DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCC

Mulleré az 1., Micheliszé a 2. futam pole-ja

Yvan Muller Hugo Valente előtt nyerte az időmérőt a WTCC hungaroringi hétvégéjén, de Michelisz Norbertnek és a Zengő Motorsportnak is van miért boldognak lennie.

A délelőtti folyamatos esőzés után az időmérőt már száraz pályán kezdhette meg a WTCC mezőnye, köszönhetően annak, hogy a betétfutamok eseményei, az AutoGP és az ETCC során kellően felszáradt az ideális ív. Persze a nedves foltokra és kerékvetőkre még ilyenkor is vigyázni kell, és talán éppen ez fogott ki Gabriele Tarquinin is, aki a kvalifikáció első perceiben a 4-es kanyarban csúszott ki és csapta hozzá Hondájának elejét a jobb oldali védőkorláthoz. Az autó a pálya közepén állt meg, így piros zászlóval leállították a körözést, az olasznak pedig el kellett könyvelnie, hogy az utolsó helyről lesz kénytelen megkezdeni mindkét vasárnapi futamot.

WTCC_HUN_2015_szombat_Tenk_32



A Q1-ben az már nem okozott nagy meglepetést, hogy Kozlovszkij, a differenciálmű gondjaival küszködő Thompson, valamint Filippi és Demoustier búcsúztak a további küzdelmektől, a második szakaszban viszont már egy komoly áldozatot is szedett a legjobb tíz helyért folyó csata. Egy Citroen ugyanis a 11. helyen végzett, mégpedig Mehdi Bennani privát autója, akire az erős marokkói hétvége után most kemény futamok várnak. Annál boldogabb lehet Michelisz Norbert, aki a 10. pozíciót szerezte meg a Q2-ben, miután talán tudatosan erre is játszottak a Zengő Motorsportnál - ez ugyanis nehéz első futam után pole-pozíciót jelent majd a magyar versenyző számára a hungaroringi második futamon.

A legjobb öt közé a négy Citroen és Hugo Valente Chevrolet-je jutott be, és ezúttal nem az lett a végső sorrend, amit a papírforma diktált volna. Kezdésnek azért Ma Csing Hua azonnal kibérelte az 5. helyet, amikor kifutott az időből, így nem tudta az erre kijelölt intervallumban elhagyni a bokszutcát, és lemaradt gyorsköréről. Jose Maria Lopez ezúttal csak a harmadik legjobb lett, hiszen Sebastien Loeböt ugyan megelőzte, de Yvan Mullerrel nem tudott mit kezdeni - a négyszeres bajnok francia megszerezte a pole-t az első futamra, így először nyert időmérőt a tavalyi spái hétvége óta.

A két Citroen közé meglepetésre beférkőzött Hugo Valtente, ám a Campos-Chevrolet pilótája nem tarthatja meg ezt a pozícióját - az első futamon öt rajthelyes büntetést kell lenyelnie egy az első edzésen elkövetett vétség miatt, így az élen Muller mellett Lopez fogja várni a piros lámpák kialvását, megalapozva ezzel egy újabb házon belüli Citroen-csatát.

FRISSÍTÉS: Valente mégis megtarthatja a második rajthelyet, miután az FIA visszavonta a büntetést.

 

Az időmérő végeredménye:

1 Yvan Muller Citroen Total WTCC 1:48.848 -
2 Hugo Valente Campos Racing 1:49.081 0.233
3 Jose Maria Lopez Citroen Total WTCC 1:49.567 0.719
4 Sebastien Loeb Citroen Total WTCC 1:49.572 0.724
5 Ma Qing Hua Citroen Total WTCC - -
6 Tiago Monteiro Honda Racing Team JAS 1:49.819 0.971
7 Rob Huff LADA Sport Rosneft 1:49.834 0.986
8 Tom Coronel ROAL Motorsport 1:50.021 1.173
9 Tom Chilton ROAL Motorsport 1:50.284 1.436
10 Norbert Michelisz Zengo Motorsport 1:50.301 1.453
11 Mehdi Bennani Sebastien Loeb Racing 1:50.384 1.536
12 Stefano D'Aste Munnich Motorsport 1:51.745 2.897
13 John Filippi Campos Racing 1:51.715 2.867
14 James Thompson LADA Sport Rosneft 1:52.153 3.305
15 Gregoire Demoustier Craft-Bamboo Racing 1:52.355 3.507
16 Mikhail Kozlovskiy LADA Sport Rosneft 1:54.179 5.331
17 Gabriele Tarquini Honda Racing Team JAS - -
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: