DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCC

Ladával a Nürburgring-Nordschleifén

A cím Rob Huffra, a WTCC 2012-es bajnokára utal, aki az orosz gyártó Vestájával versenyez majd a legendás pályán, ami jövőre kerül a több módosítást tartalmazó naptárba.

A következő szezon menetrendje jelentősen megváltozik az ideihez képest, kikerül ugyanis Spa, a Salzburgring, Peking és Makaó, utóbbi a sorozat kezdete óta a versenynaptár része volt, helyettük négy új pálya érkezik, köztük a Nürburgring májusban, amely a bajnokság legfontosabb eseményévé léphet elő.

„Örülök a versenynaptárban történt változásoknak. Az egyik legjobban várt verseny, természetesen, a Nürburgring lesz, nem csak nekem, hanem a legtöbb versenyző számára. Már részt vettem hosszú távú versenyeken ott. 2014-ben briliáns tapasztalat volt, hogy ugyanazon a hétvégén szerepeltem a WTCC spái versenyén, valamint a 24 óráson a Nürburgringen. Tapasztalatom a Nordschleifén biztosan sokat fog segíteni” – mondta a Lada gyári versenyzője, Rob Huff. „Nagyszerű lesz Portugália visszatérése is. Mindig is szerettem Porto utcáin versenyezni, és biztos vagyok, hogy az új pálya Villa Realban is szenzációs lesz.”



„Rekordot jelentő hét alkalommal nyertem Makaóban, az utcai pályák a specialitásom. Csalódás, hogy Makaó kikerül a naptárból, izgalmas helyettesre volt szükségünk, és szerencsések vagyunk, hogy nem csak egy, hanem két új helyszín érkezett Katar és Thaiföld személyében” – utalt a két pályára, ahol a szezon utolsó két versenyét tartják novemberben. „Hosszú ideje váratott már magára egy WTCC-forduló Katarban, és még a családom is abban a régióban él, ezért nagy Huff-sereget várok a zárófutamon. Ami Thaiföldet illeti, inkább olyan lesz, mint egy nyaralás, mint versenyzés.”

Csapattársa, James Thompson legjobban a portugál pályát várja, Thaiföldről elképzelése sincsen, a Nürburgringgel kapcsolatban leginkább a biztonsági szempontok foglalkoztatják. „Nürburgring sokak számára ismeretlen lesz, számomra is. Kemény és veszélyes pálya, de biztos vagyok benne, hogy az FIA gondoskodik róla, hogy biztonságos legyen, és megfeleljen a normáknak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: