DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WTCC

Loeb tudja, miben kell fejlődnie

A francia versenyző továbbra is tapasztalatlannak tartja magát. Véleménye szerint a test test elleni küzdelmekben, továbbá az autó beállításában kell javulnia.

A 2014-es volt az első szezon, amely során Sebastien Loeb kizárólag pályaversenyzésre koncentrált. Két futamgyőzelemmel harmadik lett a WTCC pontversenyében a Citroennel, ám mindkét csapattársa megelőzte őt. Sokak véleménye szerint meglátszott teljesítményén, hogy hosszú évek ralis pályája alatt nem szokott hozzá, hogy számos más versenyző is van körülötte a pályán – a közelharcokban ellenfelei gyakran hibára tudták kényszeríteni őt.



„Ha megnézik az eredményeim, láthatják, hogy a második versenyeken veszítettem sok pontot, mert nem tudtam annyi autót megelőzni, mint Yvan (Muller) és főleg Pechito (Lopez), aki nagyon sokat előz” – mondta a 40 esztendős Loeb az Autosportnak. „A tapasztalatlanságom a versenyzésben kétségkívül nagyon fontos. Yvan 10 éves kora óta versenyez. Ismerem a pontokat, ahol dolgoznom kell, de ez számomra a legbonyolultabb dolgok közé tartozik. A helyes időben előzni, aztán a helyes időben megvédeni a pozícióm olyan terület, ahol fejlődnöm kell.”

Egy másik pont az autó beállítása, ami a túraautó-világbajnokságon egészen máshogy zajlik, mint a raliban. „A WTCC-ben sokkal fontosabb olyan beállítást találni, ami minden pályán kedvező. A raliban is fontos a beállítás, de ha találsz egy nagyjából jót, már össze tudod hozni az időket. Sok ralin előfordult, hogy az első szakaszon használt beállításomhoz hozzá sem nyúltunk, mert jónak éreztem, és aztán nem is foglalkoztam vele.”

Loebnek jövőre saját csapata is lesz a WTCC-ben, habár ő továbbra is a Citroen gyári formációjában folytatja. Akárcsak 2013-ban, 2015-ben is kombinálni fogja a pályaversenyzést bizonyos ralikkal. A szezonnyitón Monte-Carlóban biztosan ott lesz, de még több indulásra számítanak tőle

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: