DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WTCC

Pechito Fangio nyomdokaiba lépve világbajnok lett!

Két héttel azután, hogy a Citroen Racing megnyerte a WTCC csapatvilágbajnoki címét, José María López az egyéni trófeát is megszerezte.

112_LOPEZ_resize



Az időmérőn megszerzett első rajthellyel Pechito López újabb nagy lépést tett a bajnoki cím felé, hiszen így már egy negyedik helyezés is elegendő lett volna a végső győzelemhez. De a fiatal argentin pilóta úgy döntött, hogy nem fél gázzal megy neki a versenynek. Talán a szezon legjobb rajtjával mindjárt az élre állt, mögötte Yvan Mullerrel. Loeb sajnos elrajtolta magát, így csak az ötödik helyen vette az első kanyart, Chilton és Valente is elé került.

A két élen haladó Citroen gyorsan lerázta az üldözőket, de néhány kör után Yvan Muller defektre kezdett gyanakodni – és sajnos a gyanú megalapozottnak bizonyult, a négyszeres világbajnoknak fel kellett adnia a versenyt. Ez a kellemetlenség egyértelművé tette a bajnoki cím sorsát, de a csapat nem kezdett ünnepelni, mindenki tovább koncentrált a futamra. López gyakorlatilag fotelből csinálta végig a hátralévő köröket, Loebnek azonban maradt még küzdenivalója a mezőnyben. Szerencsére Chilton és Valente elsősorban egymásra figyelt, így Seb az utolsó előtti kanyarban mindkettejük mellett el tudott menni, és megszerezte a harmadik helyet.

168_LOPEZ_resize

Nos, ekkor már tényleg ünnepelhetett a csapat: fel is vette mindenki az argentin zászló égszínkék és fehér sávjait idéző, 37-es rajtszámmal díszített pólókat!

A két futam között nagyon kevés idő állt rendelkezésre a szervizeléshez, ezért a szerelők azonnal munkához is láttak – érthető módon fülig érő mosollyal az arcukon. A második futamon Loeb, Muller és López sorrendben a 8., a 9., illetve a 10. helyről rajtoltak. Muller jött el a legjobban, külső íven előzött jó pár embert, és a hatodik helyen vette az első kanyart.

642_LOPEZ_resize

A három Citroen egymás nyomában üldözte Hugo Valentét. Muller az ötödik körben kísérelte meg az előzést, de a két autó kicsit összeért, és Valentének ki kellett állnia. Közben López előzte Loeböt, ezek után a Citroenek sorrendje így is maradt a célig.

NYILATKOZATOK

Yves Matton, a Citroen Racing igazgatója: „José María López igazi bajnok – a Citroen számára, Argentína számára és a sportág számára is! Boldogok és büszkék vagyunk, hogy hozzásegíthettük ehhez a nagyszerű sikerhez, mert Pechito szakmai teljesítménye és emberi tulajdonságai egyaránt példamutatóak. Két héttel a csapatvilágbajnoki cím megszerzése után most újra ünnepelhet a csapat. A Citroen Racing mögött negyedszázados tapasztalat áll már, ami a tereprali, majd a rali után most a WTCC-ben is meghozta a gyümölcsét. Ez a múlt a kulcsa jelenlegi sikereinknek is, mert a szezon első pillanatától kezdve biztosította a megfelelő kohéziós erőt a csapatban.”

165_LOPEZ_resize

José María López: „Egyszerűen hihetetlen, ami ma történik velem. Első gondolatom természetesen a háláé. Köszönöm a családomnak, azoknak az embereknek, akik a legnehezebb pillanatokban is segítettek, és köszönöm a Citroënnek, hogy rám bízta az egyik C-Elysée-t. Köszönöm a mérnökök és a szerelők munkáját, és nem csak azokét, akik az én autómmal foglalkoznak, hiszen mi mindig együtt, egy csapatként dolgozunk. A mai nap azért is különleges, mert Ayrton Senna egyik kedvenc pályáján nyertem, ahol ő két világbajnoki címet is szerzett. Nagy megtiszteltetés az is, hogy Juan Manuel Fangio után én is beírhatom a nevemet az argentin autós világbajnokok sorába. Neki köszönhető, hogy az argentin nép a rajongásig szereti az autósportot, és én büszke vagyok arra, hogy országomat a WTCC-ben képviselhetem.”

Sébastien Loeb: „Nagyon rosszul rajtoltam az első futamon, egyszerűen rosszul nyomtam a gombokat. Az ötödik helyen mentem sokáig, és nem nagyon találtam olyan helyet a pályán, ahol előzni tudtam volna. Nem volt más választásom, mentem az előttem lévők nyomában, és vártam a pillanatot, ami végül kevéssel a cél előtt jött el. Nagyon örülök neki, hogy ismét dobogóra állhattam.”

Yvan Muller: „Ez a hétvége olyan volt nekem, mint az egész szezon: sajnos krónikus sikerhiánytól sújtott… Az első futamban már a legelején éreztem, hogy csúszkál a kocsi hátulja, és sajnos be is igazolódott a gyanúm. A második futam nem kezdődött rosszul, egészen addig, amíg utol nem értem Valentét. Nem volt könnyű megelőzni őt, és amikor megpróbáltam, sajnos nekimentem, természetesen nem szándékosan.”

EREDMÉNYEK

1. FUTAM

1. José María López (Citroën C-Elysée WTCC)

2. Tom Chilton (Chevrolet RML Cruze TC1) +8’’473

3. Sébastien Loeb (Citroën C-Elysée WTCC) +9’’693

4. Michelisz Norbert (Honda Civic WTCC) +10’’414

5. Hugo Valente (Chevrolet RML Cruze TC1) +12’’153

Leggyorsabb kör: José María López 2’09’’279

 

2. FUTAM

1. Gabriele Tarquini (Honda Civic WTCC)

2. Dusan Borkovic (Chevrolet RML Cruze TC1) +1’’725

3. Michelisz Norbert (Honda Civic WTCC) +4’’360

4. Tom Coronel (Chevrolet RML Cruze TC1) +5’’497

5. Yvan Muller (Citroën C-Elysée WTCC) +6’’116

6. José María López (Citroën C-Elysée WTCC) +6’’346

7. Sébastien Loeb (Citroën C-Elysée WTCC) +6’’665

Leggyorsabb kör: Gabriele Tarquini 2’09’’063

 

A VILÁGBAJNOSÁG ÁLLÁSA – EGYÉNI

1. José María López 422 pont

2. Yvan Muller 305 pont

3. Sébastien Loeb 275 pont

4. Tiago Monteiro 174 pont

5. Michelisz Norbert 169 pont

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA – CSAPATOK

1. Citroën Total 927 pont

2. Honda 649 pont

3. Lada 371 pont

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: