DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WSR

Félig magyar dobogó a WSR-ben

A Magyarországon élő és hosszú éveken át magyar licensszel versenyző Chanoch Nissany fia, Roy hatalmas sikert ért el a World Series by Renault spielbergi hétvégéjén, hiszen megszerezte első dobogós helyezését a sorozatban.

A 20 éves tehetség, akit menedzserként máig Oláh Gyárfás pártfogol, idén a WSR 3,5 literes csúcskategóriájában fut teljes szezont a Tech 1 Racing istálló színeiben. Szezonja eddigi részét a balszerencse jellemezte, ami éppen a hungaroringi hétvége során kezdett megszakadni, ekkor meg is szerezte első pontjait a bajnokságban.

Az igazi áttörést és elégtételt a sok-sok befektetett munkáért azonban a múlt hétvégi, Red Bull Ring-i forduló jelentette pilóta és menedzsmentje számára. Roy Nissany már az első kollektív teszten az 5. legjobb időt érte el, majd a második időmérő edzést is ugyanebben a pozícióban zárta, ám az első futamon egy műszaki hiba emelt gátat egy erős pontszerző helyezés elérése elé. 

A második futamot az F1-ből is ismert Roberto Merhi büntetése folytán (a spanyol az első futam leintése után okozott hatalmas balesetet azzal, hogy a célvonal után szinte közvetlenül állóra fékezte autóját) a 4. helyről kezdhette meg Nissany, aki a rajtnál rögtön javított egy pozíciót, és feljött a 3. helyre. Innentől egyik jó kört tette a másik után, és noha a 40 perces versenytáv nagyon lassan telt el a magyar menedzsment számára, a pilóta végül sikeresen célba hozta autóját a rajt után megszerzett pozícióban, és megszerezte első dobogós helyezését a világ egyik legrangosabb formulaautós utánpótlás-szériájában. Mindez lélektani szempontból is jól jött a hosszú nyári pihenő előtt, és erőt ad a csapatnak a silverstone-i versenyre való felkészülésben. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: