DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WEC

LMP1-es tesztre készül Alonso a Toyotával

Sajtóhírek szerint Fernando Alonso üléspróbán járt a WEC-istállónál, melynek versenygépét már novemberben, Bahreinben vezetni fogja. A spanyol a gyártóval indulhat a Le Mans-i 24 óráson.

Fernando Alonso célja a motorsport tripla koronájának elhódítása: ehhez szükséges a Monacói Nagydíj mellett az Indianapolis 500 és a Le Mans-i 24 órás megnyerése. Az amerikai versenyen Alonso idén már részt vett, Le Mans-ban azonban még sohasem szerepelt. A hosszútávú versenyzésbe azonban biztosan belekóstol jövőre: egy másik 24 óráson, Daytonában rajthoz áll januárban LMP2-es technikával, ami felkészülés lehet Le Mans-ra.

Sajtóbeszámolók szerint Alonso ma üléspróbán járt a Toyota Motorsport kölni székhelyén, a motorsport.com pedig úgy tudja, ez annak előzménye, hogy a spanyol vezetni fogja a TS050 Hybridet a WEC szezonzáróját követő bahreini teszten. Erre november 19-én kerülne sor, tehát még az Abu Dhabi Nagydíjat megelőző héten.



A Toyota nem erősítette meg, se nem cáfolta a híreket, a csapat igazgatója, Rob Leupen viszont így nyilatkozott a Motorsportnak: „Mindig is foglalkoztatott minket, hogy élversenyzőkkel tárgyaljunk, Pascal Vasselon (technikai igazgató) pedig jó kapcsolatot ápol Fernandóval abból az időből, mikor a Michelinnél dolgozott az F1-ben.”

Egyelőre nincs hivatalos közlemény arról, hogy a Toyota folytatja-e a WEC-ben 2018-ban – a Porsche távozása után egyedüli gyári LMP1-es résztvevőként –, a jelek azonban arra utalnak, hogy a gyártó marad a szériában.

A Toyota idén két autóval vett részt a WEC küzdelmeiben, a 24 óráson azonban harmadik versenygépet is indítottak. Ennek háromfős legénységében helyet kaphatna Alonso: Nico Hülkenberg szintén a Porsche autójával állt rajthoz és győzött a 2015-ös kiadáson. Alonso Le Mans-i szereplése a Toyotával korábban fel sem merülhetett, mivel a Honda versenyzője volt, ez az érdekellentét azonban jövőre már nem áll fenn. Az Indy 500-zal ellentétben az egynapos Formula-1-es versennyel sem ütközik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: