DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCC

WTCC esélylatolgató: Ki lesz idén a világbajnok?

Természetesen az, aki a legtöbb pontot gyűjti. De kik pályázhatnak erre a legnagyobb eséllyel? – az alábbi összeállításban ezt a kérdést járjuk körül, felállítva a saját top10-es listánkat, de olvasóink véleményére is kíváncsiak vagyunk.



1. Yvan Muller (francia, Citroen Total WTCC)

A tavalyi, 2014-es szezon végeredményét és alakulását ismerve sokak számára merész felvetésnek tűnhet nem José Maria Lopezt megtenni az idei vb-cím fő esélyesének, én személy szerint mégis Yvan Mullerre végső győzelmére fogadnék inkább idén. Mellette szól, hogy tavaly alaposan megráncigálták a bajszát, és biztos vagyok benne, hogy a 2015-ös szezonnak motiváltabban és sikerre éhesebben vág neki, mint valaha. Mellette szólhat az is, hogy 2008 óta nem volt két olyan egymást követő év, hogy ne ő lett volna a világbajnok a WTCC-ben. 2012-ben ugyan egyszer már megesett vele, hogy csapattársa, sőt, csapattársai megfricskázták őt és előtte végeztek az összetettben (1. Rob Huff, 2. Alain Menu, 3. Yvan Muller), de emlékezhetünk rá, mi volt erre a következő évben, 2013-ban a francia válasza: mindenidők legelsöprőbb fölényű vb-címe. Igaz, azok más idők voltak, hiszen az egyértelmű technikai fölény is a kezére játszott, míg most a gyári Citroennél mindkét csapattársát, Lopezt és Sebastien Loeböt is egyenlő technikai feltételek mellett kellene két vállra fektetnie. Nem ígérkezik egyszerű feladatnak, de Lopez tavalyi elsősége után alighanem a Citroen is jobban örülne most már egy igazán „saját”, francia világbajnoknak…

2. José Maria Lopez (argentin, Citroen Total WTCC)

A fentieken túlmenően a legfőbb ok, ami miatt nem Pechitót tettem az első helyre, hogy a versenynaptár is picit neki kedvezhet kevésbé jobban, annyiban mindenképp, hogy éppen hazai, argentin futamával indul az év, azzal a versennyel, amelyet tavaly száz százalékos pontterméssel zárt. Minden, ami ez alatt van, azt jelentené, hogy saját tavalyi teljesítményéhez képest máris visszalépéssel kezdi a szezont, ez pedig szerintem némi plusz terhet rakhat a vállára. Tavaly Mullertől várta mindenki a sikert, idén fordul a kocka, és Lopezt nyomaszthatja majd az esélyesség terhe. Ettől függetlenül közel azonos esélyeket adok neki is a vb-címre, mint négyszeres világbajnok csapattársának. Az új helyszínek például kifejezetten feküdhetnek neki, hiszen tavaly bebizonyította, milyen gyorsan tanul, a meglevő helyszíneken pedig immár egyéves rutinra támaszkodhat, ami szintén könnyebbséget jelenthet neki az előző évhez képest.

3. Sebastien Loeb (francia, Citroen Total WTCC)

Egészen biztos vagyok benne, hogy a kilencszeres rali-világbajnok a tavalyi tanulóév után jóval közelebb kerül majd a tűzhöz, és jobban meg tudja izzasztani csapattársait, mint az előző évben, többször meg is veri majd őket, de összességében én arra számítok, hogy még mindig a harmadik erőt fogja csak képviselni a mezőnyben. Ahhoz is erősödnie kell, hogy ezt a pozíciót megtartsa, mivel a mezőny is erősebb lett, de ezzel a feladattal szerintem boldogulni fog. Egy sokkal jobban teljesítő Loeböt várok az idei szezontól annál, akit tavaly láttunk.

4. Michelisz Norbert (magyar, Zengő Motorsport, Honda)

Az előző évi 4. hely megismétlése hatalmas bravúr lenne, amire szerintem Norbi jó eséllyel pályázik. A Citroen erőfölénye vélhetően az idei évre is kitart, még ha remélhetőleg csökken is valamelyest, így egy év végi dobogó talán irreális, túlzottan optimista elvárás lenne a magyar kiválóságtól. Ő maga viszont mindig fejlődni szeretne, így biztos vagyok benne, hogy a 4. helynél ő sem adná alább. Ehhez szerintem mindenképp le kell győznie idén is minden márkatársát, beleértve a gyári Honda kettősét, Gabriele Tarquinit és Tiago Monteirót is, továbbá a negyedik gyári Citroennel futó Ma Csing-huát, valamint a privát Citroenre váltó Mehdi Bennanit, és az összes Chevrolet-t és Ladát. Nem lesz könnyű feladat, ellenben méltóan nagy kihívás Norbi és a Zengő Motorsport képességeihez, tehetségéhez.

5. Gabriele Tarquini (olasz, Honda Racing Team JAS)

Nehezen tudok elképzelni még egy olyan gyengén sikerült idényt a korábbi világbajnoktól, mint amilyet tavaly láttunk tőle. Monteirót szerintem egyértelműen verni fogja házon belül, és képességeit, elhivatottságát ismerve biztos vagyok benne, hogy hasonló éhség jellemzi majd őt idén, mint Mullert. Nagyon komoly kihívást jelenthet Norbinak is az ő újbóli legyőzése, ami véleményem szerint még nagyobb bravúr lenne, mint tavaly. Nagyon szoros csatákra számítok kettőjük között, amibe persze a többi hondás is beleszólhat.

6. Tiago Monteiro (portugál, Honda Racing Team JAS)

A portugál tavaly kiemelkedőt nyújtott magához képest, a végén mégis alulmaradt Michelisszel szemben, ezért én idén is mindenképp a magyar mögé várom. Persze nem szabad elfelejteni, hogy egy többszörös vb-futamgyőztes, korábban az F1-ben is dobogós helyezésig jutó, remek képességű pilótáról beszélünk az esetében is, akit hiba lenne leírni. Lesz idén is olyan nem egyszer, hogy ő lesz a legjobb hondás, de hosszútávon szerintem bedarálják a többiek.

7. Ma Csing-hua (kínai, Citroen Total WTCC)

Bár tavaly a várakozásokon felül teljesített, amikor lehetőséget kapott, és Oroszországban még egy második futamos győzelmet is aratott, ám ettől függetlenül én nem várok tőle különösebben nagy durranást idén, elvégre mégiscsak ez lesz az első teljes szezonja a WTCC-ben. Nagyjából hasonló kűrt írhat le, mint tavaly Loeb, de az a szint szerintem idén már nem a 3. helyre lesz elég az év végi összesítésben, hanem annál jóval hátrébb. 1-2 versenyen viszont mindenképp odaérhet majd az élmezőnybe, hiszen a mezőny alighanem legerősebb gyári technikájában ül, és ő maga sem ügyetlen, akkor nem lenne itt.

8. Mehdi Bennani (marokkói, Sebastien Loeb Racing, Citroen)

Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy a Honda után vajon a Citroennel hogyan boldogul majd, ahogyan arra is, vajon Loeb privát csapata milyen erőt képvisel majd a gyári alakulathoz képest. Kiegyensúlyozott, stabil teljesítmény helyett én ugyanakkor inkább egy-egy kiugró eredményt várok csak tőle, szerintem az összetettben ő lesz év végén a leghátrébb rangsorolt citroenes, ami persze olyan nagyon rossz helyezést még mindig nem jelenthet…

9. Tom Coronel (holland, ROAL Motorsport, Chevrolet)

A tavalyi évet is ő zárta a legjobb chevrolet-sként, és ezt a címet szerintem idén is megtartja. Azt viszont nehéz elképzelni, hogy az RML által felkészített TC1-es Cruze-ok előrelépjenek az előző évben látott rangsorban. Én bizonyos mértékű visszaesést várok az autó relatív, többiekhez viszonyított teljesítményétől, Coronel rutinja azonban benntarthatja őket az év végi top10-ben.

10. Dusan Borkovic (szerb, Proteam Racing, Honda)

A tavaly még Chevrolet-vel versenyző szerb langaléta idén a Proteam privát Honda Civicjével versenyez majd, ami előrébb röpítheti az összetett rangsorban, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy idén már az előző évben szerzett WTCC-s tapasztalatait is kamatoztathatja majd. A két új privát hondás közül szerintem ő lesz az erősebb, noha Rickard Rydell múltja és korábbi eredményei nem feltétlenül ezt sugallnák. Arra viszont nem számítok, hogy stabilan Norbi szintjén lesz képes teljesíteni.

És Ti, kedves olvasóink? Hogyan látjátok a 2015-ös esélyeket? Ki lesz szerintetek az idei év világbajnoka a WTCC-ben?

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: