DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WEC

Lotterer: Alonso véleménye az év vicce

Fernando Alonso szerint a privát LMP1-es autók ugyanolyan gyorsak, mint a hibrid Toyoták. Andre Lotterer csak nevetni tud ezen, de a korábbi porschés versenyzők is jót derülnek.

A kétszeres Formula-1-es világbajnok spanyol nemrég azt nyilatkozta Fujiban, hogy a privát LPM1-es csapatok ugyanolyan tempóra képesek, mint a két Toyota. A Twitteren erre Andre Lotterer (korábbi Le Mans-i 24 órás győztes) úgy reagált, hogy ez az év vicce.

Fernando Alonso utólag felhívta a figyelmet, hogy szövegkörnyezetéből kiragadott szalagcímet használt egy internetes szakoldal és ezzel félrevezették az olvasókat a kattintásvadászat miatt, ugyanis ő egyáltalán nem így fogalmazott. Hasonlóra panaszkodott a napokban Jenson Button is.

Lotterer valószínűleg lyukra futott ezzel a megjegyzéssel


Miután másodikként végzett Fujiban Fernando Alonso, a riválisok tempóját dicsérte a grandprix247.com szakoldalon. „Az emberek mindig a Toyota dominanciájáról beszélnek, de az SMP és a Rebellion versenyautói szinte ugyanazt az időt voltak képesek futni, ha teljesen tiszta körük adódott.”

„Közel járnak hozzánk, ami a köridőket illeti. Ugyanakkor három-négy percet veszítenek hozzánk képest egy hatórás verseny során a bokszban, mivel többször kell kiállniuk tankolni. Így a végeredményre ránézve csak azt látjuk, hogy három-négy körrel mögöttünk érkeznek a célba, ezért úgy tűnik, mintha a Toyoták csak egymással versenyeznének” – mondta el a spanyol ász.

Lotterer Twitter-bejegyzésére Alonso is a közösségi médián reagált. „Internet, Twitter, félreértés, szalagcímek, kattintások, félreolvasás, ez az élet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: