DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WEC

Vb-címért csatázhatna Alonso és Kubica

Sztárparádé van kialakulóban a WEC idei mezőnyében: Kubica egy ex-F1-es főnökkel tárgyal egy LMP1-es ülésről, így Alonso és a lengyel akár egymás ellen is küzdhetne a világbajnoki címért.

A Williams fejlesztő- és tartalékpilótájaként Robert Kubicának idén temérdek szabad ideje marad, amit szemmel láthatóan nem is akar elpazarolni. A Formula-1 barcelonai tesztsorozata alatt a lengyelt egy, a Hosszútávú-világbajnokság LMP1-es kategóriájába készülő csapattal, a CEFC TRSM Racinggel hozták szóba. Mint Kubica szavaiból kiderült, az egykori F1-es Manor istálló volt főnöke által irányított csapat nemrégiben egy tesztet tartott, melyen a williams tesztpilótája is megjelent. „Három napot voltam velük. Nem azért mentem, hogy nézelődjek, de végül nem vezettem az autót. Néhány héten belül valószínűleg újra próbálkozunk, aztán pedig eldöntjük, hogyan tovább." Bár ő úgy fogalmaz, nem vezette a prototípust, valójában két körre volt lehetősége, de aztán műszaki hiba miatt félbeszakadt a teszt.

kubica-interju-portre-2018



Saját bevallása szerint nagyon szívesen részt venne „egy jó LMP1-es projektben”, de biztosra akar menni, hogy az elfoglaltságai nem ütköznek majd a Formula-1-es kötelezettségeivel. A RaceFans értesülései szerint Kubica (részben) saját tőkével is tudna versenyezni, mivel a williamses ülésre összegyűjtött pénz jó részére végül nem volt szüksége. Úgy érzi, továbbra is bizonyítania kell, hogy az F1-ben állandó ülést szerezzen, a WEC-s kitérő pedig egy ideális lehetőség erre.

„Az után is minden erőmmel mutatnom kell elkötelezettségemet, hogy az idei évre megtaláltam a helyem. Bármit is kér tőlem a csapat, azt megteszem, elvégre ez is része a munkának, amit elvállaltam.  Ha valami mellett elkötelezem magam, az azért van, mert az adott feladatot örömmel teszem. Úgy gondolom, hogy készen állok kihasználni a lehetőséget, ami közelebb visz a végső célomhoz. Felkészültebb vagyok, mint néhány hónappal ezelőtt.”

kubica-2018-portre-williams

Az F1-es gyakorlóidőszak második hetében Kubicának még egy extra futást ütemezett be a csapata, amit végül nem ő, hanem Lance Stroll teljesített. A helyszínen felmerült a kérdés, vajon Kubica önszántából adta-e át az értékes pályaidőt csapattársának. „Számít ez?” – reagált a lengyel. „Az én döntésem volt. Semmi problémám nincs azzal, hogy átadjam a helyem, ha az állandó versenyzőknek szükségük van rá. Elvégre a pontokat nem én szerzem a csapatnak. Számomra ebben nincs semmi furcsa, de a többség mégis így reagálja le. Úgy látom, hogy nincsenek ehhez hozzászokva. Szerintem ez azt mutatja, hogy egy csapatként dolgozunk, és igyekszünk minden lehetőségből kihozni a maximumot.”

Valóban ritka pillanat ez manapság egy olyan sportban, amiben bár egy komplett csapat áll a pilóták mögött, mégis többnyire az egyéni teljesítményen van a hangsúly. Mindenesetre az eset jól mutatja, milyen karakter is valójában Kubica. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: