szólni. Most is a levezető körön szólalt meg először Gergő, ugyanígy az első futamon is. A futam közben ott van minden információ körülöttem, nincs értelme annak, hogy elkezdjek panaszkodni, a bokszból nagyon keveset lehet megoldani. Nem vagyok olyan típus, hogy ott panaszkodjak.”

A 30 esztendős pilótának nagy nyomás alatt kellett bizonyítania, hiszen az időmérő leintése óta tudta, hogy a második futamot hazai közönsége előtt az első helyről fogja megkezdeni. „Az ember nem igazán mer arra gondolni, még egy első rajthely után sem, hogy megnyeri a futamot. Én is úgy voltam, hogy próbáltam elhessegetni a gondolatot. Reggel már gyomorgörccsel ébredtem, nagyon nehéz volt másra gondolni, mint arra, hogy mi fog történni a második futamon. De szerencsére jól alakult minden, ahogy elterveztük. Mindenkinek megköszönöm, nemcsak a csapatnak, hanem minden egyes szurkolónak is, aki kijött ma.”

„A mai nap egész nap: gyomorgörcs. Keveset aludtam, nagyon sokszor felébredtem. Lefekvésnél sem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy első helyről fogok indulni, aztán sokszor felébredtem. Biztos ismeritek az érzést, amikor az ember például vizsgára készül, és folyamatosan ott van benne a nyomás, miközben alszik, akkor is dolgozik benne az erő, hogy jaj, teljesíteni kell. Ezért ébredtem fel sokszor” – beszélt az előző éjszakáról, aminél ígérete szerint jóval önfeledtebb következik ma.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: