DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WEC

Alonso LMP1-es Toyotát tesztel Bahreinben

A japán gyártó hivatalosan is bejelentette, hogy a kétszeres F1-es világbajnok is autóba ül a vasárnapi újoncteszten – nagyon úgy tűnik, hogy a spanyol komolyan gondolja a Le Mans-i indulást.

Fernando Alonso már hosszú ideje érdeklődik a Le Mans-i 24 órás verseny és összességében a hosszútávú-világbajnokság iránt, s az elmúlt időben egyre többször felmerült, hogy a Toyota lehetőséget adna neki az indulásra, Formula-1-es alakulata, a McLaren pedig el is engedné a legendás egynaposra. A kétszeres világbajnok a minap fel is tűnt a WEC bahreini szezonzáróján, s mint a hatórás viadal leintése után nem sokkal kiderült, nem is csak vendégségbe utazott: a Toyota hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a spanyol is autóba ül a vasárnapi újoncteszten.

alonso-mclaren-wec-teszt-bejel-1



Alonso Sebastien Buemivel fog osztozni a Toyotán, míg a japánok másik autóját az LMP2-ben vitézkedő Thomas Laurent fogja vezetni Mike Conway mellett – az ő neve a spanyoléval ellentétben már a korábban kiadott nevezési listán szerepelt (rajtuk kívül egyébként Pietro Fittipaldi pedig egy Porschébe ülhet be, jutalmul a megszűnő Formula V8 3.5-ös bajnokság megnyeréséért).

A figyelem persze elsősorban az F1-es klasszisra fog irányulni vasárnap, hiszen ha tetszeni fog neki az autó, alighanem biztosan elindul jövőre Le Mans-ban – s akár további WEC-versenyek sem zárhatók ki, hiszen csak Fuji ütközik a száguldó cirkusz naptárával, a McLaren azonban egy teljes szezonos kiruccanásnak már nem feltétlenül örülne.

Mindenesetre Hisateke Murata, a Toyota csapatvezetője boldog volt a bejelentés kapcsán: „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy Alonso tesztelni fogja az autónkat. Amikor meglátott minket, mindenki érezte rajta a lelkesedést és a szenvedélyt a sportunk iránt: ő egy igazi versenyző. Nagyon tiszteljük a motorsport különböző formái iránt mutatott érdeklődését, és megtiszteltetés, hogy lehetőséget adhatunk neki, hogy vezesse a hibrid LMP1-es autónkat. Érdekes lesz meghallgatni a visszajelzéseit a TS050 Hybridről.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: