DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCC

Michelisz bizakodva várja a szezonnyitót

Idén újból a tengerentúlon veszi kezdetét a FIA Túraautó-világbajnokság. Immár harmadik alkalommal az argentin üdülőváros, Termas De Rió Hondo, látja vendégül a WTCC népes mezőnyét.

A 4,8 km hosszú versenypálya építése 2007-ben vette kezdetét az olasz Jarno Zaffelli tervei alapján, viszont végleges formáját ugyan 2012-ben elérte, de a FIA WTCC 2013-as futama előtt felújították a paddockot, átépítették a bukóteret és korszerűsítették a kommunikációs központot is. Ez a versenypálya 2011-ben került a szervezők látóterébe, mikor a korábban meghirdetett Buenos Aires-i pálya nem kapta meg a megfelelő minősítést az FIA-tól, és új helyszínt kellett keresni.

A 2015-ös teljes szezonra 20 régi és új csapat és pilóta nevezett be, akik négy gyártó versenyautóit fogják használni az alábbiak szerint: 5 Citroen C-Elysée, 3 LADA Vesta, 6 Chevrolet RML Cruze és 5 HONDA Civic, köztük Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport, akit immár negyedik éve főtámogatóként segít a MOL-csoport.

2015_wtcc_test_days_catalunya_0453_kicsi



2009 után visszatér a versenysorozatba a svéd Rickard Rydell, aki tavaly ugyan már kipróbálta magát egy versenyhétvége erejéig Kínában egy Chevyvel, de idén a Honda Civicet választotta a Nika Racing színeiben. Ugyancsak visszatér a korábban „Bamboo”-ként ismert versenycsapat. Nem csak a nevükben újultak meg, de a pilótájuk is újoncnak számít a WTCC-ben, a francia, de belga liszensszel rendelkező Grégoire Demoustier személyében.

Japánról francia márkára váltott a marokkói Mehdi Bennani, aki idén Sébastian Loeb újonc csapatához igazolt. Váltott a szerb Dusán Borkovic is. Ő Bennani tavalyi autójába próbálja magát belepréselni. A 207 cm-es magassága komoly gondot és fejtörést jelent a már homológizációval rendelkező autó átalakításánál.

Ugyancsak visszatér még a WTCC talán legszínesebb versenyzői overalljaival rendelkező olasz Stefano D’Aste, aki egy Chevrolet RML Cruze-t fog vezetni.

További újdonságok az idei szezonban:

1.       Idén csak TC1 kategóriájú autók vehetnek rész a bajnokságban. Így a versenysorozatban kezdetektől részt vevő német Engstler Motorsport nem áll rajthoz már, mivel a BMW Motorsport nem fejleszt már a sorozatnak megfelelő túraautót.

2.       A második futam előtti javítási időt megelőzi egy tankolási idő. Ekkor két szerelőnek tűzálló overallban kell elvégezni az autó tankolását. Ilyenre a tavalyi évben kizárólag a belga futamon került sor.

3.       Honda Civic: változott a hátsó szárny és az autót fejlesztették motorikusan is. Valamint változott ez első és a hátsó felfüggesztés is, megújult a kipufogórendszer.

4.       A FIA Túraautó-világbajnokság üzemanyagát a Panta Distribuzione S.p.A., a MOL-csoport tagvállalata biztosítja az egész szezon alatt.

5.      Az időmérőmérést a francia ITS Crono cég vette át. A „live timing” a WTCC hivatalos weboldalán lesz elérhető.

6.       Megújul a www.fiawtcc.com weboldal is.

7.      A közvetítés is megújul, frissebb és lendületesebb lesz. Ennek első példája, hogy a közvetítés során bevágják a pilóták és később a csapatok közösségi oldalaira feltöltött képeit, üzeneteit. Valamint új műsorral készül az Eurosport, melynek címe „WTCC Over the line”, célja, hogy bemutassa a versenyzők és a csaptok mindennapjait a versenyhelyszíneken, kulisszatitkokkal szolgáljon a nézőknek.

8.       A szabályok lehetővé tették, hogy idén újra versenyben legyen Michelisz Norbert a Yokohama Drivers’ Trophy-ért, amit 2012-ben egyszer már elnyert. A mezőnyből 9 pilóta vehet ebben részt.

A Zengő Motorsport pilótája előtt nem ismeretlen a dél-amerikai versenypálya, hiszen 2013-ban először a hetedik majd az ötödik helyen ért célba. Tavaly Michelisz kénytelen volt kihagyni a pénteki tesztet repülőjáratának sorozatos törlése miatt, ami nem billentette ki a koncentrációjából, így az első futamon a második helyen intették le, a következőn pedig a hetediken. 

A MOL-csoporttal kötött szponzori szerződésnek köszönhetően idén még stabilabb lesz a Zengő Motorsport anyagi háttere, ami nagyobb magabiztosságot ad a csapatnak és pilótának. A vezető nemzetközi olaj- és gázipari vállalat 2015-ben negyedszer is a Zengő Motorsport és Michelisz Norbert WTCC-versenyző főszponzora.

„Nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a szezon. Bár többet vezettem a holtszezonban, mint az elmúlt években, egy versenyhétvége hangulata már hiányzik. A legutóbbi teszteredményekből látszik, hogy a Citroenekkel nehéz lesz felvenni a versenyt, ugyanis még mindig egy lépéssel a mezőny előtt járnak. A tavalyi jó eredmények után, azonban  bizakodhatunk Argentína előtt. Az autó fejlődött a tél folyamán ráadásul, ami összességében javít a helyzetünkön. Mindent összevetve az első 5 közé várom magunkat, ami kis szerencsével jelenthet majd dobogós helyezést valamelyik futamon Argentínában.” - mondta Michelisz Norbert

„Célunk, hogy a magyarországi központú  MOL-csoport nemzetközi szintéren is egyre ismertebbé váljon, összhangban a vállalatcsoport külföldi piacokra irányuló növekedési stratégiájával.  A WTCC kiváló platform ahhoz, hogy a bajnokság egyik legtehetségesebb versenyzőjével együttműködésben a MOL-csoportot világszerte láthatóbbá tegyük. Szeretném kiemelni, hogy a túraautó-világbajnokság versenyzőinek az üzemanyagot az egész szezon alatt a MOL-csoport tagvállalata, a Panta Distribuzione S.p.A. biztosítja. Norbi a túraautó-világbajnokság egyik legígéretesebb versenyzője, akit örömmel segítünk lendületes, ambiciózus céljának elérésében, hogy végül világbajnokként köszönthessük. Norbival a közös munka óriási sikerélmény” – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője.

Michelisz Norbert szereplésével készült legújabb videóval a MOL-csoport, közel 30 ezer munkavállalója nevében, kíván sok sikert Norbinak az idei szezonhoz: 

A hétvége programja – magyar idő szerint:

Március 6., péntek:

14:00 – 14:30 Teszt

Március 7., szombat

12:45 - 13:15 Szabadedzés 1.

15:00 – 15:30 Szabadedzés 2.

19:00 – 20:00  Időmérő, nincs közvetítés, az adás a www.fiawtcc.com oldalon érhető el.

Március 8., vasárnap

18:50 – 19:50     Futam 1. (13 kör) Eurosport ÉLŐ

20:05 – 21:05     Futam 2. (13 kör) Eurosport ÉLŐ

 

23:40 – 01:10     Futamok felvételről – Duna TV

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: